3. Fejezet: BOLDOG AVIANÓI MÁRK - AZ OSZMÁN LEGYŐZÉSE ISTENI ERŐTÉRBEN

 

3. Fejezet: BOLDOG AVIANÓI MÁRK - AZ OSZMÁN LEGYŐZÉSE ISTENI ERŐTÉRBEN

(Boldog Avianói Márk olasz kapucinus szerzetes történelmi küldetése)

(Pacsai Norbert)

      

Nem kell hadstratégiai szakembernek lenni ahhoz, hogy észrevegyük: akár tízszeres fölényben harcoló ellenféllel szemben is győzedelmeskedni tudtak katonáink, ha a kard és a kereszt sorrendjét megfordítva a Szentkereszt isteni erőterében indultak az amúgy reménytelennek látszó küzdelembe, vagyis előbb a Krisztusba vetett hit vértjét öltötték magukra, és csak azután nyúltak a kardhoz. Éppen az iszlám elleni küzdelemben látunk erre bizonyító példákat Nándorfehérvárnál (1456), Csókakőnél (1601), vagy akár Budánál (1686). Az a tény pedig már egy hosszabb elemzést kívánna, hogy az említett történelmi helyszínek mindegyikén Szent Ferenc valamelyik fia teljesített égi küldetést azzal, hogy a katonák lelkében megerősítette a Kereszt győzelemre vezető hatalmának tudatát: Nándorfehérvárnál Kapisztrán Szent János, Csókakőnél Brindisi Szent Lőrinc és Budánál Boldog Avianói Márk.

      Tudjuk, hogy Avianói Márk boldoggá avatási eljárásában az eredményes befejezésért Fidél atya rengeteget dolgozott. A kezdeményezés még 1702-ben I. Lipót császártól származott, de a zaklatott európai történelem, és az egyházi és világi hatalmasságok közömbössége vagy tudatlansága miatt csak 1999-ben – Avianói Márk halála háromszázadik évfordulójának évében – szorgalmazta újra a hivatalos elismerést Fidél atya határozott fellépésére a kapucinus rend, amely végül 2003. április 27-én sikerre vezetett, amikor Rómában a Szentatya a kontinensünk történelmében sorsfordító munkát végző kapucinus boldoggá avatását kihirdette.

 

Magyarország leigázásának előzményei

      Amikor az Oszmán Birodalom félelmetes erejét érezve Európa meghódítására készült, a nyilvánvaló önvédelmi intézkedések és szövetkezések helyett a reneszánsz mámorában tobzódó Nyugaton a népek és fejedelmek, az akkori kis- és nagyhatalmak önzésével, féltékenységével, nemtörődömségével, a keresztény szolidaritás hiányával, és – amikor nagy nehezen sikerült a Szent Ligát létrehozni – a vezérek súlyos ellentéteivel szembesülünk.

      1541. augusztus 26-án a török minden ellenállás híján besétál Buda várába, az ország szívébe, és immár onnan vezetve hadjáratait majdan eljut egészen Bécsig. Szent István országa három részre szakad. Az önállósult Erdély inkább a törökhöz húz, a keskeny félkörré zsugorodott Magyar Királyság katonailag tehetetlen, a maradék Közép-Magyarországot Szolimán szultán felvonulási területnek használja, miközben az életet még a rókalyukból is kiírtja.

      A magyar kereszténység is siralmas állapotra jutott. Már Mohácsnál hat püspök vesztette életét. A megüresedett főpapi székekbe Szapolyai János is, és Ferdinánd király is a maga embereit ültette, de egyik sem ismerte el a másikat. 1535-ig Magyarországon csak három felszentelt püspök volt, ám Buda elestével ezek a püspökségek is megszűntek. Az alsópapság képzésére nem voltak szemináriumok. Az iszlám a templomokat leromboltatta, vagy mecsetté alakította. 1526-tól 1563-ig a törökök hetvenegy szerzetest öltek meg abból a ferences.

rendből, amelynek a mohácsi vész idején még 56 rendháza volt, de harminc év múlva már csak kettő. 1639-ben már Pannonhalmának sem voltak lakói. Épp így elpusztultak a cisztercita, premontrei, domonkos, kármelita és ágoston-rendi kolostorok. A pálosok 131 kolostorából az 1500-as évek végén már csak 6 állt fenn, a többi elpusztult. Az apácarendek közül 1640-ig a ciszterciták, premontreiek és domonkos apácák teljesen kihaltak.

      Ehhez járult még a magyar korszellem, amelyet Frangepán Ferenc kalocsai érsek így jellemez: 

„Úgy a János-, mint a Ferdinánd-pártiak elidegenedtek a hittől, és arra törekszenek, hogy az Egyház javait elfoglalhassák.” 

Ilyen körülmények között érkezett meg a Reformáció szelleme, amely a keresztény megosztottságot tovább mélyítette. A magyar nemzet kénytelen volt több darabra tépni Krisztus palástját, és azon veszekedni, hogy a nagyobb darab kié legyen. Az evangéliumos könyvön osztoztak a katolikus és protestáns felekezetek, sajnos nem a békülékenység szellemében, hanem éles karddal a kézben, hogy a másiknak jutott részt minél előbb visszaszerezzék. A külső szemlélő úgy vélhette, hogy csupán idő kérdése, és Magyarország eltűnik Európa térképéről.

 

Csak a Lélek emberei érzékelik a valóságot

      A török kiveréséhez jól felszerelt hadsereg, sok pénz, biztos irányítás és tehetséges hadvezér kellett volna. A 150 esztendő alatt az oszmán hatalom nem egyszer volt olyan gyenge helyzetben, hogy hazánkból – sőt egész Európából – könnyen kiverhető lett volna, de Európa akkori uralkodói sosem mutattak e keleti veszedelem iránt olyan érdeklődést, hogy fegyveres hadseregeket vonultattak volna fel ellene. Sem a francia uralkodó, sem a német császárok nem látták be, hogy Keletről a Balkánon és Magyarországon keresztül sötét felhők nyomulnak Európa egére.

      Nem is volt a történelemnek egyetlen uralkodója sem, aki a veszedelmet elég komolynak minősítette volna. Csupán a római pápák álltak mindig a valóság magaslatán, ahonnét az európai nagyhatalmakat figyelmeztethették az ébredésre. Ez a magyarázat arra, hogy Magyarország sokáig csak a Szentszék részéről kapott hatékony anyagi és erkölcsi támogatást a törökkel szemben.

      A magyarokat támogató Szentatyák közül is kiemelkedik XI. Ince pápa (1676-1689), aki a török veszedelem megállítására az európai fejedelmeket kibékítette, és a hatalmas pénzösszegeken kívül a leghatalmasabb fegyvert: Buonvisi Ferenc bécsi nunciust és 1683-ban majd Avianói Márk kapucinust – mint követet – a keresztény seregekhez küldte az európai, később a magyarországi török háborúk színterére.

      Avianói Márkról sokáig hallgatott a világ, pedig nem is kell túlságosan elmélyült kutatásokat végeznünk, hogy világos legyen, miszerint a felszabadító hadjárat első sikerétől egészen a legutolsóig tulajdonképpen egyetlen ember áll a keresztény sereg mellett, mint hadstratéga, mint a pápa követe és mint az isteni Gondviselés bátorszavú hirdetője: Szent Ferenc alázatos fia, a lehetetlent nem ismerő Avianói Márk kapucinus.

 

A bölcsőtől a világhírnév felé

Avianói Márk a velencei köztársasághoz tartozó Avianóban született 1631. november 17-én, előkelő polgári család első gyermekeként. Szüleit Marco Christoforinak és Rosa Zanoninak hívták. A keresztségben a Károly nevet kapta. Hozzátartozói nagyszerű keresztény nevelésben részesítették. Édesanyja már a bölcsőben rendkívüli jelenségeket tapasztalt újszülött fiacskája körül: a bölcső fölött imádkozva karácsony este, fényes koszorút látott a kisded fején. Nem volt hiszékeny asszony, ezért kutatni kezdte a jelenség eredetét. Külső fényforrást nem talált, sőt a látvány többször megismétlődött, ezért égi üzenetként zárta édesanyai szívébe a történteket.

      A növekvő ifjút szülői tudományos pályára szánták, ezért a jezsuiták vallásos és tudományok szempontjából is nagyhírű görzi kollégiumba küldték. Károly a tudományban is éppúgy előre tört, mint az erényekben, vagy egy régi feljegyzés szerint: „A tudományban lépkedett, az erényekben pedig szárnyalt.” Akiket viszont Isten nagy célok szolgálatába rendelt, azokat kézen fogva vezeti hivatásukhoz. Károlynak lelki alkatához nem illett Loyolai Szent Ignác rendjének légköre. Még több krisztusi tartalomra vágyott. Ezért – szülei tudta nélkül – Görzből megszökött, és megérezve, hogy hivatását Szent Ferenc fiai között találja meg, újoncnak jelentkezett a velencei kapucinus rendházba. A kapucinusok szigorú aszkézise felelt meg leginkább az ő áldozatos szellemének.

      A velencei házfőnök számos lelkes fiatallal találkozott már, akik Szent Ferenc lelkületét megismerve és lelkük fellángolásának engedve szerzetesnek jelentkeztek, majd a hirtelen láng napok alatt ellobbant, és az ifjú más hivatást választott. A gvárdián ebből a tapasztalatból eredően azt javasolja Károlynak, hogy két évig a szülői ház csendjében alaposan vizsgálja meg elhatározását, és ha az nem változott, akkor visszavárják. A szülői ház a régi szeretettel fogadta a „jezsuita szökevényt”, aki az atyai ház boldog légkörében imádkozva és könyörögve Isten segítségéért készült az Úr Szent Ferenc-i szolgálatára.

