BEVEZETÉS

 Ajánlás

Örömmel fogadtam el a Pontus Kiadó felajánlását, hogy írjak bevezetőt a magyar papnak és szerzetesnek, Pacsay János OFMCap. atyának, közismert nevén Fidél atyának szentelt kiadványhoz.

E figyelemre méltó ember élettörténetét és hivatását olvasva csodáljuk Istenhez, az Egyházhoz és a Rendhez való hűségét. A kommunista diktatúra sötét éveiben hazájában nem engedett a megfélemlítésnek, hanem bátor döntést hozott. 1950-ben titokban pappá szentelték, különböző munkákat vállalt, de közben részt vett kapucinus rendtársai illegális lelkipásztori tevékenységében. A hívek, különösen a fiatalok lelki vezetője lett. Mintegy tucatnyi év után különböző plébániákon dolgozhatott, hivatalosan "egyházmegyés papként", majd amikor a helyzet megváltozott, és az istentelen totalitárius rendszerek alapjaiban megingattak Közép- és Kelet-Európa országaiban, Fidél atya idős korában elvállalta, hogy újjáépíti Magyarországon rendje struktúráit, és elöljárója lett. Arról álmodott, hogy Lengyelországban egy nemzetközi képzési központot hoz létre a jelöltek és a fiatal kapucinusok, a mi európai régiónkban élők számára.

Miközben ezeket a szavakat írom Fidél atyáról, eszembe jut a fiatal Karol Wojtyła papi pályája is, akit 1978. október 16-tól II János Pál néven ismert meg a világ. A második világháború alatt, amikor meg kellett szakítania tanulmányait a krakkói Jagelló Egyetemen, egy kőbányában vállalt fizikai munkát. Ebben a nehéz időszakban érlelődött meg benne a papi szolgálatra való hivatás, válaszul a gonoszság és a gyűlölet ideológiájának uralmára. Évekkel később, már Krakkó érsekeként, majd biborosaként küzdött az istentelen kommunista rendszer ellen, amely a földi paradicsomot ígérte az embereknek, de lelki és anyagi romokat hagyott maga után.

Meggyőződésem, hogy Fidél atya a legnagyobb örömmel fogadta Wojtyła bíboros megválasztását Róma Püspökévé és az egyetemes Egyház pásztorává. Bizonyára - mert egész életútja erről tanúskodik – Fidél atya teljes szívéből fogadta és azonosult azokkal a szavakkal, amelyeket II János Pál pontifikátusának elején mondta: 

"Ne féljetek! Nyissátok szélesre az ajtót Krisztus előtt".

Remélem, hogy Fidél atya hősies tanúságtétele sok magyar fiatalnak segít felfedezni a Krisztussal való barátság szépségét, és követni Őt, mint Urat és Megváltót. Egyedül Nála vannak az örök élet szavai.

Krakkó, 2022. október 16.           

Stanisław kard. Dziwisz

(Fordította: Szalek Ewa, okl. gépészmérnök)

Várszegi Asztrik: Pacsay Fidél atya Boldog Avianói Márk nyomában

„Boldogságra lettünk teremtve. Boldogságra vagyunk hivatva. S ennek a szenvedések se mondanak ellent, mely egyenes következménye a bűnnek, s a szenvedés formájában talán a szentekre jut a legtöbb belőle. A szentek boldogságát azonban a szenvedések nemhogy elhomályosítják, hanem missziós értéket, kontúrt adnak ragyogásának, ahogy fordítva, a bűnben az öröm is körvonalát veszti.” (Pilinszky János: Bűn és Bűnhődés.  Új Ember, 1965. szeptember 26.)

 

Az író gondolatsora mintegy összefogja számunkra Pacsay Fidél kapucinus atya egész életét: útját, szerzeteshivatását, emberségét, szenvedéseit, végül is azt a küldetést, missziót, amely földbe hullott magként szinte még csak most szökik szárba, pedig úgy tűnik, mintha halálával lezárult az élete.

Ha pusztán az írások címét, e könyv témáit, a megemlékezéseket, a számos emléket tekintjük, a keresztény élet teljessége tárul elénk egy testvérünk élete és hivatása tükrében.

A Jézus elindította misszió, Isten örömhírének hirdetése a 17. század körülményei között megfogan Avianói Márk életében, majd követői munkásságában. Később, a 20. század magyar hullámverésében ez az ihlet megragadja egy egyszerű, de emberségében és lelkében gazdag fiú, Pacsay János lelkét is és mindaz, amit életeként az elbeszélők, emlékezők elénk tárnak, igazában az Isten jóságának csodája, amelyet nehézségek, szenvedések, üldözések ellenére is sokak lelkében életre kelnek, tovább élnek, virágot, gyümölcsöt teremnek. A történetek, emlékezések tanúságtételek bennünket, mai olvasókat szintén ihletnek, hívnak. Igen, hívnak a folytatásra, a boldogságra, a szenvedések ellenére is vállalt és megélt boldog teljességre.

 

Gárdonyi Máté: Kapucinusok a magyar nép szolgálatában

 

Szent Ferenc fiai közül a kapucinusok a XVII. században jelentek meg hazánkban, s attól kezdve minden nehézség dacára helytállnak a lelkipásztori szolgálatban. Először mint tábori lelkészek tűntek fel az oszmán uralom elleni küzdelmek idején, Brindisi Szent Lőrinc a csókakői csatában (1601), Avianói Boldog Márk pedig Budavár visszavívásakor (1686) lelkesítette a keresztény seregeket. A két fővárosban – Pozsonyban és Budán –, majd kisebb városokban megtelepedve a kapucinus barátok szívesen vállalták a német és magyar anyanyelvű katolikusok pasztorálását, sőt a tágabb vidéki körzetek szétszórtan élő híveit is gondozták addig, amíg meg nem szilárdult a plébániahálózat. A barokk kor két búcsújáróhelyének felvirágoztatása is nekik köszönhető, Bodajkon a Segítő Szűzanya (Mariahilf) kegyképének tiszteletét, amely a passaui kapucinus templomból indult ki, ők honosították meg nálunk, Máriabesnyőn pedig ma is az atyák várják a környék lelki vigasztalást kereső vagy hálatelt szívvel érkező zarándokait. A két világháború között a kapucinus rend bekapcsolódott az alföldi katolikusság lelkipásztori ellátásába. Amikor a kommunista hatalom kiűzte a szerzeteseket rendházaikból, az atyák egyházmegyés keretben is tovább éltették a szentferenci lelkületet, amint azt Pacsay János Fidél életútja meggyőzően igazolja. Mostanában pedig a kapucinusok – köztük olyanok, akik missziós elkötelezettséggel, nehéz nyelvünket megtanulva élnek itt – szép közösségi életet teremtenek rendházaik körül, és a mindig korszerű keresztény tanítás követésére buzdítják a híveket. Ez a könyv, miközben szándéka szerint elsősorban Fidél atyának állít emléket, egyúttal erről a sokrétű szolgálatról is számot ad.

TARTALOMJEGYZÉK

Stanisław Kardynał Dziwisz: Ajánlás

Várszegi Asztrik: Pacsay Fidél atya Boldog Avianói Márk nyomában

Gárdonyi Máté: Kapucinusok a magyar nép szolgálatában

Mottók

Sorozatszerkesztői előszó

Bevezetés 

IN MEMORIAM PACSAY JÁNOS FIDÉL ATYA

Nagy Gábor Tamás: A Budavárért Emlékérem, emlékeim Fidél atyáról 

Leopoldo Ingegneri: A szobor részben Fidél atya érdeme

Paolo Guido Spinelli:  A szobor emlékeztessen az olasz-magyar barátságra

Györfi Sándor: Az Avianói Márk szobrot Fidél atya élete egyik céljának tekintette

FIDÉL ATYA VISSZAEMLÉKEZÉSE

1. Fejezet: A LELKIPÁSZTOR  ÉS STÁCIÓI

Pacsai Norbert: Miért kapucinus? 

Hausenblasz Hantos Andrea: “De sok gyerek, s milyen fiatal a papa!!” 

Sándor Bertalan Brúnó: Virul az igaz, mint a pálma…. 

Reich L. Ciprian: A példád maradjon velünk

Pacsai Norbert: A rögös életút  

Erdősi Gyula: “Napközi” a kapucinus szerzetesnél

Czicze Mária: Ezüstmise

Fliszár Károly: Az “Esperes Úr” vendégszeretete 

Szelestei Tamás: A keszthelyi templomépítő Fidél atya

Pintér Géza: A visszaadott kölcsön az újrainduló bencés gimnáziumnak

Rencsik Imre: “A szülőföldem volt és maradt az igazi otthonom”

Illés Mária: Az a szál fehér rózsa 

Lambert Zoltán: Emlékeim Pacsay János Fidél atyáról

2. Fejezet:  A TANÍTVÁNYOK ÉS A HÍVEK EMLÉKEI

Czettele Győző: A kesztyűs pap

Csermák Kálmán és Alice: A keszthelyi örökség

Erdősi Gyula: Kettőnk fotója a szobája falán volt

Exterde Sándor: Töredékes emlékeim első lelki mentoromról Fidélről  

Hausenblasz Kató: Egyházzenész jubileuma és történetei   

Kopcsay László: A mi Fidél atyánk

Pacsai Norbert: Derűmorzsák

Stoffán György: A hívő magyar népért élő szerzetes

Szabó Ferenc:  Megtanított ministrálni a főtemplomban

Szalai Jeremiás: Felejthetetlen három év a Tapolcai Plébánián

Szelesteiné Pacsai Ildikó: Sorsunk összefonódott 

Vadászné Hausenblasz Katalin: “Amikor én még kissrác voltam”

Vecsei Miklós: Bátyó 

Vincze Tibor: Nekünk ő volt a plébános úr a boldog Zalaapáti években

Zsugán Gedeon H. Gyula: Az utolsó váradi kapucinus 

3. Fejezet: BOLDOG AVIANÓI MÁRK - OSZMÁN LEGYŐZÉSE ISTENI ERŐTÉRBEN 

Pacsai Norbert összegzése: Dr. P. Röss Bertalan (1936): "Aviánói Márk pápai követsége és a török félhold alkonya Magyarországon" című könyve alapján

A szerkesztő zárszava

Köszönetnyilvánítás

FÜGGELÉK:

A templomok 

Magyar kapucinus tisztségviselők 

“A visszaadott kölcsön”

Fidél atya mesélt Szent Pió atyáról

“Csodálatos, amit értünk tett” 

“Avianói Márk nyomdokain” 

Boldog Avianói Márk szobra (Magyar ajándék a pápának)

Emlékhely a Posticumban

Pacsai Norbert: Édesanyánk 

A szerzők, a közreműködők névsora

Irodalomjegyzék

Jegyzetek

Fotók jegyzéke

Angol nyelvű tartalomjegyzék és rezümé

Mottók

A török elleni háborúban XI. Ince pápa és Avianói Márk olasz kapucinus szerzetes a Szent Ligába egyesítette a keresztény erőket, amelyek Budát 1686. szeptember 2.-án felszabadították a 145 éves török rabság alól.  Márk atya: “Tudta: nem elég csak imádkozni, tenni is kell.”  A 2003-as boldoggá avatásán elhangzott, majd az emlékművén írásban is megjelent: “Európa lelki orvosa, szabadságának és egységének megteremtője volt” (Szent II. János Pál). 

Több mint száz éve a keresztény Európa egyre nagyobb bajban van. A szerzetesrendek egymás után adják el kolostoraikat. Kevesen válasszak a lelkipásztori hivatást. A kapzsiság szedi áldozatait. Nő a szegénység, jelentős a migráció, s napjainkban kibontakozóban van az új eszme, a konzumizmus. A világ válaszút előtt áll. 

Fidél atya számára Márk atya példakép volt. Csodálatos, amit értünk tett.  Ezért választotta a kapucinus szerzetesi hivatást.

1.  “Sokat tett a mi megmentésünkért, sokat a török kiűzéséért!”

Fidél atya átélte a II. világháborút, 1956-os Forradalmat és Szabadságharcot. A szovjet rendszer nem hagyta, hogy szerzetes legyen. Látta korának a 300 évvel ezelőttivel való döbbenetes hasonlóságát. Avianói Márk példáján “A VÉN ZÁSZLÓTARTÓ”-tól átvette a zászlót, s élete példájával mutatatta nekünk a helyes utat. Boldog Avianói Márk 2006. szeptember 2-i szoboravatásán a beszédekben többen hangot adtak annak, hogy Fidél atya sokat tett az emlékmű megvalósításáért. Méltatták érdemeit:

“Engedjék meg, hogy megemlékezzek egy olyan szerzetesről is, akit itt mindannyian jól ismernek, Pacsay Fidél atyáról. Fidél atya kitartóan hitt nemcsak Avianói Márk szentségében, hanem a magyar történelmi jelentőségében is.” (Leopoldo Ingegneri olasz kapucinus szerzetes, plébános)

 “Mától fogva ez a szobor nemcsak a kapucinus szerzetesre, egy nagy egyházi személyiségre fog emlékeztetni, hanem az olasz-magyar barátságra is.” (Paolo Guido Spinelli az Olasz Köztársaság magyarországi egykori nagykövete) 

“Azzal a szándékkal készítettem ezt a szobrot, hogy nemcsak Márk atyának, hanem az őt követő Fidèl atyának, az itteni kapucinus szerzeteseknek ugyancsak emléket fog állítani, hogy az igazságuk, emberségük és szeretetük kiteljesedjék közöttünk.” (Györfi Sándor szobrászművész)

 "Verba volant, scripta manent." 

2.  “A szó elszállt, a szobor megmarad.”

Fidél atya Avianói Márk emléke megőrzéséért sokat tett, sajnálatos, hogy ennek megemlítése a szobor feliratán írásban elmaradt, miért is kérjük: 

“Kezdeményezte Pacsay János Fidél” 

• mondatot pótlólag felíratni. 

A könyv másik mottójának az utolsó interjú főbb gondolatát választottuk. Pacsay János Fidél, aki a kerület áItaI alapítatott Budavárért Emlékérmet elsőként vehette át, gyermekként a kapucinus rend tagja - még a rendszerváltozások sem térítették el a hitétől. Életéről, küzdelmeiről a kitüntetés apropóján beszélgettünk az atyával. Az interjú kérdés: A sorozatos akadályoztatások után nem merült fel Önben, hogy elhagyja az egyházi szolgálatot? 

“Nem. 

64-től 89-ig vidéken szolgáltam káplánként, illetve plébánosként. Egyesek azt hitték, hogy az üldöztetéssel meg tudják utáltatni velem a papi pályát - ám tévedtek. Egyszer, amikor valaki megkérdezte tőlem, mit szólok mindehhez, azt mondtam: 

3. “Odaadtam a bőrömet az Egyháznak; ott teszik ki száradni a napra, ahol akarják!”

Mindenkinek van belső útja, azon járva a gondot a lélekben mindig a “hiányok” okozzák. Az Isten hit hiánya az elveszett életet jelenti. A társ hiánya, a barát hiánya, a közösség hiánya egyenként és együtt nagy valószínűséggel mentális  és nemcsak mentális betegségeket okozhatnak, a mai szóhasználatban sorolhatnám az élet nagy nehézségségeit. Fidél atyának is kijutott ebből elég, a könyv részletezi. 

A kapucinus testvér nemcsak egy-egy hívőért, legfőbbképpen a közösségért, az egyházközösségért van, az embert próbáló feladatokat, a hivatását sokoldalúan segítik a barátok közösségei. A tanítványok, a hívek emlékei, a közösség, Fidél “baráti körének” gondolatait a mai napig ő köt össze, mert ő mindig kapucinusi szerzetes volt éjjel, nappal, mindegy, hogy életében mi volt a “munkaköre.” Szelestei Tamás orvosnak gyakorlata van emberismeretből:

 “Ő ott „mindenes” volt: a templom plébánosa, a rendház portása, az iskola hittan tanára és a magyarországi kapucinus rend nélkülözhetetlen agilis embere.”  

Ő magyar kapucinus szerzetesként (1943-2003) 60 éven át járta az Isten útját. S mi, sokan követtük, mert hittünk benne, s azt is, hogy jó úton járunk. Fidél atya emlékét megőrizni nemes kötelességünk, mert ő Emberként nobilitas naturalis iskolateremtő volt! 

Sorozatszerkesztői előszó

 

A PONTUS kiadó gondozásában az “ISKOLATEREMTŐK” könyvsorozatban megjelent kiadványokban a tanítványok, a munkatársak, a barátok és a tisztelők három kiváló emberre a Műegyetem tanáraira, Ladó László, Kindler József és Simonyi Károly professzorokra emlékeztek. Közel 200-an. Ők hárman Wilhelm Röpke szavaival élve:

 

nobilitas naturalis-ok (természetes nemesek) voltak. Életútjuk, indíttatásuk és végzettségük különböző; a közös bennük az, hogy legfőbb feladatuknak a jövő generációinak nevelését tartották. Elveiket nehéz helyzetükben sem adták fel, és mindig hittek az ország felemelkedésében. Példát mutattak egész életükkel, amelyre jellemző volt a lemondásokkal teli, közösségért végzett munka, a vitathatatlan jellemesség, a rendszerszemléletű gondolkodás, a makulátlan magánélet és az igazságért való bátor és rendíthetetlen kiállás.

(Röpke, Wilhelm: Emberséges társadalom – Emberséges gazdaság. Aula, 2003)

Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy mindhárom professzort közelről ismertem, mindháromnak köszönhetem, hogy tanítványa és munkatársa lehettem. 

Simonyi Károly (1916-2001) már 26 évesen a Bay Zoltán-iskola tagja volt, a Műegyetemen az Atomfizika Tanszék tanársegédje, a Bay-laboratórium munkatársa. Részt vett a Hold-radar kísérletben. Kitűnő iskolái voltak, ez hatotta át egész életét. Tanszékvezető egyetemi tanárként vezetésével 1951-ben megépült Sopronban az első magyarországi részecskegyorsító, a Műegyetemen megalapította az Elméleti Villamosságtan Tanszéket, 1952-ben Kossuth-díjas tanszékvezető professzorként a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) keretén belül megalapította az Atomfizikai Osztályt, később az Intézet igazgatóhelyettese lett. Vezetésével munkatársai jelentős nemzetközi eredményeket értek el. Tanítványaiból munkatársakat nevelt. Előadásait gondosan megtervezte. Ma úgy mondanánk, hogy az órájáról részletes forgatókönyvet írt, amelyben szerepeltek a matematikai levezetések és ábrák táblatervei. Előadásait a szigorúan vett tananyag mellett rendkívül értékes kultúrtörténeti gondolataival gazdagította. Kitűnő tankönyveket írt: Villamosságtan, Elméleti villamosságtan, Elektronfizika stb. Megírta “A fizika kultúrtörténete” című „Nagykönyvét”, amely professzor úr nevét nemcsak a reál, hanem a humán tudományok területén is ismertté tette. Simonyi Károly magáról azt vallotta: „Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök…….” Tanítványai, a későbbi műegyetemi professzorok ma is „tanárfejedelemként” beszélnek róla.

Ladó László (1919-2007) már a hetvenes években felismerte, hogy az országnak nagyon sok műszaki, gazdasági és szervezési problémák felismerésében és megoldásában járatos, komplex problémák megoldására is alkalmas, képzett szakemberre lesz szüksége. Kitűnő tanár volt, kontaktust keresett és talált mindig a hallgatóságával, a passzív résztvevőket aktivizálta azzal, hogy rendre bevonta őket a tananyag feldolgozásába. Mindig csapatban dolgozott. Szerette a fiatalokat. Megosztotta velük elképzeléseit, figyelemmel kísérte törekvéseiket. Csapatkapitányként segítette munkájukat és szívesen menedzselte azokat, akikben fantáziát látott. Nem szeretett jósolni, de tudta, hogy az általa elültetett fák magasra fognak nőni. Az élet őt igazolta. Nem lehet nagyobb elismerés a mesternek, mint hogy tanítványai túlszárnyalják. Az oktatásról való elképzelései valósággá váltak az egyetemi képzésben. Karok, szakok jöttek létre. Özönlenek az egyetemi hallgatók a mérnök-menedzserképzésre, nemcsak a Műegyetemre, országosan többszörös a túljelentkezés, ma is! A könyvírást nem tekintette munkának, hobbija volt. Minden szabadidejét ennek szentelte, több tucat könyvet és kétszáznál is több publikációt írt.

Kindler József (1929-2010) az egyetem elvégzése után az iparban dolgozott. Külföldi tanulmányútja során megszerzett rendszerelméleti és menedzsment oktatási tapasztalatai, továbbá kitűnő, lényeget meglátó tehetsége segítették abban, hogy határozott állásfoglalását és tudományosan megalapozott nyílt beszédeit, kiáltványát megfogalmazza, amelyek nemcsak a problémák felszínre hozására törekedtek, hanem megoldásukra is. Vezető oktatóként elsőként vezette be a BME gazdasági-mérnök oktatásban a team munkát és módszereit, az írásbeli vizsgáztatás tesztrendszerét, a komplex feladatok egész éven át folyó konzultálását, a projektmenedzsmentet. Sokat foglalkozott a vezetési és szervezési ismeretek hazai oktatásának reformjával, megújításával. Különösen fontosnak tartotta a tudományosan megalapozott oktatás és a gyakorlat egységét. Nem lehet egyetemi padsorokból frissen kikerülve, gyakorlat nélkül menedzsmentet oktatni, vallotta. Nem ismerhetik, és nem oktathatják a “vezetést” azok, akik soha nem élték át sem főnökként, sem beosztottként a vezetésben felmerülő problémákat, mert ez a kérdések formalizált, egyoldalú közelítését eredményezi. Iskolája létrehozása mellett a nemzetben való gondolkodás elkötelezett híve volt. Több száz publikációt írt, közöttük vannak alapművek.

Az “ISKOLATEREMTŐK” könyvsorozatban újabb kötet jelenik meg “Az iskolateremtő Fidél atya Boldog Avianói Márk szolgálatában” című, egy elkötelezett kapucinus szerzetesről.

Pacsay János Fidél (1926-2003)

Nagyváradon született, 1944-ig ott élt. Hat hónapig katona volt a II. Világháborúban. 19 évesen Budán érettségizett, ugyanitt 6 év teológiai főiskolai tanulmányokat folytatott. 1950-ben titokban pappá szentelték. 13 évig nem gyakorolhatta hivatását. Realista volt. Kiváló adottságai, segítőkészsége és mai szóhasználatban, problémamegoldó képessége mindegyik munkahelyén  rövid időn belül feltűnt munkatársainak és előljáróinak. Szerették, sikeres volt. Nem volt még 30 éves, amikor már felső vezető volt egy “autós” vállalatnál (szinte példátlan). 

 

Mindenhol, a katonaságnál, a tűzoltóságnál, civil munkahelyeken szerették volna előléptetni. Ez elől mindig el kellett “menekülnie”, mert nem mondhatta, hogy pap.  Angyalföldön a gyárban “anyagos felső góré voltam”, mesélte. Hívták Budára szakácsnak, otthagyta a jó állását. Azért ment, hogy a rendtársai között lehessen, annak a reményében, hogy visszaállítják a rendeket, s kapucinus lehet. Több mint 40 évet kellett erre várni. 

Megjárta az élet iskoláját, ő ott volt iskolateremtő. Mindig a kapucinusi örökfogadalmának híven cselekedett. Ki volt Pacsay János Fidél atya?

• Kapucinus szerzetes

• Lelkipásztor, a plébános

• A lengyel - magyar kispapképzés “projektmenedzsere”

• Az olasz- magyar barátság erősítője, a Boldog Avianói Márk szobor kezdeményezője

Kapucinus szerzetes

Fidél atya kapucinus szerzetes 1943-tól 2003-ig éppen 60 éven át szolgálta a rendet. A példa, akit követett, Boldog Avianói Márk olasz kapucinus szerzetes volt, aki a XVII. században Európa keresztény hitéért harcolt. Mégha a kapucinusoknak mindig más a sorsa, az élethelyzete, más a megélt cél és elérésének nehézsége is, közös azonban bennük, hogy az erős hitük, emberek ezreit tudják a keresztény életre motiválni. Fidél atya mindenekelőtt magyar kapucinus szerzetes volt: Helytállt szülővárosában, Nagyváradon az ostrom alatt a kolostorban, élen járt a budai kapucinus rendház és templom romjainak eltakarítása során, s az újjáépítésben. Novícius Máriabesnyőn. A szétszóratás idején kántor, sekrestyés és szakács. 1988-tól aktívan részt vett a rend újjászervezésében, újoncmester a máriabesnyői novíciátusban.  Aki közelében volt, megélte egyedi és rendkívüli kapucinus szerzetesi kisugárzását. Még rövidebben, ő a példa, ma is. 

Lelkipásztor, a plébános

Fidél atya a magyar katolikus közösségekért dolgozott. Fontosnak tartotta, hogy a hívei, “a nép”  között legyen. Azért képezte magát, hogy a nép nagy tudású szolgálatában álljon. Az emberek ezt tudták, érezték, tisztelték, és követték.Türelmes volt, várta, hogy eljöjjön az ő ideje. 8 évvel a Forradalom után pap lehetett. 1964-től káplán a budai kapucinusoknál, 1966-ban elhelyezték vidékre. Vállalta. Nem várt jobb helyre. Ment, ahova az egyháza küldte, 1969-ben kinevezték Zalaapáti plébánosának. 43 éves volt. 11 évet töltött itt el, ez volt a legboldogabb időszaka, nyilatkozta. Majd Nagykanizsán, Tapolcán és Keszthelyen, végül a budai rendház templomában, lelkipásztorként összesen 39 évet szolgált.

A lengyel-magyar kapucinus papképzés “projektmenedzsere”

Már a 60-as években a közép-európai, lengyel-magyar kapucinus papképzés létrehozása ügyében tevékenykedett. A tervezett krakkói hittudományi főiskolán  “héber nyelv-ószövetségi szentírás szakos” tanár szeretett volna lenni. A tervek megvalósításában lendületet adott, hogy Wojtyłát, lengyel bíborost 1978-ban, II. János Pál néven pápává választották. Az örömhír Zalaapátiban érte. Hivatása gyakorlása mellett folyamatosan dolgozott a főiskola létrehozásán. 

1988-ban Magyarországon minden megváltozott, a rendek visszakapták a templomaikat, a kolostoraikat. Végre kapucinusként, 62 évesen előkerült a régi terv. Újult erővel látott a munkának. Tárgyalások Rómában, Krakkóban és Budapesten olaszul, németül, lengyelül, több nyelven. Lehetőleg mindenkinek az anyanyelvén. Lenyűgöző volt az a hit, felkészültség és diplomácia érzék, ahogy mindent megtett a magyar kapucinus jövőért. Több mint 50 év tapasztalata, tudása tiszteletet parancsolt a tárgyaló feleknél. Hit benne, hogy az általa képviselt út a helyes, s a járható út. Ezen járva majd a kapucinus közösség gyarapodik, s nemcsak szellemében, hanem létszámában is. 

Az olasz-magyar barátság erősítője, a Boldog Avianói Márk szobor kezdeményezője

Fidél atya a boldoggá avatás zászlóvivője és a szobor létrehozásának kezdeményezője, a másik kapucinus Szent Pió atya népszerűsítője volt. Maradandó, történelmi korszakokat átívelő munkásságának eredménye az Árpád-házi Szent Erzsébet templom előtti szobor, amit kitartóan kezdeményezett: kiválasztotta Györfi Sándor Kossuth díjas szobrászt, aki a szobrot  készítette,  ennek előkészítésében tárgyalt és szervezkedett.  

Bevezetés

(A szerkesztő személyes vallomása a könyvről)

 

Apáink a múlt század első harmadában születtek ők azok, akik a második világháborúban megjárták a Don kanyart, a hadifogságot és 1945 után megkezdték Magyarország újjáépítését. Simonyi Károly (1916-2011), Ladó László (1919 -2007), Kindler József (1929 -2010) professzorok lényegében Fidél atya korosztályába tartoznak. Mi, akik a háború alatt, után születtünk, tőlük tanultunk mindent!  Tiszteltük őket, példaként tekintettük életükre és eredményeikre. Az “ISKOLATEREMTŐK” könyvsorozat, ami a nevezett műegyetemi professzoroknak állít emléket, igazából emlékírásoknak a gyűjteménye. Kortársak, munkatársak és tanítványok elevenítik fel emlékeiket, amellyel igazolják az „iskolateremtést.”

Fidél atya emlékkönyv esetében egészen más a helyzet. A létrejöttében három függetlennek tűnő esemény döntő, inspiráló szerepet játszott:

• ​Boldog Avianói Márk szoboravatása,

• Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatása,

• Fidél atya “visszaemlékezése”.

 

Fidél atya egyik nagy álmának megvalósulására, Avianói Márk szobrának felavatására sajnos csak halála után került sor.

Ferenc pápa magyarországi látogatásánál megtartott szent beszédeit tanúságtételek előzték meg, amelyek megalapozták az igehirdetések kereteit és aktualitását. A tanúságtevők között nem volt kapucinus szerzetes. A könyv nagy tisztelettel, szerény mértékben arra tesz kísérletet, ha Fidél atya élne, ő lehetett volna az egyik tanúságtevő. A ránk hagyott szellemisége nagyon közel áll a Szentatyához, aki bár jezsuita szerzetes, a Ferenc név választása a ferences szerzetesekhez való közelségre utal.

A könyv a korábbi sorozatban megjelentekhez hasonlóan emlékkönyvnek indult. Majdnem befejeződött szerkesztése, amikor előkerült egy 20 évvel korábbi videó felvétel, amely Pacsay Fidél atya tanúságtétele, amiben keretbe foglalja az emlékeket azzal, hogy “elmeséli” a magyar kapucinusok életét, s benne a sajátját is. Kortörténet ez a javából, amely a könyvnek újabb célokat adott. Az emlékezés horizontja kiszélesedett.

A kortörténet, amit 2002-ben Fidél ”állított össze”, s amit életkorunk miatt mi tanítványok nem ismerhettünk meg, ami a múlt homályába fényt hozott, és ami a megértés immár tudatosabb magasabb fokát foglalta keretbe.

Legyen ez a könyv Fidél atya halálának 20. évfordulóján ráemlékezve, munkásságának, emberségének és közösségépítő, kapucinus hivatásának a bemutatásával az emlékező tanítványok és hívek tisztelgése az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, amely 300 évvel ezelőtt egybeépült a rendházzal, ott, ahol:

- a rendházban székelő kapucinus Hittudományi főiskolán sok kapucinus tanult,

- a templomot és rendházat a II. Világháború pusztítása után a kapucinusok újjáépítették,

- közel 40 évig nem volt kapucinus,

- Fidél atya kapucinus plébános volt, az általa kezdeményezett Boldog Avianói Márk szobra áll,

- ma is kapucinus plébánia van.

A könyv nem egyszerűen emlékek gyűjteménye, sokkal inkább mementó, amely egy kutatómunka indítását szolgálhatja, a magyar kapucinusok munkásságáról és szerepéről a XX. században, az elmúlt 100 évben, s napjainkban.

 

Kinek szól a könyv?

 

Mindenkinek, azoknak is, akik “keresők”, akik nem vallásosak. Nem is tudnak arról, hogy mit jelent a katolikus vallás, akik nem ismerik a papok, szerzetesek hivatását, tevékenységét, életét, azt, hogy mit tesznek ők a híveikért, és azoknak, akik csak úgy élik életüket, hogy minden jól megy, s akkor is, amikor egyszer csak bajba jutottak, azoknak, akik segítséget várnak, igényelnek.

A könyvben az emlékezők felidézik a múltat, amelyben egymásra is emlékeznek, név szerint felsorolva a szereplőket, felidézve azokat a szép napokat, amit hitben, játszva, észrevétlenül éltek meg, akkor nem tudták, hogy kegyelmi állapotban vannak. Ilyen volt a “fidéli szeretetközösség:” - bizalom - befogadás - közösség - együttlét - hitben gyarapodás - szolgálat - ez volt a hitbeli építkezés sorrendje. Az élethossziglan tartó tanulási folyamat volt a “leckének” a megoldása, ez a mi feladatunk, s ez nem is kevés. Fidél atya fent, a mennyországból látja, mire mentünk vele és általa. A kapucinus szerzetes a népében van, nyitott az élet problémáinak megoldásában, ezt tanultuk tőle. A “Fidéli befogadás és prófécia” útján váltunk hívő kereszténnyé, e könyv írásai mindezekről tanúskodnak. Fidél nemcsak a párbeszédben volt erős, hanem a közösségépítésben is, amit előmozdítottak a prédikációi, a hittanórái, az énekkari próbái, a sok-sok kirándulás, később a zarándokutak. Építette, működtette “kisköreit”, közben a bibliai történeteket “mesélt”, kirándulással itthon: Makkosmária, Máriabesnyő, Prédikálószék úticéllal, később külföldre: Róma, Jeruzsálem, Krakkó, Erdély bejárásával. Hatásaként sokunkban életre szóló barátságok szövődtek. Mindig számíthattunk rá, nem kellett bejelentkezni, hogy fogadjon minket.

Utolsó nyilatkozatában 2003-ban a néphez közeli kapucinusként, emberhalászként a világ beteg társadalmainak gyógyítására Fidél atya a “végrendeletét” így fogalmazta meg:

 

“Buda régen egy nagy család volt, szoros kis közösség, ahol az emberek is­merték egymást, beszélgettek, találkoztak. Akkoriban a kapuci­nus rend összenőtt a néppel. Ma már nincs meg ez a kölcsönös, egymás iránti bizalom az emberekben.” Fidél atya folytatta terve megfogalmazását, amelyben: “….vissza akarta hozni a régi idők hangulatát. Ennek érdekében minden hónap első szombatján klubdélutánt szervez a plébánián.”

 

Fidél atya sajnos ezen az összejövetelen már nem lehetett ott, mert 2003 október 20.-án visszaadta lelkét a Teremtőjének.

A kapucinus szerzetes a hívek elismeréseként elhunyta előtt két hónappal “Budavárért Emlékérmet”, később Zalaapáti posztumusz “Díszpolgár” címet kapott. Továbbá emlékét őrzi a nagyváradi Posticum könyvtár előszobája a „Fidél-emléksarok.” Látható itt a nagyváradi születésű kapucinus atyának, a Posticum hajdani jeles támogatójának, a szerzetes csuhája, néhány bútordarabja, tárgya. Gyakran eljönnek ide tisztelegni a gimnáziumok diákjai.

 

A könyv célja

 

A könyv egy időutazás a múltba. 

Feladata Pacsay Fidél kapucinus szerzetesi életének a bemutatása. Tanúságot tenni arról, hogy a szerzetes szent élete (az interjúban a rendtársairól többször említette), életpéldája sugárzott a keresztény hívek és nem hívők felé.

A könyv ajánlását Stanisław Kardynał Dziwisz lengyel bíboros írta. 

Az Előszót “Fidél atya Boldog Avianói Márk nyomában” címmel Várszegi Asztrik bencés szerzetes püspök, a “Kapucinusok a magyar nép szolgálatában” című gondolatokat Gárdonyi Máté katolikus pap, a PPKE tanszékvezető professzora, történészek írták. Megalapozták a könyv küldetését:

 

IN MEMORIAM PACSAY JÁNOS FIDÉL!

 

A tanúságtevők: Nagy Gábor Tamás, Leopoldo Ingegneri, Paolo Guido Spinelli és Győrfi Sándor. Fidél atya emlékezetének igényét elsőként Györfi Sándor szobrászművész fogalmazta meg, akit Fidél atya az Avianói Márk szobrának a megformálására kiválasztott és akivel megbeszélte, hogy milyen legyen az emlékmű, amiről azonban egy lényeges mondat sajnos lemaradt, amit kérünk a szoborra íratni: 

“KEZDEMÉNYEZTE PACSAY JÁNOS FIDÉL”

Azért is, mert életében egyetlen rendi-, állami-, egyházi kitüntetést sem kapott. Ez lenne munkájának elismerése.

Fejér Nándor három részes videós interjú sorozata jó alapot nyújtott arra, hogy kísérletet tegyünk egy kortörténeti dokumentum összeállítására, amely lényegében kommentált idézetekből áll: FIDÉL ATYA VISSZAEMLÉKEZÉSE, amely az ő tanúságtétele a civil és a kapucinus szerzetesi életéről, többek mellett az életét meghatározó döntéseiről:

- 1943-ban, 17 évesen jelentkezett a kapucinus rendbe,

- 1956-ban, 30 évesen fizikai munkát vállalt. Felszentelt papként Budán a rendtársakra főzött. Szakács, majd sekrestyés, irodista, és ha kellett kántor is volt,

- 1966-ban, 40 évesen Érseki Bíróság jegyzője volt, fedő foglalkozásként felajánlották, hogy legyen a civil életben gépkocsi előadó. Nem fogadta el, azért nem, hogy végre pap lehessen: “Inkább elmegyek falusi káplánnak.”- mondta.

Egész életében kapucinus szerzetes volt. Mindent megtett, hogy lelkipásztor lehessen.

Vadászné Hausenblasz Katalin “helyzetelemző” írása a hívek szemszögéből érzékelteti a budai kapucinus szerzetesek életét, többek mellett P. Röss Bertalan és Fidél atya, a mester és a tanítvány gondolatainak felidézésével. A könyv három fejezetből áll:

 

1. A LELKIPÁSZTOR ÉS STÁCIÓI

2. A TANÍTVÁNYOK ÉS A HÍVEK EMLÉKEI

3. BOLDOG AVIANÓI MÁRK - OSZMÁN LEGYŐZÉSE ISTENI ERŐTÉRBEN

 

Az életút hiteles tanúja Pacsai Norbert. Tőle tudjuk meg, hogy Miért kapucinus? (És azt is, hogy a neve miért ”Pacsai”.) Bemutatja testvére rögös életútját, és azt a sok derűt, ami a kapucinusi személyiségének fontos része volt. Norbert gondolatait lánya Szelesteiné Pacsai Ildikó: “Sorsunk összefonódott” és az unokaöcs, Vecsei Miklós: “Bátyó” c. írása színesített.

Hausenblasz Hantos Andrea hasonlóan kiemelkedő, összefoglaló írása: “De sok gyerek, s milyen fiatal a papa!” az ötvenes évektől bemutatja Fidél testvér, majd atya és a Fő utcai plébánia több mint 50 évét.

Sándor Bertalan Bruno, Fidél atya volt novíciusa és a felszentelt pap, plébános, Reich L. Ciprian, aki Fidél atya hatására lett kapucinus szerzetes, ők ketten részletesen beszámolnak a rendben eltöltött első időszakról, a magyar noviciátus létrehozásáról: A máriabesnyői bazilika és a rendház felújításáról, továbbá a novíciusképzésről: “Virul az igaz, mint a pálma….” és  “A példád maradjon velünk”, továbbá Stoffán György: “A hívő magyar népért élő szerzetes” c. is.

A Zalaapáti évekről emlékezett a volt káplánja, Fliszár Károly: “Az “Esperes Úr” vendégszeretete” és a ministránsa, Vincze Tibor: “Nekünk ő volt a plébános úr a boldog Zalaapáti években” c. írásokban.

Fő utcai plébánia életében fontos mérföldkő volt az 1994-ben induló nyolcosztályos bencés gimnázium, amelyről a gimnázium fizika tanára, volt Zalaapáti polgár, Pintér Géza: “A visszaadott kölcsön az újra induló bencés gimnáziumnak” c. írásában emlékezett.

2000-ben az aranymise Nagyváradon a kapucinusoknál volt. Rencsik Imre, a nagyváradi katolikus atya megható írásában: “A szülőföldem volt és maradt az igazi otthonom” és munkatársa Zsugán Gedeon H. Gyula: “Az utolsó váradi kapucinus” c.-ben emlékeztek. Mindketten a Posticum magyar katolikus ifjúsági központ alapítói, munkatársai. Az aranymise után Fidél atya még két alkalommal volt a Posticumban. Felvetődött benne az elszalajtott lehetőség, és a remény, hogy még nincs késő új ifjúsági központokat létrehozni a kapucinus rend megújításában. A Posticum realitását, életszerűségét emlékezetes történetek támasztják alá, például: Csermák Kálmán és Alice: “A keszthelyi örökség”, Erdősi Gyula: “”Napközi” a kapucinus szerzetesnél”,  Exterde Sándor: “Töredékes emlékeim első lelki mentoromról Fidélről”, Hausenblasz Kató: “Egyházzenész jubileuma és történetei”, Kopcsay László: “A mi Fidél atyánk”, Lambert Zoltán: “Emlékeim Pacsay János Fidél atyáról”, Szalai Jeremiás: “Felejthetetlen három év a Tapolcai Plébánián” és Szelestei Tamás:  “A keszthelyi templomépítő Fidél atya” írásaikban.

A könyv a történelemre épít. 

Pacsai Norbert írta a 3. Fejezetet: BOLDOG AVIANÓI MÁRK - OSZMÁN LEGYŐZÉSE ISTENI ERŐTÉRBEN, amely nem más, mint Avianói Márk történelmi küldetésének bemutatása.

A FÜGGELÉK tartalmazza: a templomok rövid bemutatását, ahol szolgált, a rendtársait, a magyar kapucinus tisztségviselők életrajzait, valamint a “fidéli életút” legfontosabb állomásait, főként megjelent cikkek, interjúk alapján. A lábjegyzetek a főszöveg magyarázatát adják. A neveket, fogalmakat stb. a könyvben első megjelenésüknél tárgyaljuk. A könyv végén a teljes jegyzetlistát mellékeljük, vagy itt, vagy a szövegben a helyén a szóban forgó jegyzet megtalálható.  A fotókat általában külön nem feliratoztuk mivel, hogy a szöveg utal rá, a szerzők, a hivatkozások, a lábjegyzetek egyértelműsítik.

A “Bevezetés” befejezése előtt szeretnénk megjegyezni, hogy a visszaemlékezők szabadságát meghagytuk - a kisebb pontatlanságok javításán túl - miután nincsenek zavaró, vagy korrigálandó tévedések, a szövegekbe nem nyúltunk bele. Amennyiben néhány rövidítést tettünk, amely reméljük a mondanivaló lényegét nem érintette, ha néhány esetben ez megtörtént, szíves elnézést kérünk.

Befejezésül a könyv egyik legszebb írása Illés Máriáé, aki az emlékezők nevében “örök” fogadalmat tett, ő, aki tinédzserként élte meg a “Zalaapáti boldog éveket”, és ő, aki fidéli hűséggel visszajárt a “Plébános Úrhoz”. Kedves emlékeket őriz, amit megosztott a könyv olvasóival. A búcsú, a gyászmise, mélyen megérintette, amelyről “Az a szál fehér rózsa” című írásában emlékezik. A rózsaszálat a kapucinusok kriptája őrzi.