Sorozatszerkesztői előszó
A PONTUS kiadó gondozásában az “ISKOLATEREMTŐK” könyvsorozatban megjelent kiadványokban a tanítványok, a munkatársak, a barátok és a tisztelők három kiváló emberre a műegyetem tanáraira, Ladó László, Kindler József és Simonyi Károly professzorokra emlékeztek. Közel 200-an. Ők hárman Wilhelm Röpke szavaival élve:
nobilitas naturalis-ok (természetes nemesek) voltak. Életútjuk, indíttatásuk és végzettségük különböző; a közös bennük az, hogy legfőbb feladatuknak a jövő generációinak nevelését tartották. Elveiket nehéz helyzetükben sem adták fel, és mindig hittek az ország felemelkedésében. Példát mutattak egész életükkel, amelyre jellemző volt a lemondásokkal teli, közösségért végzett munka, a vitathatatlan jellemesség, a rendszerszemléletű gondolkodás, a makulátlan magánélet és az igazságért való bátor és rendíthetetlen kiállás.
(Röpke, Wilhelm: Emberséges társadalom – Emberséges gazdaság. Aula, 2003)
Ladó László (1919-2007) már a hetvenes években felismerte, hogy az országnak nagyon sok műszaki, gazdasági és szervezési problémák felismerésében és megoldásában járatos, komplex problémák megoldására is alkalmas, képzett szakemberre lesz szüksége. Kitűnő tanár volt, kontaktust keresett és talált mindig hallgatóságával, a passzív résztvevőket aktivizálta azzal, hogy rendre bevonta őket a tananyag feldolgozásába. Mindig csapatban dolgozott. Szerette a fiatalokat. Megosztotta velük elképzeléseit, figyelemmel kísérte törekvéseiket. Csapatkapitányként segítette munkájukat és szívesen menedzselte azokat, akikben fantáziát látott. Nem szeretett jósolni, de tudta, hogy az általa elültetett fák magasra fognak nőni. Az élet őt igazolta. Nem lehet nagyobb elismerés a mesternek, mint hogy tanítványai túlszárnyalják. Az oktatásról való elképzelései valósággá váltak az egyetemi képzésben. Karok, szakok jöttek létre. Özönlenek az egyetemi hallgatók a mérnök-menedzserképzésre, nemcsak a Műegyetemre, országosan többszörös a túljelentkezés. A könyvírást nem tekintette munkának, hobbija volt. Minden szabadidejét ennek szentelte, több tucat könyvet és kétszáznál is több publikációt írt.
Kindler József (1929-2010) az egyetem elvégzése után az iparban dolgozott. Külföldi tanulmányútja során megszerzett komplex problémaközelítési, rendszerelméleti és menedzsment oktatási tapasztalatai, továbbá kitűnő, lényeget meglátó tehetsége segítették abban, hogy határozott állásfoglalását és tudományosan megalapozott nyílt beszédeit, kiáltványát megfogalmazza, amelyek nemcsak a problémák felszínre hozására törekedtek, hanem megoldásukra is. Vezető oktatóként elsőként vezette be a BME gazdaságimérnök-oktatásba a team munkát és módszereit, az írásbeli vizsgáztatás tesztrendszerét, a komplex feladatok egész éven át folyó konzultálását, a projektmenedzsmentet. Sokat foglalkozott a vezetési és szervezési ismeretek hazai oktatásának reformjával, megújításával. Az ehhez kapcsolódó publikációkban nemcsak a céllal, a folyamattal, a szervezettel kapcsolatos kérdéseket vetette fel, hanem a feltételrendszer problémáira is felhívta a figyelmet. Különösen fontosnak tartotta a tudományosan megalapozott oktatás és a gyakorlat egységét. Nem lehet egyetemi padsorokból frissen kikerülve, gyakorlat nélkül menedzsmentet oktatni, vallotta. Nem ismerhetik, és nem oktathatják a vezetést azok, akik soha nem élték át sem főnökként, sem beosztottként a vezetésben felmerülő problémákat, mert ez a kérdések formalizált, egyoldalú közelítését eredményezi. Iskolája létrehozása mellett a nemzetben való gondolkodás elkötelezett híve volt. Szociális érzékenysége, önzetlen segítőkészsége révén számtalan közéleti feladatot vállalt el. Több száz publikációt írt, közöttük vannak alapművek.