      A két év befejeztével személyesen jelent meg a velencei kapucinusok provinciálisa, Pater Ludovico di Verona előtt, és kérte felvételét a rendbe. Óhaja azonnal teljesült. A rendtartomány újoncháza Coneglianóban volt. Ide vonult be 1648. november 21-én. Beöltöztetése alkalmával a velenceiek által olyan nagyon tisztelt szentnek, és egyben édesapjának nevét: a Márkot kapta. Napra pontosan egy év múlva Márkot a rendház tagjai alkalmasnak találták a fogadalom letételére. Márk a noviciátust olyan eredménnyel végezte, hogy az egész rendi kormánytanács javaslatára Pater Fortunatus Accadore generális miniszter a teológiai tanulmányok végzésére bocsátotta. Ez a tanulmány hét teljes évig tartott. Márk pappá szentelése 1655. szeptember 18-án történt a Chioddia-i püspöki palota kápolnájában. Elöljárói hitszónoki munkára rendelték.

      1665-ben a rendi engedelmesség a lelkipásztori hivatás gyakorlására szólította Márkot. Hat évig járta az apostolok fárasztó útjait. Híre messze terjedt: hálás emberek könnyező örömmel emlegették nevét. A rendi káptalan 1672-ben Bellunóba küldte házfőnöki minőségbe, de Oderzóban is volt gvárdián. Kortársai szerint senki sem múlhatta felül Márk atyát a rendi szellem megvalósításában, és hivatalát mindenhol a legnagyobb szeretettel és bölcsességgel látta el úgy, hogy közben alattvalóinak feddhetetlen élettel mutatott jó példát.

 A nagyhírű misszionárius

      Márk immár 17 éve hordta a kapucinus ruhát, amikor először módja nyílt arra, hogy hitszónoki rátermettségét a világnak megmutassa. Hitszónoki meghatalmazást ugyan már teológiai tanulmányai után nyert, de csak 1665-ben prédikált először nyilvánosan. Elöljárói Veronába küldték, hogy ott a plébániatemplomban és a városon kívüli Szent Mihály templomban böjti beszédeket tartson. Már ezek az első beszédek is mutatták szavának erejét. Ettől fogva nem telt el egyetlen advent vagy böjti idő az életében, hogy városokba vagy falvakba meg ne hívták volna. Egyik rendtársa jellemzi így: „Márk prédikációit apostoli szellem töltötte be.”

      1671-ben Szűz Mária mennybevétele napján Páduában, majd Velencében a Szent Zakariás kolostorban tartotta beszédeit, majd Rovignoban és Veronában prédikált. A következő esztendőkben Sermidében, Rivában, Castel-Francoban, Roveredoban, Velencében és Saloban hirdette Isten igéjét. Hogy ennek a „szent hitszónoknak”, vagy ahogy közönségesen nevezték, „csodatevő prédikátornak” híre csakhamar átlépte hazája határait, az könnyen érthető. Németországba Maximilián herceg hívta meg. Példáját több püspök és fejedelem követte. I. Lipót császár is ezek közé tartozott. Márk atyának ezen túl egyik országból a másikba kellett menni. 1680-ban alig fejezte be Roverdoban misszióját, elöljáróinak parancsa Németországba küldte. Útja Tirolon át vezetett. Közvetlen célja München volt, de előtte Innsbruckban időzött, mert Lotharingia hercege missziók tartására kérte meg.

      Müncheni működésének hatásáról a város érseke a következőket írta: 

„Miksa herceg kívánságára egy kapucinus érkezett, akinek Avianói Márk a neve. Ez a kapucinus már régóta szent és jámbor életet él, és ezt több csodával is bebizonyította, mert áldásaival sok beteget meggyógyított, bélpoklosokat megtisztított, sőt némáknak, süketeknek és vakoknak a hallás és látás képességét visszaadta. A nép leírhatatlan tömegben sietett hozzá, annyira, hogy bajtól is lehetett tartani. Ezért Őfelsége 12 katonát rendelt melléje, hogy a tolongókat visszatartsa.”

      1680. szeptember 8-án érkezett Linzbe, ahol két hétig időzött. Ez a linzi találkozás Lipót császárral döntő fontosságú Márk atya későbbi működését illetően. Ez volt a kezdete annak a másfél évtizedes munkának, amely a nagy hivatású kapucinust a török elleni harc színterére szólította. Márk atya Linzben minden reggel a császári ház kápolnájában szentmisét mondott Őfelsége és az egész udvar jelenlétében. Szentmise után rövid beszédet mondott, majd előimádkozta a bűnbánati imát.

      Márk atya linzi működéséről eljutott a hír Németország akkori pápai protektorához, Pius kardinálishoz, aki tudósítást küldött erről a Szentatyának: 

„Nagy vigasztalással tölt el, hogy Márk atya a lelkek üdvéért Ausztriában oly sokat tett. Más oldalról is hasonló örvendetes tudósításokat kapok, és biztos vagyok abban, hogy a Páter Isten igéjéért lángoló ember, erényekben gazdag, és az Anyaszentegyháznak áldásforrása és korunknak csodatevője.”

      Bizonyos, hogy Márk atya világhírét a gondviselő Isten maga irányította. Csodálatos megtérések szentbeszédeire, feltűnő gyógyulások áldásaira, és a vezető emberekre való nagy befolyása bizonyítják ezt. Ezek a természetfeletti valóságok adtak szárnyat a szerény kapucinusnak, ezek idézték elő, hogy korának legnagyobb szerzetes alakja, az európai helyzet befolyásos irányítója, később a kereszténység megmentője, és így hazánknak is jótevője lett.

 

Létrejön a Szent Liga

      A török félholdnak az volt az elhatározása, hogy a háború pusztító förgetegével elsöpri Nyugat minden keresztény emlékét, a kereszténységet megsemmisíti, és helyét az iszlám vallás foglalja el. Európa fejedelmei önző elvakultságukban nem vették észre a feléjük közeledő pusztulást, és bizonyos, hogy ha a pápák hozzájuk hasonlóan tétlenül bámulták volna az iszlám sötét veszedelmét, akkor ennek vihara csakhamar elsöpörte volna az európai szellem alkotásait. Isten azonban megihlette a pápák elhatározásait, és a történelmi sors olyan területére szólította őket, ahol amúgy nem is nekik lett volna helyük. A törökök ellen legeredményesebben küzdő pápák között kétségtelen, hogy XI. Ince áll az első helyen.

      XI. Ince gyakorlatias meglátással először azt határozta el, hogy a keresztény uralkodók közötti ellentéteket megszünteti, éppen a veszedelem nagyságának megmutatásával a közös front érdekében. Az első megegyezés 1683. március 31-én jött létre Lipót császár és Sobieski János lengyel király között. Jellemző Lipótnak az Avianói Márkhoz írott levele, amelyben felvázolja mi indokolta az egyezmény megszületését: 

„Azt kell mondanom, hogy a veszedelem csak növekedett, mert a törökkel vívandó háború máris több, mint biztos. A törökök olyan háborús felkészültséggel és hadsereggel vonulnak előre, amelyhez hasonlót száz évvel ezelőtt sem láttak. Én pedig az én hadseregemmel segítség nélkül egyedül lennék, nincs se katonám, se pénzem.” 

A franciák nemtetszéssel, lekicsinyléssel bírálták a szövetséget, a többi keresztény nemzet azonban ujjongó örömmel és bizalommal. Tisztán látó emberek nem kételkedhettek abban, hogy a pusztító félholdnak fanatikus erejét más módszerrel visszavetni nem lehet.

      (Majd 1684. március 24-én Velence is csatlakozott a Ligához, így együtt volt a négy hatalom: Lipót, Sobieski, Velence és XI. Ince pápa. Oroszországot nem lehetett bevenni a szövetségbe, a perzsák is távol maradtak, és Franciaország is csak ígéretet tett, hogy ez idő alatt békében marad.)

 

Márk atya küldetése Bécs ostrománál

           A török ismét elindult. Majdnem 150 évvel ezelőtt ugyanilyen nagyravágyással fogta kezébe élesre fent kardját. Szolimán jól ismerte a viszálykodó keresztény királyokat, azoknak önző hátsó gondolatait. Ezért ítélte alkalmasnak az időt hódító álmai megvalósítására. Kara Musztafa serege mintegy 200.000 katonából állt. Maga a szultán Belgrádig kísérte legyőzhetetlennek hitt seregét. Ott átadta a nagyvezérnek a próféta zászlaját, és ezzel kötelezte őt a kereszténység leigázásának démoni feladatára. A sereg ellenállás nélkül nyomult előre, és utána egyre nagyobb megerősítések érkeztek.

    A veszedelem láttán a Szent Ligához csatlakozott még Max Emánuel bajor fejedelem, Johann Georg szász fejedelem, a salzburgi érsek, továbbá a svéd és frank birodalmi törzsek. A leghatalmasabb német birodalmi herceg – Brandenburgi Frigyes Vilmos – XIV. Lajos hűbéreseként távol maradt az összefogástól. Volt Lipót császárnak azonban egy szövetségese: „akit a császár kérelmére a pápa küldött, egyetlen ember, aki azonban egész csapatokkal felért”, Szent Ferencnek kapucinus fia, Avianói Márk.

      Szeptember 6-án a tullni táborban Márk atya bemutatta szentmiséjét az előtt a Szűz Mária-kép előtt, melyet a lengyel király mindig magával vitt. Az egyesült sereg tábornokai szentáldozáshoz járultak. Márk atya szentbeszédet is mondott, amelyben megkérdezte a vezéreket, hogy bíznak-e az isteni Gondviselésben. Amikor ők egyhangúlag igennel válaszoltak, akkor a katonák szívében égi tüzet gyújtva, az egész sereggel elkiáltatta Jézus és Mária nevét.

 

Bécs ostroma

        Bécs török körülzárása már július közepe óta tartott. Esténként nem kevesebb, mint 150.000 torokból tört elő az Allah-kiáltás. Bécsből 60.000 lakos elmenekült. Kara Musztafa kilenc héten keresztül bombáztatta a várost, de lerombolni mégsem tudta. Eddig minden jól ment, jött azonban egy másik ellenség, amely sokkal nagyobb károkat okozott, mint a török: a különféle betegségek. Starhenberg herceg augusztus 18-án még örömmel jelenti Lotharingiai Károlynak, hogy az ellenség minden támadását visszaverték. Harcosaik nem félnek a töröktől, 30-40 ember legtöbbször százzal is megverekszik. Augusztus 27-én azonban már ezt írja: 

„Eljött az idő, hogy segítséget kapjunk. Sok embert, sok tisztet veszítünk, nem az ellenség tüzében, hanem a betegségek következtében. Naponként legalább 60 halott. Gránátosaink már nincsenek, ágyúink legtöbbjét az ellenség használhatatlanná tette.” 

Starhenberg már utcai harcra készül.

      

Ahol Isten dicsőségéről és az emberiség közjaváról van szó, ott mindig bebizonyosodik az Isten segítsége. Bécs városának története is tanúság erre. Szeptember 7. és 11. között Kara Musztafának az volt a terve, hogy bevonul Bécsbe, hiszen a város félig már nyitva volt. A védőőrség kimerült, a falak összemorzsolódtak. Starhenberg a következő parancsot adja katonáinak: 

„Ha már a falak, amelyeknek titeket kellett volna óvni, oly nyomorultul összeomlottak, legalább az elesettek testéből csináljatok magatoknak mellvédet!”

      Az örökké emlékezetes reggel, 1683. szeptember 12-e felvirradt. A katolikus anyaszentegyház az isteni gondviselés ünnepét tartotta, és ez volt a Mária születésnapját követő vasárnap is. Avianói Márk a fejedelmeket a kamalduliak kolostorának megmaradt kápolnájába vezette. Márk atya szentmisét mondott, amelynél a lengyel király ministrált. A szerény kapucinus arra kérte a seregek Urát, hogy segítse a keresztény hadat győzelemre.

      A balszárnyon megdördültek az ágyúk. A harc kitört, és pokoli förgetege emberképzeletet meghaladó őrülettel száguldozott. A keresztények minden dicséretet meghaladó hősiességgel küzdöttek, de a török sem adta olcsóbban az életét. Minden katona tudta, hogy ez a pillanat a kereszt és a félhold talán utolsó mérkőzése. Márk atya szentmiséje után a balszárnyra sietett, ahol elsőnek gyúlt ki a harc, és ahol legtüzesebben pusztított. Odaállt a harcoló katonák közé, jobbjában a kereszttel, hangosan imádkozva a győzelemért. A lőporfüstben a nap elsötétült, és az ágyúzás ereje, mint a földrengés rázta a harcosok alatt a földet, és szórta a halált a keresztények soraira. E sorok között, mint a vigasztalásnak, segítségnek és lelkesedésnek angyala rohant előre Márk atya, és harsogta a törökök felé: „Ecce crucem Domini! Fugite partes adversae! Azaz: 

„Íme, az Úr keresztje! Meneküljetek ellenséges hatalmak!”

      

Azt beszélték, hogy a küzdelem idején a Kahlenberg csúcsáról egy szép fehér galamb repült át fönséges nyugalommal a tüzet okádó hadszíntér felett, amit a megváltás égi hírnökének és a győzelem biztos ígéretének vettek.

      Este 6 óra felé a keresztény fegyverek sikere letagadhatatlan volt. Bécs megmenekült, Európa fellélegzett. A török táborát, kincseit hátrahagyva Győrig menekült. Lipót császár a győzelem hírét mindjárt szeptember 14-én Márk atyától vette, aki ezután nyomtalanul eltűnt a szintérről. Bizonyára a dicshimnuszok és hálálkodások kellemetlenül érintették volna. A kapucinus kolostorba vonult vissza, hogy az imába és a már régóta nélkülözött szent magány mélységes nyugalmába elmerüljön. Azt hitte elvégezte küldetését, de Lipót császár erőszakkal Linzbe vitte, hogy ott a gyermekeit megáldja, és megmondja: kell-e a törökök ellen a háborút folytatni, vagy sem. Márk atya a folytatás mellett döntött.

 

A bécsi diadaltól Buda felszabadítása felé

      Avianói Márk a kiváltságosoknak adatott keresztényi lélekkel látta, hogy az oszmán továbbra is fenyegette az európai civilizáció országait. Így alakult ki az a felfogás, mely szerint a török Európából kiűzhető, ugyanis ezt eddig a pápaságon kívül csak néhány – az isteni Gondviselésben bízó – tiszta lelkületű ember merte vallani, mint Márk atya. Ezért állt a felszabadító háború folytatásának élére.

      A bécsi sikert követő Márk atyai követelés legnagyobb hatással I. Lipót császárra volt. Most már kezdett benne erősödni az az öntudat, amely töretlenül hisz a nagy keresztény vállalkozás sikerében, amelyet  Avianói Márk élesztgetett benne. Fölébredt a császárban a magyar királyi méltóság tudata, és vele az egyetemes kereszténység magasztos légköre.

      A háború folytatásával szemben egyesek több ellenvetést hoztak fel, mások azonban, mint XI. Ince pápa a leghatározottabban követelték. Márk atyának különösen ebben az értelemben kellett dolgoznia. Mindent meg is tett azért, hogy a seregeket ismét harcra lelkesítse. Kiemelkedő napja történelmünknek 1683. szeptember 18-a, ugyanis a felszabadító sereg elindul Magyarország felé.

      Márk atya Sobieski Jánosnak írt leveléből tudjuk, hogy az Esztergom kapuját jelentő Párkányt hősi elszántsággal felszabadították. Sobieski válaszlevelében ezt írja: 

„Azonban nem szabad felhagynunk az imádsággal, nekünk Budát, a háborúk dicsőségének központját kell megrohamoznunk, mert csak ez fogja az ellenség büszkeségét végleg megtörni. Imádkozzék tehát Főtisztelendőséged Istenhez, és erre az imára szólítsa fel az egész kapucinus rendet is, hogy Isten a keresztény fegyvereket megáldja, és Európát ezektől a martalócoktól megszabadítsa.”

      A párkányi győzelem után Lotharingiai Károly tudatta a lengyel királlyal, hogy átmegy a Duna jobbpartjára, és Esztergomot elfoglalja. Október 21-én vonultak be a császári csapatok Esztergomba, a magyar prímások székhelyére, amely immár 140 éve nyögte a törökök igáját. A győzelmet Lotharingiai Károly így adta tudtára a velencei dogénak:

„A bécsi győzelmekhez hasonlóan az október 9-i győzelmet ugyancsak Istennek köszönhetjük. A 12.000 török azt gondolta, hogy biztos szerencséje lesz a császári seregekkel szemben. Hadba bocsátkozott velünk, de olyan szerencsétlenül, hogy az egész seregnek menekülnie kellett, amely pedig a török hadsereg válogatott része volt.” 

A hideg és az esőzés téli táborba kényszerítette a keresztényeket. Az elért eredmény úgyis meghaladott minden várakozást. Volt miért hálát adni az Úristennek, és ebben beigazolódott Avianói Márk oly sokat hangoztatott felfogása, hogy a keresztény sereg csak az egyetértés szigorú fegyelme alatt képes az ellenséget a kereszténység hasznára legyőzni.

  

Tovább Buda felé

      1684 januárjában Lipót császár levelet írt Márk atyának, és kérte, hogy a további hadjáratokban vegyen részt. Márk atya készségesen vállalkozott erre. Mivel ehhez ő a Szentszék engedélyét nem nélkülözhette, a velencei császári ügyvivő által a Szentatyához fordult, és kérte a szükséges felhatalmazásokat. Március 21-én már arról értesítette a császárt, hogy a szükséges dolgok a kezében vannak.

      A török elleni háború folytatása a Szentszék óriási anyagi támogatásával, és a hadjáratból kimaradó európai hatalmasságok megbékéltetésével biztosítva volt. A sereg május 1-jén kezdte meg az új hadjáratot. Ennél már ott volt Márk atya is, először magyar földön, magyar szabadságért, a sokat szenvedett – és kis híján megsemmisített – magyar nép boldogságáért. Június 17-én Visegrád elfoglalása 24 óra alatt megtörtént. Visegrád után elhatározták, hogy Vácot veszik ostrom alá. Mielőtt azonban a sereg akcióba lépett volna, Márk atya megáldotta a katonákat. Feigius szerint: 

„A jámbor kapucinus szentmisét is mondott. Ennek végeztével az ő szokása szerint az egész népre áldását adta, és hangosan imádkozott, hogy a sereg bőséges kegyelmet kapjon Istentől a kereszténységnek hasznára, az ellenségnek pedig nagy szégyenére.” 

Márk a váci ütközetben éppen úgy elöl járt és buzdította a katonákat, mint eddig minden alkalommal. Márk atya nem győzi eléggé csodálni és dicsőíteni az isteni Gondviselést, aki szemmel láthatóan támogatja a keresztény seregeket. Június 27-én tehát Vác is a császári katonák kezére került.

  

Buda első ostroma

      Vác elfoglalása után Budára került a sor. Az ostrom 1684. július 14-én kezdődött. Ezt is Sthalenberg vezette, aki azt mondta Lotharingiai Károlynak, hogy Budát öt napon belül elfoglalja. Július 19-én sikerült megszállni a Vízivárost, majd három nappal később órákig tartó küzdelemben visszaverni a várból kitörő Kara Musztafát. Eddig sikerült minden, de a most következő ostrom már a szerencsétlenségek egész sorozatát vezette be. Nemsokára különféle betegségek is tizedelték a csapatokat. Az időközben megérkezett bajor választófejedelem már későn jött, katonáinak rohama összeomlott.

     

 Augusztus 8-án Márk atya ezt írja Thurn Walsassina grófnak: 

„Buda ostromát folytatjuk ugyan, de ez a vállalkozás csoda nélkül aligha sikerül. Minden nap több és több katonánkat hozzák betegen. A török bátor és kitartó. Elhatároztam, hogy elhagyom a sereget, mivel kisérő társam súlyos beteg, és én sem vagyok a legjobban. Lotharingiai Károly és az egész sereg könyörögve kérnek, hogy maradjak, mert különben kétségbe esnének a dolgok lehetetlen állása miatt.” 

Márk atya keserű tapasztalatai alapján azzal a komoly elhatározással távozott, hogy a sereghez többé vissza nem tér, mert ott mindennek a késlekedés és határozatlanság az okozója. Remélte, hogy majd egykor az egész kereszténység be fogja látni, miszerint az ő elutazása indokolt volt. A legkétségbeejtőbbnek Márk atya azt ítélte, hogy a tábornokok nyakas mivoltukban nem akarják belátni tévedéseiket.

 

Márk atya, mint hadstratéga 

      A szerzetesi cella imádságos és ihlető csendjében a kapucinus barát a hadszíntereken szerzett tapasztalatokat háromrészes haditervben foglalja össze, és írta le.

      Először szüntesse meg Őfelsége a szegény ártatlanoknak kárt okozó igazságtalanságokat. Rendszabályozzák meg a hivatalokat és hatóságokat. Ami a lelki ügyeket, valamint az egyház jogait illeti, nem szabad, hogy ezeket szűkítsék. Minden téren csökkenteni kell a túl nagy és felesleges kiadásokat. Arra is legyen gondja Őfelségének, hogy a seregnél kizárólag példás életű papok dolgozzanak. Imádkozzák közösen a Lorettói és Mindenszentek litániáját. Indítsák fel a bánatot és hívják segítségül Jézus és Mária nevét. Nem szabad tűrni, hogy a katonák az Isten házait megszentségtelenítsék, kirabolják, vagy lerombolják. Indítsa meg az Isten, a szentséges Szűz Mária azoknak szívét, akiknek vállán nyugszik a nagy jövő, akkor majd megláthatják, miképpen fog Őfelsége birodalma újra felvirágozni.

      Másodszor készítse el Őfelsége a háborúhoz a szükséges felszereléseket: nagy liszt- és kenyérkészletet, valamint rengeteg jó bombát és kartácsot, mozsarakat és hegyi ütegeket, lőport, golyót, hajókat a hidak készítésére, takarmányt a lovasság számára. A sereg legkésőbb május 20-ig induljon el, mert ekkor még a lovasság nincs szűkében a takarmánynak. Óvakodjanak a tábornokok a hízelgőktől, inkább maguk vizsgálják meg, hogy miként állnak a dolgok. A futóárkok építésénél szigorúan tartsák szem előtt a hadi tudományok szabályait. Őfelsége gondoskodjék, hogy seregének minden századában legyen megfelelő számú sáncmunkás, nemcsak azért, hogy az aknákban és a torlaszokon dolgozzanak, hanem azért is, hogy a többi katonát munkára lelkesítsék. Ha ezt mind okosan és bátran keresztülviszik, akkor csodálatos eredményeket érnek el. A múlt tapasztalatai ezt bizonyítják.

      Harmadszor Császári Őfelsége gondoskodjék, hogy a legközelebbi hadjáratban három hadsereg sorakozzék fel: a Dráva alatt Leslier generális vezetésével 5.000 német gyalogos, 2.000 német lovas és 5.000 horvát lovas, valamint az éjszaka csendjében állítsák be az ágyúkat, ássák be a mozsarakat, készítsék el az ágyúk mellvédjeit, aztán kezdjenek erős kartácstüzet. A második hadsereg Felső-Magyarországon a bajor választófejedelem és Schultz generális vezetése alatt álljon, amely a magyarokkal együtt hatezret tegyen ki. Végül a harmadik hadsereget 12.000 gyalogos és 6.000 lovas képezze, a legtapasztaltabb vezér, Lotharingiai Károly vezetése alatt. Táborozzon Esztergom, Győr és Érsekújvár között.

      Ha ez megtörtént egyesíteni kell az összes erőt. Az elveszett dolgot lehet megsiratni, de pótolni soha. Márk atya terveit ha gondosan tanulmányozzuk, megértjük, hogy miért állították róla: szakértő lett katonai dolgokban. A császár nagy hálával fogadta Márk ajánlásait, és megígérte, hogy azt óvatosan megbeszéli a fővezérekkel. Avianói Márk, jóllehet Lipót császár kérte tőle, nem egyezett abba bele, hogy a terv szerzőjét Őfelsége megemlítse.

      A császár könyörgött Márk atyának, hogy térjen vissza a sereghez. Márk nem tudott dönteni, bár tisztában volt jelenlétének jelentőségével. Thurn grófhoz fordult, hogy ebben az ügyben XI. Ince pápánál tegye meg a szükséges lépéseket. Hamarosan megérkezett a kapucinus rend generálisának levele, hogy a Szentatya saját kezdeményezéséből jónak látja, hogy Márk a legközelebbi hadjáratokra ismét a császári seregekhez menjen.

 

Újra Buda felé

      A hadjárat előkészületeihez a stratégiai alapvetés – amelyet vázlatosan érintettünk – tehát megvolt Márk atya tapasztalatainak és így szaktudásának köszönhetően, amit a tábornokok is kivitelezhetőnek ítéltek. Már csak két dolog kellett: hogy a brandenburgi választóval szerződést kössenek, és hogy Márk atyát ismét a sereghez hívják. Mindkettő sikerült.

      Avianói Márk 1686. február 8-án megkapta rendi elöljáróságának azt a parancsát, hogy a keresztény seregekhez térjen vissza. Márk visszatérését nemcsak a császár óhajtotta, hanem Lotharingiai Károly, sőt a fővezérek is. A kapucinus atya április 8-án, ahogy elvégezte szokásos böjti szentbeszédeit, jelentette Thurn grófnak, hogy már úton van. Május 16-án érkezett meg a bécsi udvarhoz, de a lotharingiai herceg már a seregnél volt. Márk egy héttel ment utána. Károly főherceg haditanácsot hívott össze, ahol tudomásukra hozta a tábornokoknak, hogy a császár minden áron Buda ostromát kívánja. Starhenberg, Bádeni Lajos, Rabatta és Caprara Buda ostroma mellett szavaztak. A herceg szintén egyetértett, Max Emánuelt is sikerült megnyerni, és Szentháromság vasárnapján kész volt a döntés Buda ostroma mellett. Te Deumos örömmel jelentette Márk a császárnak: 

„Amiképp Bécs a Szentháromság ereje által szabadult meg a pestistől, úgy fog Buda is Isten segítségével császári Őfelsége birtokába visszakerülni.”

      A keresztény sereg összetétele a következő volt: Lotharingiai Károly vezetése alatt 24.000 császári katona, 7.000 brandenburgi, 2.000 sváb és 3.000 frank. A vezérek: Rüdiger, Caprara, Croy Jenő herceg, Souchez és Pfalz-Neuburgi herceg, a német lovagrend nagymestere, Dünnewald lovassági tábornok, gróf Pálffy Károly János, brandenburgi Schönning altábornagy, a Báden-Durlachi őrgróf és Rabatta főhadbiztos.

      Kezdetben Buda alatt csak 3.000 főnyi magyarság volt, később a főkapitányságokból és a várakból mind több katona csatlakozott hozzájuk. Így jött Koháry Istvánnak a csapatából az ifjú Bercsényi Miklós lellei kapitány, gróf Erdődy György, Lévay Bottyán János esztergomi

 huszárkapitány, több Pálffy, Balassa, Batthyány, Czobor. Végül Koháry és Csáky csapatainak csatlakozásával 15.000 főnyire nőtt a magyarság serege.

 

Buda második ostroma

      A Budáért vívott küzdelem június 21-től szeptember 2-ig tartott. Most még Abdurrahman pasa büszke önérzettel lakott Corvin Mátyás palotájában. A Szűz Mária szobrot befalazták és maguknak örökké tartó uralmat jósoltak a törökök. Az örség 16.000 válogatott török katonából állt.

      Az ostrom kezdetén a fővezéreknek az volt a véleménye, hogy a várost még júliusban elfoglalják, ezért 13-án Lotharingiai Károly az óbudai oldalról rohamot kísérelt meg, ezt azonban a törökök visszaverték. A sikertelenség lehangolta a kedélyeket. A rossz hangulatot csak fokozta a bajorok éles kritikája, viszont az ő lassúságukat Avianói Márk tette kritikus indulattal szóvá. Július 21-én így ír Lipót császárnak: 

„Őfelsége elhiheti nekem, hogy milyen mély szomorúság nyomja lelkemet. Az ellenség gyenge, alig védi magát, és a brandenburgi tábornok mégis tartózkodik az ostromban való közreműködéstől. A bajorok támadása szintén alig mozgott. Közben a török nagyvezér jól felszerelt hadával közeledik Buda felé, tíz nap múlva itt lesz. A vezéreink és katonáink között zűrzavar van. Ha az Isten csodát nem tesz, Budát most sem vesszük be. A lelkem sír. Lotharingiai Károly egyedül tartja a rendet, éjjel-nappal dolgozik. A sikertelenség nem az ő hibája lesz.”

      Márk atya keserűségét az eddig szenvedett vereségek bőségesen indokolják. Július 22-én felrobbant a vár egyik puskaporos tornya, mire a támadó fél azt gondolta, hogy Abdurrahman feladja a várat, csakhogy az öreg vitéz hiába kapott szabad elvonulást, az ajánlatot visszautasította, sőt büszke üzenetet küldött a keresztény seregnek: 

„Azt üzenitek, hogy támadni akartok, hát már egy vagy kétszer megpróbáltátok. Próbáljátok meg harmadszor is, akkor meg lesz a reményünk, hogy Allah Mohamednek, az ő prófétájának tiszteletére teljes hatalmával és erejével újból sújtani fog titeket, mert büszkék lettetek, Allah pedig a kevélyeknek bosszúálló ellenfele.”

      Az öreg pasának lealázó üzenetére július 27-én mind a két oldalról általános rohamot határoztak el a császáriak. Hatvan nagy ágyú és negyven mozsár törte szüntelenül a felsővár bástyáit, amelyeken a török elkeseredetten védelmezte magát. Végtére ez a nap is csak a halál angyalának az ünnepnapja volt. Keresztény részről 4.500 német és 600 magyar halott feküdt a csatatéren. A vezérek belátták, hogy Buda megvívására csak pár napjuk maradt. Miksa fejedelem kívánságára a július 27-i ostrom után Károly főherceg újból felszólította Abdurrahmant a megadásra. A török fővezér erre is csak tagadólag válaszolt. Az idő azonban sürgetett, a haditanács döntő ütközetre határozta el magát.

A döntő ütközet

      A kocka el volt vetve. Buda csak a legkétségbeesettebb harc után juthatott a keresztények tulajdonába. Ekkor már híre jött, hogy Szulejmán nagyvezér megindult Eszék felől, ezért Károly fővezér Batthyányit és Bercsényit, akik kémúton voltak, visszarendelte. A török nagyvezér augusztus 12-én Hamzsabég és Budaörs között megállapodott seregével, alig pár ágyúlövésnyire a keresztények sáncai mögött. Károly főherceg 40.000 embert vonultatott fel vele szemben, míg a többiekkel folytatta Buda ostromát. Augusztus 22-én ismét általános rohamot indítottak a törökök ellen. Ezúttal Károly főherceg a Bécsikapunál a belső falon erős állásokat épített ki, mert a várbelieket már csak a cölöpzet, és a hamarjában felhányt sáncok védték. Szolimán augusztus 29-én ismét próbált segélyt küldeni a várba, de kísérlete kudarcot vallott.

      Végre felvirradt szeptember 2-ának reggele. A császári csapatok haditanácsa egy utolsó rohamot határozott el. A támadás az esztergomi bástya felé irányult. Egy pillanat alatt idecsoportosult a törökség színe-java, és olyan emberfeletti elszántsággal védekeztek, hogy a gránátosok, hajdúk, önkéntesek nagy része elhullott, sőt a rohamosztag hős vezére, báró Asthy Mihály ezredes is két golyó és több lándzsadöféstől holtan rogyott össze. A hős Abdurrahman szóval és példával maga bíztatta elszántan küzdő vitézeit, de új csapat lépett a kidőltek helyébe. A derék Pállfy Ferenc vértesei és dragonyosai felküzdötték magukat a sánc tetejére. Ezzel egyszerre a jobboldali rohamosztagnak sikerült feljutni a bástya magaslatára. Abdurrahman a harmadik fal romjai mögé húzódott vissza.

      A behatolt vitézek a rommá lőtt bástyák hosszában egy téren egyenes arcvonalban az ellenség felé indultak. A törökök meghátráltak, aminek az oka a brandenburgiak benyomulása volt, akik tömegesen törtek a harmadik fal mögé. Ekkor már a győzelmi mámortól megittasult csapat ösztönszerűen ugrott a hátráló törökökre. Kardcsapás és dárdaszúrás alatt rakásra hullott a futó török, és ha a küzdelemben elfáradt karok lehanyatlottak, a védtelen várfalakon beömlő friss csapatok friss erőt hoztak magukkal. Lotharingiai Károly, aki az eseményeket a sarki bástyáról figyelte, megállást vezényelt!

      Márk atya, ahogy a keresztel a kezében a seregek élén átkapaszkodott a romokon, a Mátyás-templom leomló falai között megtalálta a Mária-szobrot, és a várban körülhordozta annak jeléül, hogy a győzelem Szűz Máriának köszönhető. A hadsereg tisztjeivel és egész vezérkarával együtt megjelent Nagyasszonyunk templomában, és ünnepélyes Te Deummal köszönték meg az Úr segítségét. A szentmisét és Te Deumot Márk atya végezte. Az ütközet után Márk atya visszatért a császári udvarba, ahol mély hálával üdvözölték, mert ott már köztudott volt, amit Grimani Ferenc – későbbi kardinális – így fogalmazott meg: 

„Ha Márk atyám nem lett volna Budánál, akkor nem nyertünk volna semmit.”

      A török sereg a veszteségek hatására sietve vonult el, közben még Szegedet is elvesztette, mert Veteráni tábornok 7.000 emberével szétszórta. A Duna jobboldalán Bádeni Lajos egymás után elfoglalta Simontornyát, Siklóst, Pécset, Kaposvárt, és felégette a híres eszéki hidat is.

 

A kapucinusok rendházat építenek Budán

      Szeptember 2-án XI. Ince pápa konzisztóriumot hívott össze Rómába, hogy öt év után pótolni tudja az egyházkormányzásban elmaradt feladatokat. Az új kardinálisok előtt a dicsőséges győzelmet méltatta. A jelenlévő főpapok nem értették, hogy a Szentatya miről beszél, hiszen eddig a harctérről csak kudarcok sorozatáról kaptak híreket. Később Buonvisi frissen kinevezett kardinális ezt azzal magyarázta, hogy XI. Ince pápa előre látta a nagy győzelmet. Később Márk atya arról is beszámolt, hogy utolsó budai útjára azzal bocsájtotta el a Szentatya: megálmodta, hogy BVDA egy betűszó. Annak a rövidítése, hogy: Beata Virgo Dabit Auxilium, vagyis a Boldogságos Szűz megadja a segítséget. Ez a tudat is növelte a győztesek elszántságát, Márk atya pedig újabb hatalmas lelki muníciót kapott.

      Buda visszafoglalásának esztendejét még egy esemény teszi kapucinus rendtörténeti nevezetességgé. Széchenyi György esztergomi hercegprímás hálából azért, hogy Avianói Márk Buda visszafoglalásában oly letagadhatatlan érdemeket szerzett, elhatározta, hogy a kapucinus rendnek ezt a felbecsülhetetlen jótéteményt valahogyan meghálálja. A rend vezetőivel abban állapodott meg, hogy Budán vagy Pesten kapucinus rendházat alapít, amit 20.000 forinttal is támogat. A rendi elöljárók a Víziváros közepe táján lévő török kórházat választották, miután 1687. március 19-én átvették az alapítólevelet.

 

 A küzdelem folytatódik

      Buda visszafoglalása után, alig hogy Márk atya beszámol Lipótnak az eseményekről, alig hogy közli tapasztalatait, és figyelmét azokra a körülményekre irányítja, melyek a következendő hadjáratok sikerét célozzák, máris úton van. Hívja a hazája földje, a romantikus Velence, és hívják az Isten igéje után sóvárgó emberi lelkek. 1686 novemberében már Velencében találjuk. Itt különös esemény történt vele. Három kereskedő jött hozzá Boszniából, akik tudtára adták, hogy a törökök mindenütt csak róla beszélnek. Az a hír terjedt el róla, hogy ütközetekben egy fadarabbal a kezében bűvész jeleket szór a támadókra, megbabonázza és félelembe ejti a török sereget, és ilyenkor olyan magasnak látszik, mintha a feje a felhőkig érne. Azt mondják, hogy ő az igazi oka annak, hogy miért távoznak a törökök mindig vesztesként a harcmezőkről. Márk erre így felelt: 

„Nem én vagyok, aki zűrzavarba döntöm a török hadsorát, hanem a keresztények Istene, és a Szentháromság hatalma.”

      Márk 1687 tavaszán ismét Bécsbe érkezett. Rábeszélte a császárt, hogy seregét azonnal indítsa el egyenesen Eszék ellen. A török látva dicsőségének alkonyát, békét kért. Készen volt a Dráváig mindent visszaadni, de a császári vezérek nem bocsátkoztak tárgyalásokba, mert csak időhúzásnak gondolták. Dünnewald generális könnyűszerrel elfoglalta Eszéket, Péterváradot, és megszállta Szlavóniát. Maga Lotharingiai Károly seregeit Szegeden és Szolnokon keresztül már Erdélybe vitte áttelelni. A fényes győzelmek után Márk visszatért Bécsbe, és a császári udvarban maradt tizennégy napig. Ezután ismét Velencébe utazott. Újra cellájába menekült az emberi lélek sok-sok összevisszasága elől. Újra az örök honvágy ellenállhatatlan hevében imádkozott bűnbocsánatért, és a keresztény ügyek diadaláért.

      A velencei kapucinus kolostorban kapta kézhez azt az 1687. november 22-én kelt pápai leiratot, amely további két esztendőre ismét a császári seregekhez rendelte. 1688 böjtjén még Bresciában időzött, de a császárral élénk levelezést folytatott, amelynek főtémáját a legközelebbi hadjárat képezte. Már az előző év decemberében azt jelentette a császárnak, hogy mindenhol lelkes emberekkel találkozott.

 

A belgrádi diadal

      Márk atyát 1688 húsvétját követően ismét a harctéren találjuk, ahol hivatásának megfelelve lelkesít, vigasztal, a vezérek közötti vitákban igazságot tesz, amit mindenki elfogad. Tekintélye és szent emberi híre leírhatatlan. Lelkesítésének hatására a katonák félelem nélkül vállalják a küzdelmet a kereszt győzelméért a török félholddal szemben. Az év legnagyobb ütközete – Belgrád visszavétele – őszre maradt.

       A végleges ütközet szeptember 6-án zajlott le. Ezen a napon reggel Márk atya szentmisét mondott, utána ünnepélyesen megáldotta a sereget. A csatakürt hangjára indultak küzdelembe a keresztények és a pogány katonák. Kegyetlen tusát vívtak egymással. A keresztény seregek feltartóztathatatlanul nyomultak előre legyőzve a futóárkok mélységeit, és meghágva a magas várfalakat, noha a halál közöttük is megrendezte aratását. Két óráig tartó eszeveszett közelharc után Belgrád tornyára felkerült a császári hadak zászlaja. A várba menekült 800 török is megadta magát, és Márk közbenjárására szabadon elvonulhatott.

      Szeptember 8-án, Szűz Mária születése napján, azon a helyen, ahol öt évvel ezelőtt Mohamed szultán Bécs meghódítására küldött seregeit végigszemlélte, Márk atya Te Deumos szentmisét mondott, majd fölséges hálabeszédben méltatta a keresztény seregek örök érdemeit. Belgrád győzelmes meghódítása a történelem egyik legdicsőségesebb eseménye marad, mert Magyarország ekkor egészen megszabadult a töröktől.

 

Egy évtized távol a harcmezőtől

      1688 után Márk atya nem vett részt többé személyesen hadműveletekben. Megromlott egészsége akadályozta a már hetedik évtizedében járó atyát újabb hadi feladatok vállalásában. Bécsbe a császár óhajtása szerint vissza-visszatért ugyan, de azért legtöbb időt olaszországi missziós utakon töltött. 1690 böjtjén Márk Bassanoban bontotta ki az evangélium zászlaját, de még februárban kérte őt a császár, hogy legalább néhány napra jöjjön Bécsbe, mert szüksége van a tanácsaira.

       A császárt ugyanis súlyos csapások érték. Meghalt egyik legbiztosabb támasza, Pfalzi választófejedelem. A török, a váratlan hadiszerencséjének köszönhetően szinte harc nélkül visszafoglalta Belgrádot. Ebben az évben eltávozott az élők sorából a császár mondhatni legnagyobb elvbarátja és anyagi biztosítéka, XI. Ince pápa. Az őt követő VIII. Sándor már nem nyújtott olyan hatékony segítséget a török ellen, mint elődje. Utána nemsokára meghalt Lotharingiai Károly herceg is, a legendás hadvezér. Tetézte a császár gondjait, hogy a francia mohóság féltékenységében több helyszínen és több alkalommal háborút indított a Habsburg tartományok ellen. A legnagyobb csapás mégis az volt, hogy Márk atya betegsége miatt a császárnak nélkülöznie kellett pótolhatatlan lelki pártfogóját.

      Felgyógyulása után Márk atya missziós utakra indult. Visszatérte után az 1690-es veszteségek miatt elszomorodott császárt élénk levelezéssel lelkesítette. Ezután is Márk még mindig meg-megkísérelt egy-egy adventi és nagyböjti missziót. 1691-ben Velencében prédikált, 92-ben pedig a Pádua vidéki helységekben. Kortársak feljegyzései szerint mindenütt döbbenetes hatások kísérik, sőt nagy csodák is, amelyek első hallásra hihetetlennek látszanak. Súlyosbodó betegségét rendre legyőzve egész 1694-ig újra csak küzd a lelkek láthatatlan csatamezején, közben állandó levelezésben van a császárral.

 

Lipót hálás a Szent Szűz oltalmáért 

      1694. december 27-én Márk atya szokatlan levelet írt a császárnak: 

„Őfelsége festesse meg a segítő Szűz Mária képét olyan alakban, hogy méretében oltárképnek is használható legyen. Ezt a képet a császári ház a világi és szerzetesi papság jelenlétében nyilvános körmenettel vitesse az udvari kápolnából a Szent István Dómba, tartsanak ünnepélyes szentmisét, és a császár tegyen fogadalmat, hogy a kahlenbergi Lipót-kápolnát romjaiból felépítteti.”

      A császár Márk atya kérését teljesítette. Elkészítette azt a képet, amelyet a kapucinus ajánlott, újraépítette a törökök által lerombolt Lipót-kápolnát, amelynek titulusa „Mária a keresztények segítsége” lett. Elrendelte, hogy a Szűz Máriáról készített képet az udvari kápolnából körmenettel körülhordozzák. Az ünnepséget Mária mennybevétele utáni vasárnap tartották meg a Szent István Dómban.

      Mialatt a császári város ezrei ájtatos imával kérték Szűz Mária további segítségét, jött a hír, hogy a szultán 130.000 emberét az új hadvezér – Savoyai Jenő – 50.000 katonája Zentánál legyőzte, majd szeptember 4-én váratlanul rajtaütött a maradék török seregen, megverte, és a Nagyvezér maga is a harctéren maradt tizenhét pasával és 26.000 törökkel együtt. Ennek a hírnek hallatára a császár Márk atyával a házi kápolnájában elénekelte a Te Deumot.

      A zentai győzelem felett lehetett is Te Deumosan örülni, hiszen ez annyira megfordította a küzdelmek sorát, hogy a legyőzhetetlennek hitt török békét kért. 1699. január 26-án Karlóca falu mellett sátrakban gyűltek össze a császár, Lengyelország, Oroszország és Velence képviselői, ahol aláírták a békekötést, amelyben a török Magyarországról lemondott. A karlócai béke Kelet-Európában új idők határkövét jelzi.  

Lipót császár nagy hálával tartozott a már megboldogult XI. Ince pápának, de volt még egy ember, akinek tizenhat éven keresztül tartó állandó segítsége a császár számára nélkülözhetetlen volt, és ezért hozzá a legmélyebb barátság fűzte: ő Avianói Márk, aki öt hadjáraton keresztül kísérte a császári hadakat.

 

Márk atya halála

    Márk atya elvégezte misszióját. A szolgálatot, melyet az isteni Gondviselés rárótt teljesítette Lipót császár valamint az egész kereszténység védelmében. Megjárta a hadak útját, mint a pápa követe közvetített fejedelmek és királyok között, és tevékenyen részt vett a visszahódító hadjáratok irányításában. Lassan elérkezett az ideje, hogy érdemben gazdag lelkét Istennek visszaadja.

      Márk atya 1699. február 16-i levelében megismételte ígéretét, hogy a gondokkal küzdő császárt a nagyböjti missziója után személyesen felkeresi. Ígéretét május utolsó napjaiban be is váltotta annak ellenére, hogy az egészsége rohamosan romlott. Mindenki észrevette kimerültségét, amit rendre ő is bevallott, de azért rendszeresen misézett és prédikált. Gyakran megjelent a császárnál, és közbenjárt az elnyomottak és rászorulók érdekében.

      Márk szeptember 20-án el akarta hagyni a császári udvart, és Karinthián keresztül haza akart menni Olaszországba. Ezt azonban már nem érte meg. Fájdalmai egyre elviselhetetlenebbek lettek, és mozdulni sem bírt a szenvedéstől. Kínjait óriási megadással viselte. Halála közeledtére egyetemes gyónást végzett, majd felvette a betegek szentségét. Az Oltáriszentséget a kapucinus házfőnök vitte hozzá a kolostor valamennyi szerzetesének kíséretében. A pápai áldást maga a nuncius adta fel neki.

      Augusztus 13-án a császári pár személyesen látogatta meg szerzetesi cellájában. Mindketten letérdepeltek, és utoljára fogadták azt az áldást, amelyből évtizedeken át oly sok hasznuk volt. Néhány percig még beszélgettek a beteggel, aki halk hangon Isten szeretetére bíztatta őket. A távozó császári pár még le sem ért a lépcsőn, amikor jelentették, hogy Szent Ferenc nagy fiának lelke elhagyni készül az árnyékvilágot. Visszafordultak, újra letérdeltek a cella közepén, és a jelen lévő kapucinusokkal együtt imádkozták a haldoklók imáját. Tizenegy órakor a beteg szeme lecsukódott, lélegzete megállt, és szelíden elszenderült az Úrban.

      Másnap reggel öt órakor a császár parancsára Márk atya holttestét átvitték a császári kápolnába, és nyilvánosan felravatalozták. A kápolna oltárán Tanara nuncius mondott szentmisét. Ez után a gyászolók olyan óriási tömegben tódultak a ravatalhoz, hogy a rendőrség a rendet csak nehezen tudta fenntartani.

       Márk atya temetését augusztus 14-re tervezték, de a császár 17-re elhalasztotta. A szentmisén is és a temetési szertartás alatt, amelyet Bécs püspöke celebrált, a császári testőrség állt mindenütt, hogy a tömegben rendet tartsanak. Az alázatos szerzetest, aki életében magát semminek sem tartotta, fejedelmi pompával temették el, úgy ahogyan Ausztriában az uralkodókat szokás. Ezt a császár rendelte el, így akarva háláját nyilvánosan leróni. De a hála és szeretet jegyében az utókor számára is akart egy emléket állítani azzal, hogy maga készítette a feliratot Márk atya koporsójára. Az immár Boldog Avianói Márk a bécsi kapucinus templom oltára alatt nyugszik.

 

 2003: Boldog Avianói Márk 

      Előttünk áll tehát egy lenyűgözően szép életpálya, amelyre az ókori latin bölcs azt mondaná: „Sic itur ad astra!” Azaz: „Így jutunk a csillagokig!” Szebb példát a kapucinus szerzetesi hivatás megvalósítására aligha találunk. Lelkünkben mégis felvetődik egy kérdés: miért kellett a keresztény világnak több mint három évszázadot várni Avianói Márk Boldoggá avatására? Holott császárok, királyok, kardinálisok, kapucinus rendi elöljárók, egyház- és hadtörténészek dolgoztak már korábban az eljárás sikerén.

      Volt egy kapucinus, aki folyamatosan a szívében hordozta Márk atya csillagokig vezető működését, mert azt tekintette munkájában szerzetesi mércének: ez a személy Páter Fidél. Hogy a Boldoggá nyilvánítási eljárást felújíthassák, nagyban segítette, hogy hazánkban ismét engedélyezték a szerzetesrendek működését. Ez 1989-ben egy történelmi fordulattal megtörtént. Fidél atya a rendi működés lehetőségével élve, szinte az első pillanatban akcióba lépett. Tárgyalt Márk atya ügyében Rómában, Avianóban és Velencében. Levelezett a Vatikán illetékes hivatalával és a kapucinus rend generálisával. Fáradozása mindenhol eredményes volt, mert egy már nagyon alaposan előkészített munkát kellett befejezni. Márk atya születésének háromszázadik évében – 1999-ben – megindult eljárás négy évig tartott. 2003. április 27-én hirdette ki a Szentatya, hogy az európai történelemben, a kereszténység megmentésében, a lelkek üdvösségre vezetésében végzett áldásos munkásságáért Avianói Márkot a Boldogok sorába emelte.

      Fidél atya még abban az évben az Örökkévalóságba költözött, és abban a lélekemelő tudatban, hogy az ő elhivatottságának is köszönhetően Avianói Márk immár a Boldogok között imádkozik a kereszténységért, Európáért, Magyarországért és értünk, esendő emberekért. Ez volt a Szentlélek jutalma Fidél atya áldozatos életéért.

A szerkesztő zárszava

Emlékezni jó, még akkor is, ha a múltat nem lehet megváltoztatni, de lehet belőle tanulni, s a jövőben aszerint élni, cselekedni. Kölcsey Ferenc: “Huszt” című verse erre utal, a híres soraival: 

“Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” 

A költő a  jövőből indul ki, hogy milyen legyen a jelen, hogy eljussunk a jövőbe. Modern,  innovatív szemlélet. Csaknem 200 évvel ezelőtt.

Érdemes kiindulni Ferenc pápa beszédéből, kérdésfelvetésből: 

“Maradhat-e az élet az élet?”

 

Ferenc pápa magyarországi látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án délután Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Karán az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott. Segítette az  új kihívásokra az új feladatokat megfogalmazni, és előmozdítani. A “Fidéli  kapucinus iskola” megteremtését Ferenc pápa a  egyetemen kifejtett gondolatai segítenék:  

“Magyarországon egymást követték azok az ideológiák, amelyek igazságként mutatkoztak be, de szabadságot nem adtak. És ez a veszély ma sem szűnt meg: gondolok itt a kommunizmusból a konzumizmusba való átmenetre. Mindkét „izmus” közös vonása a szabadság hamis eszméje; a kommunizmus „szabadsága” olyan „szabadság” volt, amelyet rákényszerítettek az emberekre, amelyet kívülről, amelyben mások döntöttek; a konzumizmus „szabadsága” pedig egy szabadelvű, hedonista, önelégedett „szabadság”, amely a fogyasztás és a tárgyak rabszolgáivá tesz bennünket. Milyen könnyű eljutni a gondolkodásra mért korlátoktól, ami a kommunizmusé, a saját magunk korlátok nélküli elgondolásához, ami a konzumizmusé! A korlátolt szabadságból egy korlátok nélküli szabadságba. Jézus viszont kiutat kínál, amikor azt mondja, hogy az az igaz, ami az embert felszabadítja, ami az embert a függőségeiből és bezárkózásaiból kiszabadítja. Ennek az igazságnak a kulcsa a szeretettől soha el nem szakadó, kapcsolatban maradó, alázatos és nyitott, konkrét és közösségi, bátor és alkotó megismerés. Ez az, aminek a művelésére az egyetemek hivatottak, és amit a hitnek táplálnia kell. Ezért kívánom, hogy ez és minden más egyetem az egyetemesség és a szabadság központja, a humanizmus termékeny műhelye és a remény laboratóriuma legyen. Szívemből adom áldásomat, és köszönetet mondok azért, amit tesztek. Köszönöm!”

Valamikor a fejlődésben az egyházé volt a vezető szerep. Mára háttérbe szorult. Vissza kell szerezni, többet kell vállalni a munkában, létre kell hozni azt az erőt, amely a közösségekre épít, s nem az egyénre, amely a csapatban, az alkotó munkában látja a jövőt. Ifjúságot képző és nevelő “központokra” van szükség, amelyben a katolikus egyház vezető szerepet vállal, tudásban, kultúrában és a hit megerősítésében. A szerzetesek kódexírási privilégiuma helyett legyenek a jövőben a tudásbázisok alkalmazásának meghatározói. Jó terep a hitünk erősítésében, és az “emberhalászatban” is. A jövő, a nagyváradi Posticum, amely az egyetemes Egyházat képviseli. Nyitott ajtaja van, bárki beléphet rajta, ugyanolyan forradalmian új, mint Krisztus Egyháza az első századokban. Ezért is mondta 2000-ben az aranymisés Fidél atya Rencsik Imrének, a Posticum alapítójának:

 

“MIRACULUM FECITIS PATER! - Csodát tettél Páter!”

 

A Posticum “nyitott katolikus iskola”. Alkotó műhelyek vannak, a legkiválóbb “tanárokkal”, akik kovászai a közösségnek. Hivatásuk van, munkaidejük nincs. A heti vasárnapi mise hallgatásnál jóval több. Munkában, együttműködésben ismerik meg egymást a fiatalok. A nyitott iskola katolikus vezetésben van. A teret,  a templomot és a rendházat adta! Mi a Forradalom után, ilyen napközisek voltunk a kapucinus Fidélnél, a sekrestyésnél és a “rendi” szakácsnál az üldöztetésben. Volt, hogy nála ebédeltünk, vacsoráztunk. 

A Posticum nem más, mint  a  “napközi”, a templom oldalában amolyan “hitbéli inkubátorház”. A papok itt nemcsak lelkipásztorok, hanem alkotótársak is, amely minőségi többlet. Nem is kevés. Csak az a kérdés, mi legyen az alkotómunka. Az új korszak erre is hamarosan választ adhat. Eljöhet az az idő, amikor új formák és lehetőségek fogalmazódnak meg. 

A csírák megvannak, a kovász kerestetik.

Velük vannak a lelkipásztori példák, a magyar szerzetesek, akik segíthetnek. Itt van velünk Pázmány Péter (Nagyvárad, 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19.) esztergomi érsek, bíboros, jezsuita szerzetes, aki nemcsak nagyváradi születése okán, Fidél atyának földije, hanem az Egyház megújító tevékenysége miatt is segítségül hívható. 1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított, azzal a meggyőződéssel, hogy a nemzet megmaradásának és felemelkedésének a hit és a műveltség (tudomány) az alapja.1990-től ismét létrejött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Igen, még itt van egy másik óriás, a másik magyar, Jedlik István Ányos (1800-1895) nekünk magyaroknak és persze a világnak is, a magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató. Az első villanymotor megalkotója, a dinamó elv leírója, a szódavíz gyártója. Szellemük, jobbító tevékenységük, eredményeik rendelkezésre állnak. A hely, a templomok melletti “rendházak”, sok helyütt Európában megvannak, be kell csak népesíteni ifjakkal, hitet és alkotó munkát adva nekik. 2000-ben jó lett volna Budán, a “napközit”, a  Posticumban elindított munkát Budapesten is elkezdeni. Fidél atya üzenete a közreadott könyv oldalain megtalálható.  “Nincsenek véletlenek!” - ahogy Faccioli Marco olasz kapucinus testvér, magyarul mondta.

Köszönetnyilvánítás

 

A Gondviselés különös üzenete, hogy Ferenc pápa 2023. áprilisában magyarországi apostoli útjára pont 20 évvel Avianói Márk Boldoggá avatása után került sor. Fidél atya megérte a boldoggá avatást, erről nyilatkozott is az Új Embernek. Ferenc pápa történelmi beszédeket mondott, az egyháziaknak a Szent István Bazilikában, a szegényeknek, a menekülteknek az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, több mint 10 ezer fiatalnak a Papp László Sportarénában és végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóinak, kutatóinak. A Szentatya lelkipásztori tapasztalatairól beszélt. Hiteles, szenvedélyes volt, megdöbbentően hasonlatos Fidél atya szellemiségéhez, életéhez, küzdelméhez, miután Ők az „örök plébánosok” voltak, akiknek csak a hatósugaruk különbözött.

Fidél atya életében számos tény sokoldalúan bizonyítja, hogy szerzetesi fogalmát megtartotta:

 

“Három csomó, az három szerzetesi fogadalom, ezt evangéliumi tanácsoknak nevezik. Az Úr Jézus tanácsolta, hogy aki a szűk úton akarja őt követni az engedelmességben, tisztaságban és szegénységben éljen. Ezt jelzi a három csomó a kordán.”  

(Fidél atya mondta a Visszaemlékezések interjú II. részében)

 

Az emlékkönyv készítése  során voltak nehézségek. Megtapasztaltuk a Jóisten segítségét. Több égi jelet, s konkrét megoldásokat is kaptunk, amelyek az alábbiak:

 

1.​Találkozás Faccioli Marco olasz kapucinus szerzetessel. Az útbaigazító mondatának jelentősége

A  2022-es év nagypéntek délutánján a Fő utcai kapucinus templom környékén jártam.  Betértem a templomba, éppen keresztút volt. A befejezése után előre mentem az oltárhoz, a régi imádkozások színhelyére. Nézelődtem, majd imádkoztam. A hívek lassan hazafelé mentek.  Az oltár előtt álltam, amikor  Faccioli Marco  olasz kapucinus atya jött a sekrestye felől, a vele való találkozás 10 másodpercen múlott. Megszólítottam. Az atya nagyon kedves volt, mintha  már 1956-ban is velem lett volna. Marco atyának Fidél atya tanítványaként mutatkoztam be, aki elmondta, hogy Fidél atyát nem ismerte, mert halála után jött Magyarországra. Megkérdezte: “Ön hova jár templomba?” (Nem látta még itt a bottal járó öregembert.)  “Véletlenül jöttem”. Az atya mosolyogva mondta:

“Nincsenek véletlenek!”

Másnap biztos, ami  biztos megkerestem az atyát a neten. Láttam, hogy ő a templomigazgató. Írtam a templom e-mail címére. Aggodalmaskodtam, hátha nem kapja meg, húsvét vasárnap reggel megtaláltam Marco atyát a Facebookon, ismerősnek jelöltem és láss csodát, néhány másodperc után az atya visszaigazolta, hogy “ismer”.

 

Nagyon boldog voltam, ebben az örömteli állapotában kaptam az égi jelt, hogy Fidél atyjáról legyen emlékkönyv. Valóban égi sugallat volt!

 

2.​Várszegi Asztrik bencés szerzetes atya barátsága

Első, akinek elmondtam a könyv tervét. Számíthattam a segítségére. Tanácsai a könyv létrehozásában nélküzhetelenek voltak. Eligazított tartalmi, formai és kapcsolati gondok megoldásában.

3. ​Nagy Gábor Tamás egykori Budavári polgármester gyorsasága

Elsőként megírta emlékeit, amit 2022. június 23-i levelében megküldte “A Budavárért Emlékérem, emlékeim Fidél atyáról” című írását, ezzel reményt adva, hogy lesz emlékkönyv.

4. ​Pacsai Norbert Fidél atya legkisebb testvére a leghitelesebb tanú

Ő volt a könyv fundamentuma, s mindkét pillére, híd volt a múlt és a jelen között. Több írásával segített bátyja életét megismertetni. Sokan az ő szervezésében kerültek a könyvbe, értékes írásaikkal.

5. ​Stanisław Kardynał Dziwisz, a lengyel Eminenciás Bíboros Úr szeretete

Az egyik legfontosabb írást, az ajánlást kaptuk a lengyel bíborostól atyától, aki Szent II. János Pál pápa 27 éven át hűséges munkatársa volt. Érdemes észrevenni, hogy az írás a dátuma megegyezik Szent II. János Pál pápa megválasztásának október 16-i napjával. A bíboros úr gondolatai nagyon nagy lendületet adtak a munkának.

6. ​Szalek Éva okl. gépészmérnök, Termelési Rendszer Szakos tanítvány a Műegyetemről

A felkérés akkor igazán megtisztelő, ha lengyelül fogalmazódik meg. Nem volt, aki ebben segítsen. Három nap alatt megtaláltam egyetlen lengyel műegyetemi tanítványomat.

7.​ Illés Mária Fidél atya egyik leghűségesebb tanítványa, aki élethosszig, folyamatosan kapcsolatban állt vele.

Ő írta meg irodalmi szinten nemcsak a zalaapáti boldog éveket, hanem talán még ennél is fontosabbat, megfogalmazta a tanítványok fogadalmát.

 

Megírták emlékeiket a paptársak, a valamikori káplánok, a zalaapáti hívek, és elküldték gondolataikat a nagyváradiak. Örömteliek voltak ezek a napok, még akkor is, ha több fotón Fidél atyával szereplők nem írtak, még úgy sem, hogy közbenjárásra megkértük a közös ismerősöket, hogy segítsenek. 23 emlékező, átlagban 2 oldalt, összesen 46 oldalt írt. Minimum 50 oldal szükséges, hogy egy kézirat könyv lehessen. “Füzetecske” lesz a sok munka eredménye? Fel kellett volna adni eredeti elképzelésünket, hogy amiben Fidél atya európai szintű tevékenységet végzett, s maradandót alkotott, élete fontos értelme nem kerül a könyvbe, mert nincs tanúságtevő?  Ebben a helyzetben, idén júniusban először összegző írásokat is kaptunk. Volt remény. Volt egy “angyal”, aki munkához látott. S láss csodát! S nem is másodszor, többedszer jött az égi segítség.

8. ​Egy “angyal”, nevetve kishitűségünkön, “HaHa” néven hozta a 18 oldalnyi “füzetecskét”

Boldog Avianói Márk szoboravatásáról. Átadta: “találtam”, mondta.

A dokumentumot olvasva kézenfekvő volt, hogy  megszületett az “IN MEMORIAM…” Minden megoldódott. Éppen 2023. július 9-én Fidél atya pappá szentelése napján megszületett a könyv, Fidél atya örök emlékezete, az az írás, amely a könyv elejére került, és a munkacímből immár végleges cím lett: “Az iskolateremtő Fidél atya Boldog Avianói Márk szolgálatában”. Valóban “nincsenek véletlenek”! A könyv ezzel a mondattal indult, ezzel is fejeződjön be.

A történetnek azonban még mindig nincs vége. Több mint egy éve folyt már az emlékező írások gyűjtése, az emlékezők felkutatása. Valami még hiányzott.

9. ​Az “angyal” idén, július 21-n ismét megjelent, s hozott Fejér Nándortól videókat.

Az interjúkban 2002-ből megjelent Fidél atya, a koronatanú. Akkor jött, amikor már megvolt a könyv kézirata.

Mindent újra kellett gondolni.

A köszönetnyilvánításokban az első, s nemcsak lengyel-magyar barátság, a történelem okán, a hagyományok miatt is Fidél atyának a nemzetek sorában az első helyen volt a nagy álma, a kapucinus, novíciusképzés és -nevelés, a kelet-közép-európai védőbástyája a Krakkói főiskola közös létrehozásának terve. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra Stanisław Kardynał Dziwisz lengyel bíboros úr ajánlása, amit így fejezett be:

 

“Remélem, hogy Fidél atya hősies tanúságtétele sok magyar fiatalnak segít felfedezni a Krisztussal való barátság szépségét, és követni Őt, mint Urat és Megváltót. Egyedül Nála vannak az örök élet szavai”

A fenti szép gondolatokat ezúton is nagyon köszönjük. A lengyelek mindig példát adnak a világnak, különösen, ha a hitünkről van szó.

Nagy tisztelettel köszönöm Várszegi Asztrik bencés szerzetes püspök úrnak a könyv gondolatának megszületésében és létrehozásában sok baráti tanácsait, és bátorító segítségét, nem utolsó sorban az Előszó megírását. Köszönöm Gárdonyi Máté egykori plébános úrnak, jelenleg tanszékvezető professzornak, egyháztörténésznek a “Kapucinusok a magyar nép szolgálatában” című írását, különös tekintettel  a mai kapucinusokat is méltató sorait. A könyv a testvér, Pacsai Norbert nélkül nem született volna meg. Hasonlít a “Bátyóra” s nemcsak külsőleg, hitben és intellektualitásában is. Nagy tudású, szerény ember sokat segített a könyv létrehozásában. Mindannyiunk nevében köszönjük a sok írását, s fontos tanácsait. Szinte megírhatta volna egyedül a bátyja életét. Ebben is hasonlít a Bátyóra, nem egyedül, mindig csapatban gondolkodott. Köszönjük Pacsay Ambrusnak, hogy Fidél atya hagyatékot a rendelkezésre bocsátotta.

Köszönöm Faccioli Marco olasz kapucinus atyának a könyvet elindító gondolatát: “nincsenek véletlenek!” és a “Nihil obstat” engedélyt is. Ugyanígy az első helyek egyikén hálás vagyok Szpisják Péter Pál kapucinus szerzetes atyának, aki tanúságtételre kérte meg szezetestársát, Reich L. Ciprián kapucinus szerzetes papot, aki az egyik legszebb írásban így emlékezett:

 

“Amikor az egészségi állapota megrendült megható volt látni az erőfeszítést, ahogy a Szentmise áldozatot bemutatta az Oltárba kapaszkodva, mintha azt mondta volna, Uram te vagy az én mentsváram, tehozzád menekülök.”

 

Köszönettel tartozunk a Budavári polgármester úrnak, hogy megírta emlékeit, s mindannyiunk örömére Fidél atya életében az egyetlen elismerését, “a néptől”, a budaiktól kapta, amelynek a képviseletében Nagy Gábor Tamás úr személyesen adott át az ünnepeltnek a “Budavárért Emlékérem” kitüntetést.

Köszönjük Fejér Nándornak, hogy rendelkezésre bocsátotta a “Visszaemlékezések” című videóit, hogy ebből idézve emlékezzünk Fidél atyára.  Köszönöm a Zalaapáti és a Keszthely polgármestereinek, Vincze Tibor diakónusnak és Szelestei Tamásnak főorvosnak a “Plébános úrról” írt megtisztelő és szeretetet sugárzó sorait. Fidél atyáról sok paptársa: Fliszár Károly, Lambert Zoltán, Rencsik Imre, Szalai Jeremiás atyák, továbbá Sándor Bertalan Brúnó, Fidél atya egykori novíciusa, Reich L. Ciprián kapucinus szerzetes pap, Szabó Ferenc (1931-2022) jezsuita szerzetes atya emlékezett meg. Köszönjük írásaikat. Nagy idők nagy tanúja volt Kató néni. Hálásak vagyunk és köszönjük emlékeit.

A hívek, tanítványok közül sokan megírtak emlékeiket: Czettele Győző, Csermák Kálmán és Alice, Exterde Sándor, Illés Mária, Hausenblasz Hantos Andrea, Kopcsay László, Pintér Géza, Stoffán György, Szelesteiné Pacsai Ildikó, Vecsei Miklós, Zsugán Gedeon H. Gyula. Köszönjük.

A könyvborító terve és nyomdai előkészítése Kelle Antal  képzőművész, ArtFormer munkája. Nagy megtiszteltetés, hogy művész úr vendégprofesszori tevékenysége és kiállítás rendezése mellett művészi könyvborító terveket készített. Kedves Anti, köszönjük!

Köszönöm Dudásné Hausenblasz Cecília,  Kopcsay Ágnes, Zsömböly Lukács, Zsuffa Péter, és Thaler Tamás segítségét. Befejezésül szeretném megköszönni az illegalitásban lévő Fidél (titokban volt atya) “legbensőbb baráti köréhez” tartozó Exterde Sándornak és Lepp Edvinnek, barátaimnak, osztálytársaimnak, a sok szép ifjúkori emlék jelenkori felidézését, nem utolsó sorban segítségüket a szerkesztési munkákban, s a levelezésben. Külön köszönöm barátomnak Nahlik Gábornak támogatását, tanácsait, lektori és a könyv szerkesztésében végzett tevékenységét, továbbá Szalek Ewa, Termelési Rendszer szakos, okl. gépészmérnöknek, aki a lengyel levelezést, fordítással segítette, továbbá Pataki Zsoltnénak Abádszalóki könyvtárvezetőnek a sok segítséget.

Fidél atya 1969-ben a Zalaapáti Bencés Apátsági templomban plébános lett, ahol boldog 11 évet töltött el, ahol egyházközösséget épített. Plébános úrnak hívták. A köszönetek végén álljon Fidél atyának Illés Mária mindannyiunk nevében tett fogadalma:

 

“Az, a koporsójára fektetett szál  fehér rózsa őrzi örök álmát, befalazva is vele marad, ám elkötelezett hívő, humanista, nyitott, derűs, lényének szabad szelleme velünk maradt, példakép, minden időben lámpásként irányt  mutat, generációkon keresztül, mindaddig, amíg hitét, tanításának, szellemiségének lényegét,  - mi tanítványok – képesek leszünk tovább örökíteni az utánunk jövő nemzedékekre, hogy általa ők is jobbá válhassanak.

Hálásak lehetünk a Teremtőnek, hogy a Sors kegyelméből oly szerencsések lehettünk, hogy a közelébe kerülhettünk, ismerhettük, tanulhattunk Tőle és még évtizedek elmúltával is szerethetjük, emlékét őrizhetjük és szellemiségét tovább örökíthetjük.”