Simonyi Károly (1916-2001) már 26 évesen a Bay Zoltán-iskola tagja volt, a Műegyetemen az Atomfizika Tanszék tanársegédje, a Bay-laboratórium munkatársa. Részt vett a Hold-radarkísérletben. Kitűnő iskolái voltak, ez hatotta át egész életét. Tanszékvezető egyetemi tanárként vezetésével 1951-ben megépült Sopronban az első magyarországi részecskegyorsító, a Műegyetemen megalapította az Elméleti Villamosságtan Tanszéket, 1952-ben Kossuth-díjas tanszékvezető professzorként a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) keretén belül megalapította az Atomfizikai Osztályt, később az Intézet igazgatóhelyettese lett. Vezetésével munkatársai jelentős nemzetközi eredményeket értek el. Tanítványaiból munkatársakat nevelt. Előadásait gondosan megtervezte. Ma úgy mondanánk, hogy az órájáról részletes forgatókönyvet írt, amelyben szerepeltek a matematikai levezetések és ábrák táblatervei. Előadásait a szigorúan vett tananyag mellett rendkívül értékes kultúrtörténeti gondolataival gazdagította. Kitűnő tankönyveket írt: Villamosságtan, Elméleti villamosságtan, Elektronfizika stb. Megírta “A fizika kultúrtörténete” című „Nagykönyvét”, amely professzor úr nevét nemcsak a reál, hanem a humán tudományok területén is ismertté tette. Simonyi Károly magáról azt vallotta: „Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök…….” Tanítványai, a későbbi műegyetemi professzorok ma is „tanárfejedelemként” beszélnek róla.
Három műegyetemi professzor iskolateremtő. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy mindhárom professzort közelről ismertem, mindháromnak köszönhetem, hogy tanítványa és munkatársa lehettem. Az utamra Pacsay János Fidél “sekrestyés” indított el az 1956-os Forradalom utáni években. A felnőtté válásban a családom mellett a legfontosabb útravalót Tőle kaptam. Megéltem a kegyelmi állapotot, mindennap zárt kapuk mellett Fidél atyának ministráltam, ezután hitben elmélyülten mentem az iskolába, a jó tanulóból kitűnő tanuló lettem. Közel a nyolcvanhoz, 2022 Nagypénteken, a keresztút befejezése után égi jelként kaptam, hogy Fidél atyának a műegyetemi professzorok között van a helye, mint “iskolateremtő lelkipásztor”!
A közreadott könyv tanúságtétel Fidél atya lelkipásztori hivatásáról, tevékenységéről. A kapucinus szerzetes,
a hívek elismeréseként elhunyta előtt két hónappal “Budavárért Emlékérmet”, később Zalaapáti posztumusz “Díszpolgár” címet kapott. Továbbá emlékét őrzi a nagyváradi Posticum könyvtár előszobája a
„Fidél-emléksarok”.
Pacsay János Fidél nagyváradi születésű kapucinus atyának, a Posticum hajdani jeles támogatójának. A szerzetes néhány bútordarabja, tárgya van benne. Kegyelettel őrzött csuhájának is itt kellene lennie, csakhogy az a minap kellékként szolgált az “Időutazás” nevet viselő programhoz. Eljöttek tisztelegni a Szent László és a Lorántffy Zsuzsanna gimnázium diákjai, a Kolozsvári úti cigány iskola tanulói, román és német osztályok is. Ezzel a könyvvel mi is!
Budán, az Árpád-házi Szent Erzsébet templom, a Boldog Avianói Márk szobra mellett legyen ez a könyv a tanítványok és a hívők tanúságtétele Pacsay Jànos Fidél atya halálának 20. évfordulóján rá emlékezve, tiszteleteként közreadva, munkásságának, emberségének és közösségépítő, kapucinus hivatásának a bemutatásával.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése