FÜGGELÉK

FÜGGELÉK

A FÜGGELÉK a könyv fontos része, célja: a kapucinus atyák törekvéseinek, életének és Fidél atya interjúiban megjelenő gondolatoknak a bemutatása. Akár a mellékletek olvasával is lehet a könyvet elkezdeni, mert, hogy a FÜGGELÉK feladatának tekintette az olvasót elvezetni Fidél atya világába: A templomok, amelyek Fidél atya állomáshelyei. Magyar kapucinus tisztségviselők életútjai. 1984-ben a bencés iskolának “A visszaadott kölcsön.” Fidél atya sokat “mesélt Szent Pió atyáról.” Boldog Avianói Márk küldetése, “Csodálatos, amit értünk tett”. 2003-ban életét összegző interjú: “Avianói Márk nyomdokain.” 2006-ban a szobor utóélete: Boldog Avianói Márk szobra (Magyar ajándék a pápának). A követendő példa: Emlékhely a Posticumban, amely lehet emlékezeti és közösségi modell is. Végül kortörténeti dokumentum Pacsai Norbert tollából: “Édesanyánk.”

Lehet úgy is olvasni ezt a könyvet, hogy olvasás közben egy-egy szót beütünk az okostelefonba, és azon feljönnek a számunkra érdekes információk, például; Máriabesnyőről vagy éppen Avianói Márkról, vagy, ha a szobor feliratát elolvasva ott lenne a kezdeményezőjének a neve, akkor az állhatatos “munkása”: Pacsay János Fidélről (róla még nincs életrajzi írás a wikipedian), és a kapucinusokról sok mindent megtudhatnánk. 

A tallózás a kutatás öröme vitathatatlan. A mesterséges intelligencia könyvet is tud személyre szabottan készíteni. Ilyenkor azonban hiányzik a közösségi élmény. A kézben tartott könyv több mint egy évig készült. Ha nincs szoborfelírat, s emléktábla, legyen nekünk ez a könyv az “emlékfa,” amelynek ágait, ahogy a karácsonyfát a díszek, úgy az emlékfát az emlékírások díszítik, amelyek mindig személyesek, érzelmeken alapulnak, összességében közösségi, mert a tagjai, az alkotók együtt voltak, voltunk Fidéllel, a sekrestyéssel, a plébános úrral és a szerzetes atyával. Ő a lelki híd, ő kapcsol minket össze. Van “mi” tudatunk. Ez Fidél szeretetközössége, amit bemutattunk. De vajon mi volt a háttér? Hol voltak együtt, a magyar kapucinusok? Számuk csökkent. Miért? Mit mondott minderről, a saját életéről, a kapucinusokról maga Fidél atya?  A visszaemlékezése, és a FÜGGELÉK írásai szisztematikusan építkeztek, nem köthetők azonban még sem szorosan az emlékírásaihoz. A párhuzamosságok kiszűrése céljából nem közöljük az interjúk egészét, csak részleteket. Főként a “bemutatkozásokat” és életrajzi adatokat hagytuk el, mert így azok a könyvben többször ismétlődnének. Törekedtünk az ellentmondások kiszűrésére is.

Kik voltak Fidél atya rendtársai? 

A Fő utcai plébánián voltak: Dr. Röss Bertalan, dr. Puskás Béla, dr. Frey Jácint. Igen, tudós papokból álló - a külvilágnak a rendi jellegét elvesztő - kapucinus közösség, mindannyian teológiai tanárok voltak. 

1994-ben még volt iskola, a bencések általános és gimnáziuma. Fidél atya a tanévet megnyitó beszéde: “A visszaadott kölcsön” alapján úgy tűnt, hogy volt, lesz kezdet, s jövő.  Volt példa: a Posticum. Hogy veszett el a tudás ereje? Lépésről lépésre eltűnt. Az interjú egyikében már panaszkodott, hogy egyedül maradt. Noha a hite töretlen volt, 2003-ban elhunyta előtt, nagy betegen voltak még tervei, amelyekről nyilatkozott, idéztük. A történelmi kort, amiben éltünk Pacsai Norbert hitelesen bemutatta édesanyjuk élettörténetével. A Pacsay családban, édesapjában és édesanyjában közös  volt; erős hitük az Isten akaratának elfogadásában és a teremtés folyamatában való aktív közreműködésben, a gyerekek szeretete, s önzetlen szolgálata. A  fiuk látta, megtanulta és továbbadta, s egész életében szolgálta az isteni szeretet misztériumát, “dalolta” a szeretet himnuszát!

A templomok

(A Wikipedia információi nyomán)

Fidél atya plébániai, ahol szeretettel gondolnak rá a paptársai, a tanítványai és a hívei:

• A nagyváradi kapucinus templom,

• A makkosmáriai Angyalok királynéja kegytemplom,

• A máriabesnyői Nagyboldogasszony bazilika,

• A budai kapucinus, a Fő utcai, az Árpád-házi Szent Erzsébet templom,

• A zalaapáti bencés templom,

• A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya templom,

• A tapolcai Római Katolikus templom.

A nagyváradi kapucinus templom

A kapucinusok egykori kolostora és temploma 1734-1742 között épült, majd az 1836. évi tűzvész után átépítették. A szerzetesrendek 1947 utáni feloszlatását követően a templom az újvárosi plébánia kezelésébe került, majd 1989-től személyi plébániává alakult, a románajkú hívek pasztorációjára. Német nyelvű szentmisét is tartanak vasárnaponként.

A máriabesnyői Nagyboldogasszony bazilika

1758-ban Grassalkovich Antal gróf a loretói Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát építtetett, a 13. században a premontreiek által épített templom 300 esztendős romjain. A kápolna felépülése után a gróf stájer kapucinus atyákkal 1759-ben az olaszországi Loretóból egy Szűz Mária-szobrot hozatott. A kápolnához 1768 és 1771 között egy alsó és egy felső templomot is építettek. Felszentelésükre 1771. március 17-én került sor. A templom mellett látható a kapucinusok keresztje, Jézus keresztre feszítésének jelképeivel. A templom melletti udvaron Szent Konrád 1934-ből szobra áll. A templomot 1912-ben felújították, ekkor nyitották egybe a loretói kápolnát a felső templommal. Önálló plébániaként 1936-tól működik. A templom közelében épült fel a Salvator Nővérek zárdája 1933-ban. Ám 1950-ben a kapucinusoknak és a Salvator Nővéreknek is el kellett hagyniuk Máriabesnyőt a szerzetesrendek feloszlatása miatt. Ezután a rendházak állami tulajdonba kerültek, a kapucinus kolostorban plébániahivatal működött. Az épület többi részét az Agrártudományi Egyetem, 1955-től 1988-ig a Török Ignác Gimnázium használta, illetve 1975-től óvónőket is képeztek. Az épületek 1989 augusztusában visszakerültek egyházi tulajdonba, ekkor ismét felújították őket. A kegytemplom 2008-ban kis bazilika (basilica minor) rangot kapott.Teljes búcsú nyerhető a bazilika felszentelésének évfordulóján.

A budai kapucinus, a Fő utcai,

az Árpád-házi Szent Erzsébet templom 

Másnevén az  Alsó-vízivárosi Szent Erzsébet-plébániatemplom a Corvin tér szomszédságában.  van. A templomot a kapucinus rend tagjai is használták, akik a templommal délről szomszédos hajdani kolostorépületben laktak, amit később eladtak, ma hotel. A mai templom és a hozzá csatlakozó kolostorépület elődjét már a középkorban is hasonló funkcióval működött, valószínűleg itt állt az Ágoston-rendiek kolostora. A török hódoltság idején ugyanitt Tojgun pasa dzsámija, illetve egy törökfürdő helyezkedett el. Buda 1686-os felszabadítása után a dzsámi már a következő évtől jezsuiták birtokába került, akik plébániatemplomnak használták. 1687-ben Széchényi György esztergomi érsek megalapította a budai kapucinus kolostort és pénzadománnyal is segítette a szerzetesrendet, hogy ily módon is elismerje Avianói Márk kapucinus atya azon érdemeit, amelyeket a törökellenes felszabadító hadjáratok megszervezése terén szerzett. A kapucinus rendnek ez lett a harmadik magyarországi rendháza. A templomot átalakították. A kész templomot 1716. szeptember 20-án szentelte fel Natali Lukács belgrádi püspök, Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére, a következő évben pedig a kolostor építése is befejeződött. A templom kifejezetten puritán kivitelű volt, hátul a szentélynél egy kis toronnyal, ez azonban tökéletesen megfelelt a kapucinus előírások szerinti, hangsúlyozottan visszafogott építészeti felfogásnak. A templomot többször átépítették. 1854-56 között alakult ki az épület ma ismert külső formája. 1856. november 22-én szentelték fel.

A templom következő jelentős felújítása 1926-27-ben történt.  A második világháború alatt a templom bombatalálatot kapott. A templom belsejét a háború után állították helyre, az oltár építményekbe új képeket helyezve; külsejét 1968-69-ben renoválták. A II. világháború után, a szerzetesrendek feloszlatásáig a kapucinus rend tagjai használták a kolostorépületet, később a rendházat államosították, irodákat alakítottak ki benne. itt működött a híres "Kultúra" export-import vállalat, ami a hírszerzés és a belső-elhárítás egyik fedőszerve volt. A rendszerváltozás után, 1994-ben bencés öregdiákok kezdeményezésére a korábbi rendházban megalakult a Szent Benedek Bencés Általános Iskola és Gimnázium. A Fő utca 30. szám alatt működött 2011-ig. Az épületben 2019-ben egy négycsillagos, 47 szobás szálloda nyílt, a Monastery Boutique Hotel Budapest néven.

A makkosmáriai Angyalok Királynéja kegytemplom

Székesfehérvári egyházmegye egyik búcsújáróhelye. Makkosmária Budakeszi délkeleti településrésze, mindössze néhány házból, gazdasági épületből és a híres barokk stílusú kegytemplomból áll, mely az 1730-as években épült. A hiteles történet szerint 1731-ben egy Traub János nevű legény a budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett, mikor egy útszéli tölgyfánál Krisztus arca jelent meg előtte. Traub később megbetegedett, majd gyógyulása után egy Falkoner nevű skót származású budai festőtől vásárolt egy a Gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázoló olajfestményt és a képet az útszéli tölgyfára helyezte. Hamarosan mások is látogatni kezdték a helyet és Acsádi Ádám veszprémi püspök kivizsgáltatta az eseményeket, majd engedélyezte, hogy a szentképet nyilvános tiszteletben részesítsék. Később az összegyűlt adományokból kis kápolnát építettek a szentkép fölé, melyet a közelben élő két remete gondozott. A népszerű zarándokhelyen az Óbudán működő Trinitárius szerzetesrend egytornyú templomot és egy kis kolostort épített. A rend, „A Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett Rendje" a török ellen folytatott harcok idején egész Dél-Európában a fogságba esett keresztények kiváltásán fáradozott. Pénzt gyűjtöttek és sok esetben a szerzetesek saját magukat cserélték ki egy-egy hadifogolyért. Koller Ignác veszprémi püspök 1768-ban szentelte fel a templomot tízezernél is több zarándok jelenlétében. A templomban elhelyezték a tölgyfa törzsét, valamint a szentképet. A hívek adományaiból és munkájából a szervita atyák 1938 és 1947 között felépítették a jelenlegi templomot, amelyet 1950-ben Shvoy Lajos székesfehérvári püspök szentelt fel. Újra elhelyezték a Budakeszi plébániatemplomban őrzött fatörzset és kegyképet. A szerzetesrendek feloszlatása miatt 1950-ben távozni kényszerült szervita atyák helyébe, az egyházmegye keretében felvett P. Tamás János jezsuita atya vezette a kegytemplomot 33 esztendőn át.Az 1964-ben felújított templomot jelenleg a Domonkos-rend működteti. 

A zalaapáti bencés templom

Kezdetektől az 1019-ben alapított Zalavári Bencés Apátság tulajdona volt, neve is azt tükrözi, hogy az "apáté" (ez a falu). Legkorábbi említéséről 1273-ban kelt oklevélből tudunk. 1715-ben az apátság a göttweigi bencés monostor tulajdona lett, Zalaapátit tették meg apátsági székhellyé. Templomot építettek 1777 és 1781 között a mai egytornyos, egy hajós, hegedű ablakos apátsági templomot, amelyet Szent Adorján tiszteletére szenteltek. A templom szabadon álló, keletelt, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, Ny-i homlokzati tornyos, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel. A templomhoz dél felől a rendház épülete csatlakozik. Kőkeretes kapuja fölött kronosztikon. A hajó oldalfalain lantablakok. Csehsüveg boltozatos hajó és szentély, a hajó bejárati oldalán karzat. 

A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya templom

Keszthely legrégebbi épülete a Főtéren található, gótikus stílusban, a 14. század végén épült plébániatemplom, amelyet a Szűzanya, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szenteltek fel. Építtetője Lackfy István nádor volt, akit az 1397-ben bekövetkező kivégzését követően a templomban temettek el, márvány sírköve a szentély falában található. A nádor hívott ferences szerzeteseket is a városba. A mohácsi vészt követő időszakban erőddé alakították a templomot. A támadásokat többször sikerült kivédeni, azonban ez időtájban a katonák egyre inkább kiszorították templomból a szerzeteseket, akik csak 1723-ban tértek vissza. 1799-ben a „főtéri” templom lett Keszthely plébániatemploma.A gótikus stílusú főtéri plébániatemplomot Keszthely egyik legrégibb épületeként tartják számon, falait Magyarország legnagyobb felületű gótikus freskói díszítik.

A tapolcai Római Katolikus templom

A templom eredeti épületét még Turul ispán emeltette a 13. század század első felében, ezt ma már jóformán csak a déli oldalán levő román stílusú ablak jelzi. A karthauziak a 15. század elején ezt egészítették ki egy gótikus, keresztbordás mennyezetű szentéllyel. A szentély déli külső falán Szent Kristóf freskójának töredéke látható – ezen szent József alakjában Zsigmond királyt örökítette meg a művész. A török idők alatt megsérült templomot Padányi Biró Márton veszprémi püspök állíttatta helyre 1756-1757-ben, és egyúttal barokk hajót építtetett hozzá. A 19. század végén, Ley József plébános két oratóriumot építtetett és egy neogótikus oltárt rendelt Innsbruckból. A homlokzatot, amit szent István és szent Imre fülkeszobrai díszítenek, Haraszti Margit restaurátor tárta fel és konzerválta. A templom északi oldalához kapcsolódik az irgalmas nővérek rendháza és óvodája, amit Ranolder János püspök építtetett 1872-ben.

 Magyar kapucinus tisztségviselők (1870 - 2003)

(a Magyar Katolikus Lexikon adatainak a felhasználásával)

Fontosabb rövidítések: Bev. bevezetés, Bpen Budapesten, bpi budapesti, Egy-en Egyetemen, egyháztör. egyháztörténet, Emlékkv, emlékkönyv, értts. érettségi, fil. filozófiát, fog-át fogadalmát, ford. fordította, ford. ném-re fordítás németre, főisk.-án, főiskolán, gimn-ban gimnáziumban, hitokt. hitoktató, hittud. hittudományi, I--XII. a hónapok neve, ig-ja igazgatója, Int. Intézet, Írod. Irodalom, kapuc., kapucinus, koll. kollégiumi nevelő, kp káplán, lex. lexikon, M.: Művek, okt.  oktatója, piar.. piarista, pléb. plébánia, plébtep., pbt. plébániatemplom, plbnos plébános, r-be, rendbe, r. k. római katolikus, rendi közlés (cikk végén) rk. római katolikus, szent. szentté avatták, szerk. szerkesztő, sztelték. szentelték, Társ., társadalomtudományi, tartfőn-ké., tartományfőnökké, teol-t, teológiát, tört. történet, Tud. Tudományegyetem, uo., ugyanott, vm. vármegye.

Somhegyi (1935-ig Schweighardt) István Veremund

OFMCap (Balinka, Fejér vm., 1870. márc. 15.- Balinka, 1952. dec. 6.): házfőnök, plébános. 1888. VI: Székesfehérvárott éretts., 1889. IX. 5: Scheibbsben lépett a r-be. Első fog-át 1890. IX. 6: uo., örök fog-át -1893. IX. 6: Pozsonyban tette, ahol a rendi hittud. főisk-n végezte a teol-t, s -1893. X. 18: pappá sztelték. 1894. IX: Pozsonyban, 1899. IX: Tatán, 1908. IX: Móron hitokt. 1910. IX: Tatán házfőn. 1916. VII: Bpen, 1919. X: Móron, 1925. IX: Bpen plnos. 1928. IX: Móron, -1932. IX: Bpen, 1940. IX: Nagyváradon házfőnök. 1948: Móron gyóntató, III: nyugalomban. A szétszóratás után 1950. X: visszavonult szülőfalujába. Írása: Emlékkv. a budai kapuc. zárda és plébtp. renoválásának alkalmából (Bp., 1927: A kapuc-ok letelepedése Budán). M: A kapuc-rend rövid tört. Bp., (1927). Assisi Szt Ferenc igaz gyermekei. Írta P. Kasszián. Ford. Bev. Röss Bertalan. Uo., (1927). Emlékkv. a budai kapucinus zárda és plébtp. renoválásának alk. Szerk. Uo., (1927). Tájékozató a tatatóvarosi Szeráfikumról. Tatatóváros, 1928. Álnevei: Veremundus O. Cap. (1. sz. művén); P. Veremund (2. sz. művén). r.k.-88

Patyi (Ferenc) Kamill

OFMCap (Rábapordány, Sopron vm., 1874. okt. 4.-Bp., 1963. nov. 7.): plébános, az első magyar tartományfőnök (1934-1943). 1890. VI: A győri bencés gimn-ban éretts. 1890 IX. 13: Scheibbsben belépett a kapuc. r-be, első fogm-át tette. 1991. IX. 14: örökfogadalmát Scheibbsben tette. A teol-t a bpi Pázmány Péter Tudegy. teol. karán végezte, 1896. IV. 9: örök fog-át Bpen tette, 1897. VII. 25: Bpen pappá sztelték., 1902. IX: Pozsonyban kp, 1914. IX: Tatán kp., uo. házfőn. 1920. VIII: Móron plnos. 1930. VIII: Bpen házfőn., 1934. VI. 6: tartfőn-ké választották. 1940. VII. 15: Bpen gyóntató, A szétszóratás után 1950. X. 16: Bpen kisegítő lelkész. r.k.

Erdész (János) István

OFMCap (Mór, Fejér vm., 1899. nov. 17.–Pannonhalma, 1968. febr. 6.): házfőnök, újoncmester. – A tatai piar. gimn-ban 1915. VI: éretts. VIII. 28: Scheibbsben lépett a r-be, első fog-át 1916. VII. 29: uo., örök fog-át 1920. XII. 25: Bp-en tette. A teol-t Bp-en végezte, 1922. VIII. 27: uo. pappá szent. – Móron kp., 1928. VII. 15: Tatán hitokt., 1931. VII. 15: uo. házfőn., 1937. VII. 15: Bp-en plnos, 1945. VII. 15: Máriabesnyőn újoncmester, 1948. VII. 15: Budatétényben házfőn.  A szétszóratás után 1950. X. 10: Móron kántor, 1959. XII. 1: nyugalomba vonult, Móron élt, 1965: a pannonhalmi szoc. otthonba költözött. r.k.

Dr. Röss (Ernő) Bertalan 

OFMCap (Zalaszabar, Zala vm., 1901. aug. 30.- Bp., 1964. febr. 9.): teológiai tanár, plébános. 1921. IX. 4: Scheibbsben lépett a r-be, első fog-át 1922. IX. 5: uo. tette. Bpen 1923. VI: éretts. a piar. gimn-ban, a teol-t a Pázmány Péter Tudegy-en 1927. VI: végezte, teol. dr. VI. 19: Bpen pappá sztelték. Münsterben tanult tovább,1934-ig erkölcstant és egyhtört-et hallg. 1934. VII. 15: Bpen hittanár, ahol 1935. IX. 8: örök fog-at tett. 1939. VII. 15: házfőn. 1941. VII. 15: Nagyváradon hittanár, 1944. IX. 1: Tatán teol. tanár. 1947. VII. 15: Bpen teol. tanár és plnos. PA szétszóratás után 1950. X. 16: az alsóvízivárosi pléb. plnosa. M: Avianoi Márk pápai követsége és a török félhold alkonya Mo-on. Bp., 1938. Nagyböjti sztbeszédek. Nagyvárad, 1942. Prohászka műveiből 22 kötetet ford. ném-re (Münster, 1933?). r.k.)" (Magyar Katolikus Lexikon) Dr. P. Röss Bertalan: Aviánói Márk pápai követsége és a török félhold alkonya Magyarországon | antikvár | bookline 1936-ban jelent meg.

Dr. Puskás (Ferenc) Béla 

OFMCap (Pozsony, Pozsony vm., 1902. szept. 26.- Pécs, 1959. szept. 6.): káplán, teológiai tanár, rektor.1918. IX. 2: Scheibbsben lépett a r-be, első fog-át, 1919. IX. 3: uo. tette. 1920. VI: Pozsonyban éretts., Rómába küldték, ahol a Gregoriana Egy-en teol. doktorátust, a Biblikus Int-ben licenciátust szerzett, s 1926. VIII. 8: pappá sztelték. 1927. IX: Leibnizben koll. nevelő, 1937. VII. 15: Bpen a rendi teol-n tanár, 1938. VII. 15: rektor. A szétszóratás után 1950. X. 16: az alsóvízivárosi pléb-n kp. M: A Szentírás. 1. Ált. bev. 2. Ószöv. Bp., 1947. (A Hittud. Akad. előadásai) r.k. Pilinyi 1943:254. - Tóth 1948:130. - Gulyás/Viczián XX. (kz-ban)

Medgyesi (Imre) Dezső 

OFMCap (Szárföld, Sopron vm., 1902. aug. 15.- Győr, 2001. febr. 15.): plébános, tartományfőnök (1943-1947). 1929. IX. 29: Bpen szent. pappá. 1930/31: a tatai rházban élt. 1943-47: Bpen tartfőn. A szétszóratás után a soproni domonkos tp-ban kp. 1951: Győr-Szigetben, 1962: Várgesztesen plnos, 1963: a soproni domonkos tp-ban tp-ig. 1985-től Győrben nyugdíjban. M: Szt Péter hű fia. Útmutatás a tökéletességre. Maximus von Gundelfingen műve után m-ul összeáll. Bp., 1937:88. MKA 1930/31:240. - Pilinyi 1943:254. - Tóth 1948:130.

Pallai (Ignác) Titusz, Pallay 

OFMCap (Somogyacsa, Somogy vm., 1910. máj. 7.-Bp., 1978. dec. 2.): házfőnök, plébános. A tatai piar. gimn-ban 1928. VI: éretts. VIII. 29: Máriabesnyőn lépett a r-be, 1929. VII. 30: uo. első, 1932. VIII. 31: Bpen örök fog-át tette. A teol-t Bpen végezte, ahol 1935. VI. 20: pappá sztelték. - Bpen, 1938. VII. 15: Tatán, 1940. VII. 15: Móron kp., 1942. VII. 15: Nagymágocson házfőn., 1946. VII. 15: Bpen plnos, 1948. VII. 15: Máriabesnyőn újoncmester. A szétszóratás után 1950. X. 16: uo., 1952. IX: Fülöpszálláson, 1955. IX: Tápióságon plnos. 1971. V: nyugdíjazták, kisegítő a bpi kapuc. tp-ban. r.k.

Tallós (Ödön) József 

OFMCap (Kispest, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1912. febr. 27.- Bp., 1990. dec. 4.): tartományfőnök (1947-1986). 1927. IX. 8: Máriabesnyőn lépett a r-be, első fog-át, 1928. IX. 9: uo. tette. A tatai piar. gimn-ban 1931. VI: éretts., 1933. II. 28: Bpen örök fog-át tette. 1937. VI: A teol-t Bpen a Pázmány Péter Tudegy. teol. karán végezte, ahol VII. 4: pappá szent. A róm. Gregoriana Egy-en fil. licenciátust szerzett. 1940. IX: Bpen a rendi főisk. tanára, 1947. VIII. tartfőn. A szétszóratás után: 1950. X. 16: az alsóvízivárosi pléb. kp-ja. 1951. III: Dunapentelén csőszerelő, 1954. VI: Bpen építőipari munkás, 1972. V: nyugdíjba vonult. Az újjáledés után 1989. IX: Bpen gyóntató. r.k.

Huszár (Dezső) Viktricius 

OFMCap (Bácsa, Győr vm., 1913. szept. 12 .- Máriabesnyő, 2003. október 4. ): tartományfőnök (1986-1991). 1925: A gimn-ot a győri- és, 1929: kispapként az esztergomi bencéseknél tanult. 1933: u.i. éretts. 1934-től a teol-t Esztergomban, a Pázmáneumban végezte. 1938. VII. 10: Bécsben szent. pappá. Teol. doktorált Rómában, egyh. zenét tanult. 1939. IX. 1: Ipolyságon gimn. hittanár, a Mária-kongr. és a Szívgárda vez-je, cserkészparancsnok. 1943: Bp-Vizafogón,  1947. X: Felsőkrisztinavárosban kp., hitokt. Belépett a r-be. 1949: Gödöllő-Máriabesnyőn kp. A szétszóratás után 1950. X. 16: 1951: Hódmezővásárhelyen kp., 1954. V: Kiskunmajsán, 1955. X. 1: Vácott karnagy. 1985. II. 11: tartfőn-ké választották. Minden működési helyén énekkart szervezett. Váci kórusával a környező országokban is szerepelt. 4 egyhm. kántorképző okt-ja. M: Pázmány's Bedeutung in der ungarischen Priestererziehung. Bécs, 1938.

Dr. Frey (Ferenc) Jácint 

OFMCap (Mór, Fehér vm., 1914. máj. 20.- Bp., 1983. márc. 27.): káplán, főiskolai tanár, nyomdavezető. 1939. VII. 2:  Bpen szent. pappá. 1942-ben a Gregorianán tanult tovább, doktorált Rómában egyhtört-ből. Hazatérve Bpen a r. főisk. teol. tanára és nyomdavezető. A szétszóratás után 1950. X. 16: az alsóvízivárosi pléb-n kp. 1969: a Kövi Szűz Mária pléb-n kp. 1947: kötelékvédő, 1966: ügyhallgató. M: A kapuc-ok Mórott 1695-1945. Bp., 1945. Die Beziehungen der Kapuziner zur Ungarn bis zur Gründung der ersten Klosters 1595-1674.Uo., 1949. 88 Schem. Strig. 1982:348. - Diós 1995.

Ámon (Ágoston) Ottmár 

OFMCap (Bodajk, Fejér vm, 1918 - Tata, Komárom-Esztergom vm., 2002): plébános. A tatai piaristáknál tanult, 1943-ban szentelték pappá. Az 1939-től a Szent Kereszt felmagasztalása-kápolna szolgált, 1951-től 1989-ig Sárbogárdon élt. 1989-1992-ig alsóvízivárosi plnos.

Komlósy (Imre) Ágoston 

OFMCap (Tata, Komárom vm., 1920. máj. 1.-Tata, 1985. jan. 27.): házfőnök, plébános. 1938. VI: tatai piar. gimn-ban éretts. 1938. VIII. 29: Máriabesnyőn lépett a kapucinusok rendjébe, 1939. VIII. 30: első fog-át, 1942. IX. 13: örök fog-át Bpen tette, ahol a r. főisk-n teol-t végzett és 1944. VI. 29: pappá sztelték. Tatán, 1946. VII. 15: Bpen kp., 1948. VII. 15: Szentesen házfőn.  A szétszóratás után 1950. X: a bp-terézvárosi pléb-n sekrestyés, 1959. V: uo. kisegítő lelkész, 1964. II: alsóvízivárosi plnos. 1984. IX: Bpen nyugalomban. r.k.

Sörédi (András) Arnold 

OFMCap (Mór, Fejér vm., 1920. nov. 5.-Bp., 1994. máj. 19.): plébános, tartományfőnök (1991-1994). A tatai piar. gimn-ban 1939. VI: éretts. 1939. VIII. 29: Máriabesnyőn lépett a r-be, u.o. első fog-át, 1943. VIII. 30: örök fog-át Bpen tette. A teol-t a rend bpi Szt Bonaventura Hittud. Főisk-ján végezte, 1944. XII. 17: sztelték pappá. 1946. VII. 15: Móron kp., 1948. VII. 15: Bpen a rendi nyomda ig-ja, 1949. I: uo. kp. A szétszóratás után: 1950. X. 20: Szolnokon kp., 1957. IX: Csabdi, 1961. IX: Csókakő.1969. VIII: Velence plnosa. Az újjáéledés után 1989. IX: Mór plnosa, 1991. VIII. 10: tartfőn. r.k.

Pacsay (János) Fidél 

OFMCap (Nagyvárad, Bihar vm., 1926. nov. 15.- Buda, 2003. okt. 20.): házfőnök, plébános. 1943-ban jelentkezett a rendbe. 1945- ben  Éretts. a budai Királyi Katolikus Gimnáziumban, 1945 a Budapesti Szent Bonaventúra Főiskolán teológiát latinul tanult, 1945 Budán első fogadalomat, 1946-ban három èves, majd 1949  uo.: örökfogadalomat tett, 1950. Máriabesnyő pappá szentelték. A szétszóratás után: 1950. Krampácsoló, kántor, katonaság, tűzoltóság, Földtani Intézet, Fővárosi Motor- és Gépipari Vállalat. 1961. Dabrony plébánián a doktoriját készíti, közben kántor és kisegítő lelkész a Devecseri plébánián is.  Majd 5 évig káplán: 1964. Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, 1966. Tüskevár, Somogyegresen helyettesít.1966. Kisgörbő, 1968. Balatonboglár, 1969.  Látrány. 29:évig plébános: 1969. Zalaapáti,1980. Nagykanizsa, 1982. Tapolca, 1985. Keszthely, 1989. Szerzetes atyaként: Máriabesnyő újoncmester, 1991. VI.:Tata-Tóváros, ahol közel félévig segédlelkész, majd Paskai László bíboros, prímás kinevezi: 1991. IX.: az Árpád-házi Szent Erzsébet templom és rendház házfőnökének és plnos-nak., XI: az kapucinusokhoz tartozik az 1109. sz. Julianus barát cserkészcsapat vezetőjük Pacsay János Fidél OFMCap.

Pintér (István) Alajos

OFMCap (Nagykamond, 1931. - Tata, 2004. febr. 10.): templomigazgató, plébános. 1942-ben lépett a kapuc. rendbe. A tatai kisszemináriumban, illetve a piarista gimn.-ban tanult. A szétszóratás után gyári segédmunkásként dolgozott. 1957-től folytatta teológia tanulmányait, és 1962-ben pappá szentelték. A váci egyházmegyében szolgált, az Alföld több településén volt káplán és hitoktató. 1974-ben kapott plébánosi kinevezést Tápióságra, ott hat évet töltött, majd 1980-ban Budapestre került a Fő utcai Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia élére, 1990-ben Mórra került plébánosként, 1998-tól a móri kapucinus templom igazgatója, 2003. október 6-tól Tatán lelkipásztor. Az egyetlen szakáll nélküli szerzetes. Mórról Tatára ment nyugdíjasként. Irod.: J. Mező Éva: A szakáll nélküli barát: Távozik Mórról a templomigazgató. = FMH. 2003. okt. 4. p. 19.; Elment a szakáll nélküli barát. = FMH. 2004. febr. 21. p. 17.).

Virágh (József) János 

OFMCap (Budapest, 1937. márc. 12.  - Tata, Komárom-Esztergom vm. 2007. május 21.): plébános. 1951: beiratkozott gimn. -ba, 1955: éretts., 1959: Kalocsán teol. -t végzett, 1960. III: Budapesten szentelték pappá, majd akadályoztatva, 1969: Tompa-Szt. János, kápl., 1973: Baja-Szt. Antal, kápl., 1983: Akasztó, plébános, 1988 c. esp. (Schem. 1990), 1990: belép a r.-be és plébános Tatán 2007 -ig haláláig, 17 éven át plébános.

Nagy (László) Tamás  

OFMCap (Budapest, 1955.május 31. - Máriabesnyő, 2000. december 19.): plébános, az utolsó magyar tartományfőnök (1994-2000). Egyházi szolgálatát a váci egyházmegyében kezdte meg. 1979. június 16.-i pappá szentelése után Csongrádon, Dunavarsányban, Rádon, Vácon és Budapest-Rákosligeten szolgált mint káplán, majd 1986-ban Kosdra helyeztek plébánosnak. 1987. augusztus 4-én, belépett a rendbe. 1990-ben plébános Máriabesnyőn, 1994-től 2000-ig tartományfőnök.

“A visszaadott kölcsön” 

Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát, Kozma Imre irgalmasrendi- és Pacsay Fidél kapucinus szerzetes, plébános összefogásával létrejött a Szent Benedek Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium. 1994. szeptember 5–én zsúfolásig megtelt a kapucinusok Fő utcai temploma. Öt órakor a régen várt eseményen az ünneplők sorfala között vonultak be a templomba: a Bencés Diákszövetség, a Máltai Szeretetszolgálat jeles képviselői, az ügyet kezdettől fogva támogató hat bencés, a házigazda kapucinusok és a vendég atyák, nem utolsósorban pedig negyven kis elsős a szüleivel, hogy ünnepélyes szentmisében kérjék Isten áldását az újonnan szervezett Szent Benedek Alapítványi Általános Iskola és Gimnázium indulásához. Az új iskola az 1948-ban megszüntetett Budapesti Bencés Gimnázi­um színvonalát és hagyományait kívánja folytatni, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát áldásával, bencés tanárok szaktanácsadói közreműködésével. Az alapításban kiemelkedő munkát végzett Siminszky Fedor, volt budapesti bencés diák, a Bencés Diák szövetségi elnökségi tagja és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Bencés Diákszövetség elnöke. 

Az iskola számára  a kapucinus rend biztosított helyiségeket a Fő utcai rendházban. Az 1994-95-ös tanévben két első, általános iskolai osztállyal indul meg az oktatás. A negyven kisdiák, fele-fele arányban leányok és fiúk, tiszta leány, illetve tiszta fiú osztályokba járnak. Igazgatójuk Kozma Imre, tanítóik Anikó, Ildikó és Noémi néni. Pártfogolják, segítik a hitben és a tudományokban, öt bencés tanár, akik munkájuk mellett szakítanak időt arra, hogy a szívünknek kedves budapesti iskola ügyét és az ott tanuló gyerekeket támogassák. Az iskola a Bencés Diákszövetség tagjai által alapított Szent Benedek Kulturális Alapítvány munkája nyomán, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával kezdheti meg a bencés szellemű oktatást és nevelést. Az ünnepélyes tanévnyitó szentmise a házigazda kapucinus házfőnök, Pacsay Fi­dél köszöntő szavaival kezdődött. Elmond­ta: 

“Ma is használják Assisiben azt a kápol­nát, amelyet a bencések adtak kölcsön Szent Ferenc követőinek. A budapesti ka­pucinusok most örömmel adják vissza a kölcsönt, lehetővé téve rendházukban az is­kola működését.“

A Veni Sancte fő celebránsa, Kozma Imre atya szentbeszédében:

“Szent Gellértre emlékezett, aki bencés szerzetesként a vérével szentelte meg ezt a várost, nem messze a helytől, ahol ismét Szent Be­nedek szellemében készülnek a magyar fiatalság nevelésére. Ez az iskola ugyanis azért jött létre, hogy vallásos alapon erkölcsös magyar polgárokat neveljen.” 

Az igazgató a természet meghódításãhoz hasonlította az iskolásokat:

“A hegymászókat kísérők segítik abban, hogy a hátizsákjukba a legalkalmasabb felszerelés kerüljön, a legjobb úton közelítsék meg a célt. A kisdiákokat tanítóik mellett Szent Benedek szelleme, a magyar bencés iskolák hagyománya és bencés szaktanácsadók segítik az úton.”

 A szentmise után a nyári alkonyatban még sokáig együtt maradtak az új bencés kisdiákok, szüleik, barátaik, bencés öregdiákok és az atyák. A társalgás jó hangulata megalapozta a reményt, hogy a bencés rend megnyesett fájának ez az új kis ága hamarosan ki vírul a magyar haza javára.

Sz. J.

Fidél atya mesélt Szent Pió atyáról

2002. június 16-án avatta szentté II. János Pál pápa az 1968. szeptember 23-án elhunyt olasz kapucinus szerzetest: Pietrelcinai Pio atyát, aki élete nagy részét San Giovanni Rotondoban töltötte, elsősorban a kolostor melletti templom gyóntatószékében. Megkapta a lélekbe látás adományát, s ennek segítségével még inkább az Isten eszköze tudott lenni a bűnbánó emberek ezrei számára. Stigmatizált volt, több mint ötven éven át hordozta testén Krisztus öt sebét. Egyszerű életmódja, a megváltójával összeforrt, áldozatokat is vállaló aszkéta élete sokakat vonzott. A szentmiséket rendkívül nagy átéléssel mutatta be. Meg nem értések, a keresztek az ő életét is gyakran megnehezítették. Kitartó imára buzdította a híveket, s ebben ő maga is példát mutatott. A Boldogságos Szűzanya pártfogásába ajánlotta mindennapjait. A "Mária, a kegyelmek anyja" nevet viselő kolostorban halt meg.

A 2000 évi elején, II. János pápa életében híresztelték,  - akkor meg lehetett volna tudni pontosan - hogy a doktoriján dolgozó Wojtyla valóban felkereste Pió kapucinus atyát azzal a kéréssel, hogy  imádkozzon fiatalkori barátjáért, aki súlyos beteg, az orvosok megalapították, gyógyíthatatlan. Az imát Pió atya megígérte, s közölte, hogy Wojtyla “fehér ruhás” lesz, a legmagasabb méltóságot fogja viselni az Egyházban. Wojtyla barátja meggyógyult, és 1978-ban II. János Pál néven pápa lett. “A kávétól Szent Ferencig”, az Új Ember cikkből a történetet Reich László Cipirian atya mesélte el, aki egyházmegyés plébánosként szolgált Pilisszántón, majd 1993-ban, Fidél atya hatására, úgy döntött, hogy kapucinus szerzetes lesz.

Ciprián atyához hasonlóan, aki ebben az emlékkönyvben a fentiekben Fidél atyáról  “A példád maradjon velünk” címmel meghatóan írt, aki szintén sokat mesélt Pio atyáról, a történeteiből a következőkben néhányat felidézünk.  

Az 50-es években Pió atyáról csak titokban lehetett beszélni, főként szent életüket terjeszteni. Fidél atya ezzel nem sokat törődött, ahol alkalma volt rá, még prédikációiban is “mesélt” róluk, történeteket, nem ritkán humorosan. Például:

"Az Úr Jézus egy alkalommal ellenőrző körutat tart a mennyországban, és megdöbbenve tapasztalja, hogy egészen rossz arcú emberek vannak bent, a kapu környékén. Odamegy Szent Péterhez, és megkérdezi tőle: - Hát ezek a csavargók hogy kerültek ide? - Uram - feleli Szent Péter -, én nem panaszkodom neked, de sajnos, ha egy kicsit nem figyelek oda, édesanyád mindjárt idejön, kinyitja az ajtót, és beengedi ezeket a ronda alakokat."

Ez volt a közelmúltban szentté avatott Pietrelcinai Pio atya egyik legkedvesebb vicce - mondja Pacsay Fidél kapucinus atya, akit rendtársáról, a közelmúltban szentté avatott és szeptember 23-án ünnepelt stigmatizált olasz szerzetesről - az interjúban - kérdeztünk. 

“Teljesen téves az a kép, amely sok emberben különböző filmfelvételek nyomán alakult ki Pio atyáról. Ezek a dokumentumok sajnos majdnem mindig egy mogorva embert mutatnak, aki türelmetlen a körülötte lévő hívekkel. Az persze igaz, hogy sokszor keményen kellett viselkednie a nemegyszer tolakodó zarándokokkal szemben, akik a keze után kapkodtak, vagy épp a kordájából akartak levágni egy-egy darabot. Ilyenkor aztán valóban "odacsapott" a szerzetesi övével. Efféle, szigorú képeket rögzítettek róla a filmesek, viszont rendtársai nagyon jól tudják, hogy bármennyire is szenvedett stigmáitól, vagy küzdött idegi fájdalmaival, alapjában véve vidám ember volt, tudott mosolyogni, sőt, amint a fenti példa is mutatja, még vicceket is mesélt. Nagyon szerette a rendtársait, mindig részt vett a közös társalgásban a kapucinusok számára kötelező esténkénti félórás rekreációk során.”

“Az egyik rekreáció alkalmával - a második világháború után - társai évődtek vele, felidézve azt az időt, amikor Pio atya az első világháborúban katona volt. Amikor behívták, olyannyira nem volt elegendő fegyver a front mögött, hogy a puskafogásokat nádszálakkal gyakorolták. Igen ám - mondta Pio atya -, de mi így is megnyertük azt a háborút, ti viszont géppisztollyal a kezetekben is elvesztettétek ezt a mostanit.”

“Egyszer - buszkirándulások egyik állomásaként - angol szerzetes tanárok és papnövendékek érkeztek San Giovanni Rotondóba. Pio atya vezette körül őket a templomban és a kertben, s míg kalauzolta a vendégeket, többször is nagyokat nevetett. A vendégek "komoly szerzetesek" voltak, és egymás között sutyorogni kezdtek: - Ez az ember szent? Egy szent nem hahotázik ekkorákat. - Búcsúzáskor, a sekrestyében Pio atya elkérte a rektor breviáriumát, és egy félig üres oldalra néhány mondatot írt ceruzával, majd viszszaadta a könyvet. A buszba szállva a rektor elkezdte keresgélni, vajon mit írt neki Pio atya, és döbbenten olvasta a bejegyzett latin mondatokat. Előrement a mikrofonhoz, és így szólt a többiekhez: - Hallottam, hogy ti is botránkoztatok azon, mekkorákat nevetett Pio atya. Búcsúzáskor elkérte a breviáriumomat, és beleírt néhány mondatot. Bevallom nektek, hogy volt egy nehéz filozófiai problémám, amelyen már sokat törtem a fejem, bár soha senkivel sem beszéltem róla. Pio atya, anélkül, hogy beszéltünk volna vele erről, négy mondatban öszszefoglalta a választ az én nagy problémámra. Úgyhogy bármekkorákat nevetett, elismerem, hogy szent ember.”

“Peregrino atya, aki nemcsak kapucinus szerzetes, hanem orvos is volt sok időt töltött Pio atya mellett, ápolta őt. Délben Pio atya mindig fölment a kórusra, hogy annak ablakából mondja együtt az Úrangyalát a téren egybegyűlt emberekkel, majd áldást adott, és integetett nekik. Rendszerint karinget vett fel stólával, mielőtt az ablakhoz ment volna. Egy alkalommal, mikor megérkezett a kórusra, szinte csikorgott a fájdalomtól, szürke volt az arca. Miközben Peregrino atya rásegítette a karinget, a művelet közben összeborzolta páter Pio haját, úgyhogy azt mondta:

 “- Várjon egy kicsit, atya! - Előkapott egy fésűt, megigazította Pio atya haját, majd így szólt: - Mehet, páter, éppen olyan, mint Szent Antal!”

“Erre Pio atya úgy elkezdett rázkódni a nevetéstől, hogy percekig várni kellett, míg elkezdhették az Úrangyalát.

E történetek mind azt bizonyítják, hogy Pio atya a hétköznapok embere volt, és nem egy sokak által elképzelt, magasban lebegő, "fennkölt szent"”

Pacsay Fidél atya, aki a szent életű szerzetessel kapcsolatban a magyar kapucinusok egy személyes emlékét is megosztotta velünk, amely látnoki karizmájáról tanúskodik.

“Annak idején az egyik hazai rendtárs, Bertalan atya havonta írt levelet Pio atyának, aki válaszolt is ezekre. Amikor 1950-ben Magyarországon feloszlatták a rendeket, egy alkalommal azt is megkérdezte tőle, mit tanácsol a hazai kapucinusoknak az akkori nehéz helyzetben. Különös módon már két nap múlva, római bélyegzővel megérkezett a válasz, amelyben Pio atya megüzente, hogy mit kér a Szűzanya a papoktól. Azt is megírta a szerzetes, hogy a következő hétfői kerületi papi gyűlésen minden papnak, az egyházmegyéseknek is adják a kezébe az üzenetet. Bertalan atya egy rendtársát kérte meg, hogy fordítsa magyarra az olasz levelet, de mivel az el volt foglalva a feloszlatás gondjaival, az üzenet kiosztása elmaradt. Három-négy nappal később érkezett is egy dorgáló levél Pio atyától, hogy miért nem teljesítették kérését. Ezután Bertalan atya már csakhamar lefordította Pio atya üzenetét, és utólag, postán elküldte a címzetteknek. A levél a történelem viharaiban elveszett, de Pio atya emléke, élete példája, mint Isten és az örök élet világának tanújele ma is eleven rendtársai körében.”

"Csodálatos, amit értünk tett"

(Interjú Pacsay János Fidél atyával Avianói Márkról)

 

A “Méterekkel a harcolók fölé magasodott…”

Újabb boldog, akihez nekünk is sok közünk van, akiről ugyan nem mondhatjuk, hogy mi magyarok adtuk volna őt az Egyháznak, mégis büszkék lehetünk rá, mert ő, mint a hit védelmezője, Európa megmentője a mi hitünket is védelmezte, a mi hazánk megmentéséért is fáradozott. "Csodálatos, amit értünk tett" - mondja róla Pacsay Fidél atya, budai kapucinus házfőnök, plébános. Fidél atyával Avianói Márkról beszélgettünk, aki Európának a töröktől való megszabadulásáért fáradozva tizenhárom alakalommal járta meg - kapucinus szerzeteshez illően gyalog - az Itália és Magyarország közötti utat. Marco d´Avianót halála után több mint háromszáz évvel, 2003. április 27-én, Rómában a boldogok sorába emelte a Szentatya. Idézetek  a cikkből, Fidél atya gondolatai.

Fidél atya: Avianói Márkot égi jelenségnek tartottá

-  “Sokat tett a mi megmentésünkért, sokat a török kiűzéséért - mondja Fidél atya -, de általában is igaz, hogy védte az igazságtalanság, méltánytalanság áldozatait. Ha kellett, a magyarokat az osztrákokkal szemben, de tudunk olyan esetről is, hogy zsidókat mentett meg felbőszült olaszok bosszújától. A páduai zsidókat meg akarták lincselni, amikor az a hír járta, hogy budai hittestvéreik öszszejátszanak a törökkel. Márk atya fellépése megmentette a páduai zsinagógát és zsidónegyedet az erőszaktól. Azóta minden szeptember 2-án "Budai Purim" -ot ünnepelnek a páduai zsidók.” 

“A másik példa, hogy Belgrád visszafoglalásakor, 1688-ban nyolcszáz török hadifogságba esett. A keresztények közül egyesek le akarták mészárolni őket, mondván, hogy nem tudnak mit kezdeni velük. Azok Márk atyához fordultak segítségért, ő pedig elérte, hogy megkíméljék az életüket, sőt azt is, hogy hazaengedjék őket. Szeptember másodikán, 1686-ban, győzedelmeskedtek a Budát a törökkel szemben ostromló császári hadak.”

 - “Az ostrom idején egy ágyúlövedék felrobbantotta a törökök puskaporos tornyát, a dzsámivá alakított Mátyás-templom is megrongálódott. Leomlott az a fala is, amellyel korábban a törökök egy Mária-szobrot takartak el. A robbanáskor a Mária-szobor, amelyről már senki sem tudott, előtűnt a fal mögül, a dervisek pedig kiáltozva futottak ki a templomból: "Mirjam a keresztényekkel van!" Az ekkor, Márk atya ösztönzésére indított utolsó rohammal végül sikerült Budát száznegyvenöt év után visszafoglalni. Márk atya egy lándzsára tűzött Szent József-képpel hágott fel a bástyákra, s még aznap hálaadó körmenetet tartott a Nagyboldogasszony-templom körül, majd ő volt az első, aki a harcok után misét mutatott be a falai között.”

 

Márk atya maga is részt vett a harcokban?

 

- “Nem fegyverrel, hanem kereszttel a kezében járt a harctéren - így is ábrázolja őt a bécsi kapucinus templom előtti szobra. Buda felszabadítása után történt, hogy megjelent Velencében három kereskedő, akik a török sereggel részt vettek Bécs 1683-as ostromában. Tudakolták, hogy valóban ott él-e az a pap, akinek olyan félelmetes híre volt a törökök táborában. Avianói Márk valóban Velencében tartózkodott, találkozhatott is ezekkel a volt katonákkal, akik szerint az a bizonyos pap méterekkel a harcolók fölé magasodott, amint a csatatéren járva, egy keresztet magasra tartva buzdította a keresztény sereget. Ahol ő megjelent, a pogányok azonnal hanyatt-homlok menekültek, mert égi jelenségnek tartották.”

 

Milyen szerepe volt Márk atyának Lipót császár mellett?

 

- “Lipót jóindulatú, vallásos ember volt. Második gyerekként nem uralkodónak nevelték, hanem egyházi pályára szánták. Minthogy azonban a bátyja meghalt, ő lett az uralkodó. Attól kezdve, hogy Márkot megismerte, teljesen rá támaszkodott. Az egyszerű családból származott szerzetes nem tanult sem politikát, sem stratégiát, viszont hihetetlen gyakorlati érzékkel rendelkezett. Tudta: nem elég csak imádkozni, tenni is kell. Bizonyos helyzetekben az asztalra kell csapni. Ha például rájött, hogy a pápától a török elleni harc céljára kieszközölt hatalmas pénzt elpanamázták, nem hagyta szó nélkül. Ahogy azt sem, hogy a Buda ostromára készülő urak minduntalan találtak okot a szórakozásra, kártyára, ivászatra, miközben a katonáknak nem jutott egy marék szalma sem, hogy a sátorban arra hajtsák a fejüket. Márk atya mindezt bátran felpanaszolta a császárnak. Európa és Magyarország megmentőjeként tiszteljük, holott eredetileg arra kapott megbízást a pápától, hogy prédikáljon.”

 - “1683-tól, amikor a török Bécset ostromolta, egészen Belgrád visszafoglalásáig Boldog XI. Ince pápa személyes követeként működött, hogy "Szent Ligába" tömörítse a keresztény erőket. A karlócai béke megkötéséig tizenhárom alkalommal tette meg ennek érdekében gyalog az Itália és Magyarország közötti utat. Mégis azt írja egyik levelében:

 

"Jobban irtózom a politikától, mint a haláltól."

 

-“Amikor csak tehette, kolostorban élt. Egyszer egy ünnepélyes vacsora után meglesték, amikor elvonult imádkozni. Látták, hogy nagy fényesség veszi körül, amint térdel a cellájában. Valószínűleg annyira vágyódott az imádságra, hogy amikor végre lehetővé vált a számára, akkor azonnal és teljesen bekapcsolódott az isteni erőtérbe. Márk atya a bánat felindításával kezdte az imádságot, prédikációiban is ezt hangsúlyozta. Csak élő lelkek fogadhatják be az Isten igéjét - ismételte. Imádság, vagy a szent tanítás meghallgatása előtt fel kell támasztanunk a lelkünket! A latinon és olaszon kívül más nyelven nem beszélt, a nép mégis értette a prédikációját. Ezrek és ezrek zokogva hallgatták őt. Müncheni jezsuiták jegyezték fel, hogy egyszer harmincötezren áldoztak a miséjén. Ugyancsak Münchenből, az ottani kapucinus rendházból való az a lajstrom, amely szerint százötven mankót, negyven botot, számos sérvkötőt és más effélét hagytak ott az emberek egyetlen prédikációja után.”

 

Gyógyított is?

 

- “1674-ben Páduában prédikált egy apácakolostorban, majd megáldott egy hosszú idő óta beteg nővért, aki azonnal meggyógyult. Ez az eset alapozta meg a hírnevét, később több alkalommal úgy kellett kimenekíteni az imája által gyógyulást várók közül. Mint prédikátor, akinek a környezetében csodálatos gyógyulások történtek, bejárta Európa nagy részét, így lett ismert Bécsben is. Amikor egy-egy diplomáciai, illetve a török elleni harcot segítő küldetését elvégezte, azonnal viszszatért a szerzetes-prédikátori hivatásához. Minden nagyböjt negyven napját végigprédikálta, s rendszerint a diplomáciai küldetésbe indult a feltámadási körmenet után.”

Mikor kezdeményezték Márk atya boldoggá avatását?

 

- “1702-ben, három évvel a halála után Lipót császár indította az eljárást, ám utódai nem követték ebben. Több mint száz évvel később, az 1830 körül folytatódó pert az európai forradalmak szakították meg. Ismét száz év telt el, amikor az 1930-as években, Bécsben, a kapucinus templom előtt szobrot állítottak neki, ekkoriban újra lendületet kapott boldoggá avatás ügye, csakhogy hamarosan kitört a II. világháború. A halálának háromszázadik évfordulója kapcsán (1999) aztán ismét megerősödött a tiszteletének hivatalos elismerését szorgalmazó kezdeményezés, és most már bizonyára eléri a "boldog" végkifejletet.”

 

A magyarokat sértette egy kicsit, hogy Avianói Márk javaslatára vitette Bécsbe Lipót császár a máriapócsi kegyképet. Máriapócson, a görög katolikus templom ikonosztázionján 1696-ban könnyezett a Mária-kép, azoknak a csatáknak az idején, amikor Buda visszafoglalását követően Belgrád felé verték a törököt. Az eset hírére nagy tömegek kezdtek zarándokolni Máriapócsra. A képet a császár Bécsbe, a Stephansdomba vitette, Márk atya pedig körmenet élén vitte körbe a városban, a keresztény had sikeréért könyörögve. Az eredeti máriapócsi kegykép a mai napig Bécsben van, de nem könnyezett többé. Máriapócson viszont pótolták a képet az eredeti másolatával, s az újólag könnyezett 1715-ben, majd 1905-ben.

‘Avianói Márk nyomdokain” 

(Beszélgetés Pacsay János  Fidél atyával 2003. szeptember 12.)

Pacsay János  Fidél, aki a kerület által alapított Budavári Emlékérmet elsőként vehette át, gyermekkorától a kapucinus rend tagja - még a rendszerek változásai sem térítették el hitétől. Életéről, küzdelmeiről a kitüntetés apropóján beszélgettünk az Atyával. A legfontosabb “mérföldkövei”, amelyeknek a részletei a könyvben előbb nem szerepeltek. Életéről és terveiről a kérdések és a válaszok, a cikkből az idézetek a következők: 

A háború milyen fordulatokat hozott az életében?

A háborúban, 1944-ben, 

“… A katonasághoz kerültem  - először, mint polgári alkalmazott. A munkakörömből kifolyólag  - malmokból kellett lisztet összegyűjteni - sokat utaztam az országban. Egyik utazásom során azonban megbetegedtem (megfagyott a bal karom), ezért Körmenden az orvos kiírt egy hónap betegszabadságra. Ám a nyilasok azt hitték rólam, hogy csak kerülni akarom katonaságot, mérgükben emiatt egy “repülős-vadász” különítményhez osztottak be, amelynek feladata a határ őrzés volt. Ezzel az osztaggal a Zala megyei Sümegprágánál estem orosz fogságba. Engem és még négy társamat kiválasztottak lóápolónak, ami ugyan nehéz munka volt, mégis ennek köszönhetem, hogy nem kerültem szigorúbb fogságba. Amikor tovább vitték az általunk ápolt lovakat, az oroszok egyszerűen elengedtek minket. Csak, hogy nem lehet olyan könnyen útnak indulni, mivel a szovjet parancsnak nem adott semmilyen hivatalos igazolást a szabadon bocsájtásunkról - minden pillanatban az a veszély fenyegetett, hogy katona szökevényként letartóztatnak….” 

(További részletek “FIDÉL ATYA VISSZAEMLÉKEZÉSE” című fejezetben olvashatók.)

Mit kezdett a háború után?

…“Egy ideig Máriabesnyőn tartózkodtam, majd beiratkoztam Budapesten a Szent Bonaventúra Főiskolára. 1950-ig tanultam itt latin nyelven teológiát. 1950-től azonban a szerzetesrendek feloszlatásával gyakorlatilag új életet kellett kezdenem.”

Ekkoriban volt ideje elmélyedni az önt érdeklő teológiai témákban? 

“… 1960-tól, amikor sekrestyés lettem, sok szabadidőm lett, mert már reggel 9-re végeztem a napi teendőkkel. Így a beiratkoztam a Katolikus Hittudományi Akadémiára, ahol le akartam doktorálni szentírástudományból, “Ószövetségi idézetek sorsa az újszövetségi szentírásban” címmel írott munkámmal. Sikeresen át is mentem a szigorlatok zömén, ám a doktorátusig  már nem  juthattam el. …..Azt vettem észre hogy a professzoraim ellenségesek lettek velem szemben olyannyira, hogy az egyikük ki is jelentette ne jelentkezzek a következő szigorlatra, mert úgyis megbuktat…”

Végleg letett a doktorátusról?

- “Igen, 1961-től a devecseri plébános segítségével rövidesen kisegítő lelkész lettem, így már nyilvánosan is misézhettem. Nem sokkal később azután visszakerültem a Fő utcai kapucinus templomba,….1966-ig dolgozhattam itt, ekkor azonban távoznom kellett. Nem  voltak megelégedve a munkámmal, mert túl sok gyerek járt hozzám hittanra, illetve, mert sikerült összeverbuválni egy 52 tag, fiatalokból álló templomi énekkart…”

A sorozatos akadályoztatások után nem merült fel Önben, hogy elhagyja az egyházi szolgálatot?

-“Nem. 66-tól 89-ig vidéken szolgáltam káplánként, illetve plébánosként. Egyesek azt hitték, hogy az üldöztetéssel meg tudják untáltatni velem a papi pályát - ám tévedtek. Egyszer, amikor valaki megkérdezte tőlem, mit szólok mindehhez, azt mondtam: Odaadtam a bőrömet az egyháznak; ott teszik ki száradni a napra, ahol akarják.

A rendszerváltozás idején, amikor a szerzetesrendek felélesztésével a kapucinusok is újjáalakultak, visszatérhettem a Fő utcai templomban. Plébánosként sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítani a helyi közönséggel illetve a kerület vezetésével.”

Talán ennek a jó kapcsolatoknak is köszönheti, hogy a napokba átvehette az elsőként  a Budavárvért Emlékérmet, de mindenképpen meg kell még említeni, hogy kulcsszerepet vállalt a Avianói  Márk boldoggá avatásában… 

-“Sokat dolgoztam Avianói Márk boldoggá avatásának érdekében, de nem is reméltem, hogy ezt még megélhettem. Munkámat, nagyban segítette az önkormányzat,  különösen Nagy Gábor Tamás polgármester, aki fontosnak tartotta, hogy Màrk történelmi jelentőségét, ily módon kiemelhessük. Idén tavasszal április 27-én avatta Avianói Márkot boldoggá a Szentszék,  így saját nemzetének, illetve a szerzetesrendjén belül már a szentek között lehet öt tisztelni.”

Már régóta szeretné, hogy Avianói  Márk tiszteletére készüljön szobor a kerületben. Hogy áll most ennek az ügye?

“A szobrot, melynek elkészítését a kerület támogatja, valószínűleg a Fő utcai kapucinusok háza előtt lehet felállítani, a bronz alkotás formáját elkészítette egy karcagi művész, így a szobrot már csak ki kell önteni. Igazán boldog lennék, ha még az én életemben felavathatnánk  Avianói Márk szobrát.”

Boldog Avianói Márk szobra

(Magyar ajándék a pápának)

Fidél atya kezdeményezésére, àllhatatós munkája eredményeként  a Budavári Önkormányzat és Aviano városa állítatták Györfi Sándor alakotta Boldog Avianói Márk emlélművét, melyet 2006. szeptember 2-án avattak fel, a törökök feletti győzelem 320 éves évfordulóján. Az érdekes szobor összeállítás. Két külön álló mészkőtömb. A bal oldali tetején barna színű szent áll (Szűz Mária). Alatta bronz tábla. Felirata: 

'BEATA VIRGO DABIT AUXILIUM”

 (magyarul: A Boldogsásos Szűz megsegít)

A jobb oldali szürke tömbön Avióni fél szobra kezében keresztet nyújt a szent felé. Felírata: 

“'Boldog AVIÓNI MÁRK (1631-1699) olasz kapucinus szerzetes (Buda 1686. évi visszafoglalásakor XI.Ince pápa követeként a hit erejével győzelemhez segítette)

 a török ellen harcoló keresztény seregeket.“

“Európa lelki orvosa, szabadságának és egységének megteremtője volt”

(Szent II. János Pál)

……

Állítatta: a Budavári Önkormányzat és Aviano városa.

Itt említjük meg a kérésünket, hogy  a tisztelet és köszönet jeleként a szoboron az “állítatták” felett, a kipontozott részen fontos lenne felíratni:

“Kezdeményezte Pacsay János Fidél”  

Az ünnepélyes szoboravatáson a kapucinus szerzetesek, a paptársak, a hívek mellett ott volt Fazekas Sándor Karcag polgármestere is. Több beszéd hangzott el, így Nagy Gábor Tamás a Budavári önkormányzat polgármesteréé. A könyvben “A Budavárért Emlékérem, emlékeim Fidél atyáról” című emlékírásban beszámolt a szobor avatásról, és arról is, hogy szólót énekelt Hausenblasz Hantos Andrea énekesnő, akit Draskóczy László (1940-2020) zeneszerző zongorán kísért.

A Szentatya 2006. szeptember 9. és 14. között Bajorországba látogatott, ahol München, Altötting és Freising mellett Marktl am Innben, szülőfalujában, keresztelésének helyén is járt. A leghosszabb időt Regensburgban töltötte, ahol több évig teológiai tanárként működött. Itt él a pápa bátyja, Georg Ratzinger is, aki hosszú időn át a székesegyház fiúkórusának vezetője volt. Magyarországról is többen részt vettek a bajorországi pápalátogatás eseményein. Az Islinger Felden tartott misén, amelyen közel 250 000 hívő vett részt, közöttük a kint élő magyarokon kívül Takács Nándor ny. székesfehérvári püspök és Varjú Imre kanonok, valamint magyar zarándokok egy csoportja. Regensburg város vezetősége e jeles alkalomra meghívta a testvérvárosok képviselőit is, így jelen volt Budavár, azaz Budapest I. kerületének polgármestere, Nagy Gábor Tamás és felesége is. A Budavári Önkormányzat nevében a küldöttség annak az Aviánói Boldog Márkot ábrázoló szobornak a mintegy 50 cm magas másolatát vitte el XVI. Benedek pápának. A Szentatya feszített programja miatt az ajándék személyes átadására nem kerülhetett sor, a magyar és az olasz nép közös történelmére, az összefogás erejére, és a hit csodájára emlékeztető szobor Angelo Sodano bíboros államtitkárral való egyeztetés után a regensburgi püspökségen keresztül jut el a Szentatyához.

Emlékhely a Posticumban

“MIRACULUM FECITIS PATER! - Csodát tettél Páter!”- jegyezte meg a májusban a 10. születésnapját ünneplő Posticum vendégkönyvébe Pacsai János Fidél, aki szerzetes lévén úgy érezte latinul képes kifejezni elismerését. A csodának, a háznak, hely egyaránt otthona a keresztény szellemiségnek, a gyermeklélek formálásának, a hagyományoknak és a legmodernebb művészeti törekvéseknek. Itt van, a könyvtár előszobája:

a “Fidél-emléksarok”, amely

Pacsay János Fidél váradi születésű kapucinus atyának, a Posticum hajdani jeles támogatójának emlékét őrzi. A szerzetes néhány bútordarabja, tárgya van benne. Kegyelettel őrzött csuhájának is itt kellene lennie, csakhogy az a minap kellékként szolgált az Időutazás nevet viselő programhoz. Eljöttek a Szent László és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákjai, a Kolozsvári úti cigány iskola tanulói, román és német osztályok is.” Ez az  idézett, az alábbi cikk végén található:

“Ha valami nagyot akarsz – Posticum”

A Napra emlékeztető, nyolc küllőjű park egyik sugarának folytatásában, ott, ahol a Hárs utca torkollik a kerek térségbe, egy hajót horgonyoztak le. Nem, nem zátonyra futott hajó ez, hanem kecsesen szárnyaló kápolna, hasonló élethangulatot sugalló épületek ölelésében. Az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére emelt kis templom puritán falai közt, a felborított bárkára emlékeztető, csúcsíves bordázatú mennyezet alatt a kereszt mellett csupán egyetlen, fából faragott, a Szent Családot ábrázoló szoborcsoport jelzi, hogy Isten Házában vagyunk. A falakat – hagyományos szentképek helyett – a hely légköréhez illő gyermekrajzok ékesítik. Ott, ahol a templomépítészet előírásai szerint a szentélyzáródásnak kellene állnia, „záródás” helyett „nyitódás” van: egy – szinte a teljes falfelületet elfoglaló – hatalmas ablak áll az oltárkép helyén, melyen keresztül természetes fény özönlik befelé. Szemközt patinás, késő barokk hangulatú orgona, a Posticum újabb szerzeménye. A kápolna a szó szoros, de nemes értelmében „átjáróház” is, hiszen mindkét kijárata bejárat is, szervesen, funkcionálisan kötődik a hozzá csatlakozó épületszárnyakhoz.

Valaki valóságot álmodik. Riporterségemmel szemközt két lelkész ül a patinás bútorzatú könyvtárszobában: a római katolikus Rencsik Imre, a Posticum megálmodója és építtetője, református lelkésztársának, Csernák Bélának, a „keresztény szellemiségű katolikus kulturális egyesület” jelenlegi elnökének társaságában. Bár mindkettejüknek bizonyára sok tennivalójuk volna, átbeszéljük a Ház múltját, jelenét, jövőjét. Az alapítót indulásból arról faggatom, mi késztette egy ilyen sokfunkciójú intézmény létrehozására, miként kezdett hozzá az ötlet valóra váltásához.

„Ezek nehéz kérdések… Most nem szónoki szünetet tartok, de tényleg el kell gondolkoznom felettük… Nem mintha nem emlékeznék minden rezdülésre, minden pillanatra, hanem szeretném, hogy minden gondolat a helyén legyen. Mert nem olyan egyszerűen alakult, hogy nekem támadt egy ötletem, egy vízióm, és akkor gyorsan nekiláttunk építkezni. A feszültségek közepette, amik életemet jellemezték, azért ott munkált bennem Isten akaratának keresése. Már Gyulafehérváron, szemináriumi éveim alatt fogékony voltam a diakóniára. Amikor bekövetkezett a rendszerváltó fordulat, még inkább fokozódtak Isten akaratát kereső törekvéseim. Néhány hónap múltán, 1990 tavaszán már Nyugatra mentem. Magánhallgatóként folytattam a teológiát, hosszabb körutat tettem, alkalmi munkából tartottam el magam, majd ifjúsági nevelő voltam egy szalézi ifjúsági központban, Bécsben. És állandó vívódás közben négy év után jöttem vissza. Akkor még ott volt a levegőben, hogy valamit lehet csinálni, és jelentkeztem Tempfli József püspök úrnál, ifjúsági lelkésznek. Számos gondolatom, tettvágyam aköré csoportosult, hogy választ találjunk az elmúlt rendszerre. Fél lábbal én még benne éltem, voltak bizonyos tapasztalataim, úgy éreztem, választ kell találnom annak a világnak a sérelmeire, de úgy, hogy az a jövőbe mutasson. Bár kezdetben érzelmi alapon mocorogtak bennem a dolgok, elképzeléseim hamarosan racionális útra terelődtek. Pappá szentelésem után én lettem az egyházmegye ifjúsági lelkésze.”

Első tevékenységi területe – immár nem véletlenül – a diakónia volt. Szembesülnie kellett azzal a mérhetetlen szegénységgel, ami a kilencvenes évek elejét jellemezte. Segélyakciókat bonyolítottak le, Nyugatról érkező segélyszállítmányok útját egyengették.

„A Sulyok István Református Főiskola hallgatóival karöltve mi szerveztük meg a hajléktalanoknak az első karácsonyt. Nem felejtem el, még a rendőrség is félt, annyi hajléktalant hívtunk össze. Százötven embernek adtunk vacsorát, kis ajándékcsomagot útravalóul. Fantasztikus élmény volt.”

Imrének kezdetben rendkívüli, mondhatni túlzottan nagyra törő álmai voltak. Elképzelései szerint legelőször országos szinten akarta engedélyeztetni a püspökkari konferencia által, hogy Kolozsváron létesítsenek közösen egy komoly szellemi központot, egyetemek melletti kollégiumot, kiegészítő képzésekkel, olyan tárgyakkal, amiket az univerzitáson nem tanítanak. 

„Az Egyháznak nem kellett, s arra kényszerített a sors, hogy Váradon fogjak hozzá valamihez. Amikor embereket, társakat, partnereket kezdtem keresni, először István bátyámhoz fordultam. Õ egyházjogász, akkor jött haza Rómából, segített a Posticum kialakításában. Mindenképp azt szerettem volna, hogy egy egyházi intézmény legyen, de nagy gondot fordítottam az egyháztól és az államtól való függetlenségére is. Õ segített kidolgozni egyházjogilag a státusát, s azóta a Posticum a katolikus egyházjog szerinti magántársulás.”

 

Egy építész hattyúdala. Rencsik Imre kezdetben Nagyváradon is sokat szeretett volna markolni, naiv lelkesedéssel nem kevesebbet, mint a vár egyik épületét nézte ki maguknak. S aztán jóval kevesebbel, úgyszólván a semmivel kellett beérnie, az egyházmegye egy félig beépített külvárosi területet ajánlott fel neki: „Itt tombold ki magad!” A telek katasztrofális állapotban volt. Az ötvenes években Szent Erzsébet tiszteletére templomot terveztek ide, de a terv soha nem valósult meg. Hátul volt ugyan egy lakatlan plébániaépület, hajléktalanok húzódtak meg benne, az állam is beköltöztetett valakiket. A jogosulatlan foglalóknak lakást kellett felajánlani, hogy távozzanak. Humánusan próbálták megoldani a kérdést. Viszont a beépítetlen részen ott bűzölgött a város egyik hivatalos szeméttelepe. Hosszas meggyőző munkával sikerült elérniük, hogy a környék lakói ne hordjanak oda több szemetet.

„1995 tavaszán ismerkedtem meg Szabó Arnold építésszel, egy évig terveztük ezt a házat, azért olyan sokáig, mert a lelkét próbáltuk megérteni. Mondhatom, a Posticum a hattyúdala, a végrendelete volt. Az elrettentő adottságok ellenére tetszett neki a környék, látott benne fantáziát. Rendszeresen, szinte hetente tanácskoztunk. Hatvannégy évesen halt meg, mire elkezdtünk építkezni. Kézen-közön elvesztek a kész tervek, egyszerű skiccek, rajzok alapján kellett az építész akaratát megvalósítani. „A hajó-motívum, a hajó-gondolat már megvolt. Maga a ház kinézetében is predestinált bizonyos dolgokra, nem azért épült, hogy üresen álljon. Ne csak szelje a vizeket, hanem ide-oda hordozzon embereket, gondolatokat. Ahogy készült, hamar belaktuk, úgy próbáltuk élettel megtölteni. Amikor nyugati kalandozásaim során rövid időre a jezsuitáknál kötöttem ki, megtanultam a rend egyik jelmondatát: ha valami nagyot akarsz tenni, gyere el jezsuitának, de én továbbmentem, Isten akaratát keresni. Aztán egyetlen projektünk se úgy született, hogy »most már kész van a ház, és akkor tervezzünk beléje dolgokat«, nem, mindegyiket »kihordtuk«. Kérdeztem emberektől, prófétáktól, mondják meg: mi legyen a Posticum ars poeticája? Karátson Gábor festő, filozófus barátunk azt javasolta: legyen a szándéktalanság! – ami nem más, mint Isten akaratát keresni. Ha nagyon-nagyon akarsz valamit, az te vagy, s nem biztos, hogy Isten ott megfogan. Ma örülök, hogy egyre inkább visszatérő tapasztalat: az adja magát, amire szükség van.”

Beszélgetésünk helyszínén már belépésemkor feltűnt, hogy ebben a 21. századi intézményben mennyi értékes, régi könyv van. Mire 2000-ben elkészült a székház, a kápolnát, konferenciatermet, klubhelyiségeket, könyvtárat, folyóirattárat, vendégszobákat, diákszállást, konyhát, étkezdét stb. magában foglaló épületegyüttes, Imre lelkipásztornak ideiglenesen tovább kellett állnia, hogy előteremtse az intézmény fenntartásához, működtetéséhez szükséges további pénzeket. Munkatársaira, elsősorban Zsugán Gyulára bízta a ház igazgatását, és ő maga meg sem állt Svájcig. 

„Amikor befejeztük az építkezést, Svájcban megpályáztam egy segédlelkészi állást. Tempfli püspök úr elengedett, az ottani illetékes hatóság pedig beleegyezett abba, hogy csak 30 százalék után fizessek adót, a fizetésem 70 százalékát el tudtam különíteni, ebből tartottam fenn a Posticumot. Azalatt itthon zajlott az élet, munkatársaim s a hozzánk csatlakozott önkéntesek gazdag tartalommal töltötték meg a székházunkat. A nagyváradi Szent László gimnáziumban indulásunkkor ismertem meg Wagner Andreát, aki most a gyermekprogramokért felel, és Zsugán Gyulát. Az ő nevéhez fűződik gyakorlatilag a Posticum kulturális életének elindítása, és hosszú ideig a működtetése is, magas szinten. Gyula barátunk zsurnalisztikát végzett Kolozsvárott, az idén doktorált. Bár házassága révén nemrégiben Svájcba költözött, továbbra is kuratóriumi tag. Az első generáció kezében volt az indulás, értéket és tudást hoztak. Természetesen az adományozók is meghatározták az arculatot, nem mindent mi találtunk ki. Közösen kerestük az Isten akaratát, így lettünk kulturális, szellemi központ.”

Mire elkészült a székház, a „birodalom” tovább terjeszkedett. Kaptak egy várad-velencei, Templom téri ingatlant, ott alakították ki a Don Bosco diákotthont. Már a kezdetektől jól felszerelt asztalosműhelyt működtettek benne, ott készítették a Posticum bútorait, jelenleg Constantin Costea festőművész, egyetemi tanár irányítja. Aztán az ő ötlete volt, hogy az épületben, mely a Don Bosco diákotthonnak is helyet ad, a műhelyben művészi asztalosságot tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok számára, ott nyissanak kiállítótermeket, azzal a nemes céllal, hogy kortárs művészeti projekteket indíthasson, és teret biztosítson a nagyváradi művészeknek. Természetesen szabad kezet adtak a tanárnak, így jött létre végül 2010-ben a Konstant galéria, a legfiatalabb „gyermekük”. „A Don Bosco szociális programunk keretében arra törekszünk, hogy a fiatal ne csak azt tanulja meg, hogy miként kell egy asztalt, széket összeróni, hanem hogy elsajátítsa a művészi asztalosság, a festett, faragott bútorok előállításának minden csínját-bínját. Párhuzamosan, ahogy a Posticumot építettük, itt is, ott is lassan-lassan kialakítottunk valamit. Volt egy autójavító műhelyünk is, egy építőipari kisvállalkozást indítottunk, próbáltunk termelőtevékenység révén egyfajta anyagi bázist teremteni a Háznak. Ami a kavicsbánya-kalandunkat illeti, mert az is van nekünk, háromévente kellett Bukarestből kitermelési engedélyt kérnünk. A szomszédunk, egy román–olasz vegyes vállalat megszerezte egy hatalmas területre a kitermelési engedélyt. Huszonkét évre megbénította a tevékenységünket. Miután kiderült, hogy a felségterületünk nem működhet kavicsbányaként, egy kis erdőt ültettünk vigasztalásképpen, halastavat hoztunk létre, van egy ház is rajta. Teheneket tartunk ott, volt két pónilovunk a gyerekek örömére, de megszöktek tőlünk, nem voltunk jó gazdáik. Amikor annak idején szemlét tartottam: jobbra kavicsbánya, balra kavicsbánya, odább szeméttelep, kissé depresszióba estem:

 »Ugyan, mit keresek én itt, a svájci hegyek után újabb szeméthegyek mellett?« 

Szemlémre elkísért ifjú munkatársam, a nemrégiben éppen Helvéciából hazatért Bakó Gábor rendező, aki nem kis hivatástudattal válaszolta: 

»Hát ez a mi országunk, és ez a mi otthonunk. Csináljunk belőle valamit, egy kis szigetet.« További vállalkozásunk: Torockón, a piactéren vásároltunk egy csodálatos házat, ha sikerül felújítanunk, nemcsak turisztikailag szeretnénk hasznosítani, hanem egy szellemi műhelyt is kialakítunk benne.”

 

Fidél atya fiatalon ilyen pezsgő életben lehetett volna elemében! A magyar törtènelem nem tette lehetővé.

Pacsai Norbert: Édesanyánk 

PACSAY JÁNOSNÉ dr. Horváth Mária

(Brassó, 1904. április 17. – Keszthely, 1986. augusztus 25.)

„Ontottam a virágot, Virultam jóban-rosszban: Mások gyümölcsösödtek, Én mindig virágoztam.” (Ady: Magyar fa sorsa)

Édesanyám apja még Jellasics Józsefként látta meg a világot, abban az elmagyarosodott horvát családban, amely Pozsegából származott, és a családi legendárium szerint felmenői között tartotta számon A vén zászlótartóban legyávázott, rossz emlékű horvát bánt. Ez a bélyeg az eszmélő kicsi Józsefet nagyon bántotta. Rávette a családját nevük magyarosítására. Egyértelműnek kínálkozott a Horváth név. Anyai nagymamánk – Kölcze Mária – igazi székely jellem volt. Édesanyáméknak példa a jóra, az igényességre, a feltétel nélküli szeretetre. Kilencedik gyermekét ötven évesen szülte.

A Horváth család életének két meghatározó alapja a hit és az iskola volt. Nagyapánk iskolát építtetett Brassóban, hogy sok gyermeke minőségi magyar nevelést kapjon, mert akkor a várost jobbára szászok lakták, és az addig egyetlen magyar iskola nagyon messze volt az otthonuktól. Ennek az iskolaközpontúságnak tulajdonítom, hogy az öt leánytestvérből négy pedagógus lett, így édesanyám is.

Ő a nagyszebeni tanítóképzőben kezdte tanulmányait, de már csak Nagyváradon szerezhette meg a képesítést. Felkészülését a pályára a tragikus erdélyi történelem törte ketté, ugyanis a román beözönlés elől nagyapánk Váradra menekítette népes családját, abban a naiv hitben, hogy a gyulafehérvári román országgyűlésen bekebelezett Erdély határa a Király-hágónál lesz. Mire a Horváth család a valósággal szembesült, a román hadsereg már Budapesten járt. Tehát édesanyám Nagyváradon szerzett tanítónői képesítést, és azonnal megtapasztalhatta a kisebbségi lét szellemi nyomorúságát. Ahhoz ugyanis, hogy taníthasson, hűségesküt kellett volna tennie a román királyra. A Horváth családban ez elképzelhetetlen volt.

Nagyvárad még rab állapotában is pezsgő szellemi életet élt, és rendkívül szilárd identitást is adott. Hiszen Szent László városáról van szó, felbecsülhetetlen történelmi és kulturális tőke folyamatos működésével. Nem felejthetjük, hogy még Luxemburgi Zsigmond is Váradra, a lovagkirály lábaihoz temetkezett. Ez a nagyrészt nemzettudatra alapozó tőke még mára sem inflálódott teljesen. Trianon elfogadhatatlan hatása egy tudatos magyar ellenállásban vált nyilvánvalóvá. A polgárság elsősorban az egyházakban nyert támaszt nemzeti eszméihez. A román királyra fel nem esküdött értelmiség itt talált teret működéséhez, vállalva az ezzel járó anyagi nehézségeket is. 

Édesanyám Nagyváradtól a legnagyobb ajándékot édesapám személyében kapta. Itt ismerte meg a Zalából elszármazott joghallgatót, aki az említett okokból szabósegédi fizetésből tartotta el magát, majd az 1926-ban megkötött házasságuk után évről-évre gyarapodó családját is. Az egyre több gyermekszájnak egyre nagyobb kenyér kellett, ezért mindig több magántanítványt vállaltak.

Amikor Nagyvárad a bécsi döntést követően 1940-ben visszatért, édesanyám már négy gyermekét kísérhette reggelente iskolába, ahol végre ő is katedrára állhatott, és elkezdhette azt a munkát, amiről addigi életében álmodott.

A mai történelmi megítéléstől függetlenül Észak-Erdély és a Partium visszacsatolása hatalmas változásokat hozott, óriási fellendülést eredményezett, elsősorban szellemi értelemben. A magyar diplomások ezrei álltak végre munkába a szakterületükön. Édesanyám a Sztaroveszky utcai Állami Elemi Népiskolában lett végre tanítónő, édesapám pedig Bihar vármegye egyik árvaszéki ülnöke lehetett. A magyar lét újra értelmet kapott. Ennek bizonyítéka, hogy édesanyám is vállalt még két gyermeket, de mindkétszer úgy, hogy az a tanévet ne zavarja. Nővérem is és én is május végén születtünk. Édesanyánk addigra lezárta az osztályzatokat, megírta az anyakönyvet és a bizonyítványokat is. Ebben a pezsdülésben az 1943/44-es tanév volt az utolsó. 

A háború az ismert okok miatt elérte a Kárpát-medencét, és a román átállás után a váradi magyarság sem számíthatott semmi jóra. A magyar iskolákban le lehetett törölni a táblát, menekülni kellett.

Szerencsés ember vagyok, mert ezt az időszakot pár hónaposan éltem át, de édesanyám életében kitörölhetetlen nyomot hagyott. Még egészen idős korában is beszélgetéseink során hamar a menekülésre terelődött a szó. Bizony nem lehetett egyszerű ekkora családdal menekülni esős-hűvös őszben, teherautón, vagonban, lovaskocsival, halászladikon, gyalog. Ráadásul egy emberöltővel később családunkban megismétlődött az erőviszonyok alábecsülése. Most édesapánk vélte úgy, hogy az oroszok legfennebb a Dunáig jutnak el. Mire mi a zalai rokonainkhoz értünk, már vörös zászló lengett a Reichstagon. 

Az 1945/46-os tanévet édesanyám Zalaegerszegen kezdte. Nagy volt a hiány tanerőben, hiszen a néptanítók többsége tartalékos tisztként a hadifoglyok keserű kenyerét ette, ha került egyáltalán kenyér. A tanítónők két műszakban tanítottak, akár hatvan gyermeket is egy-egy osztályban, alig fűtött tantermekben, amelyeket a gyermekek takarítottak. Mindenki rosszul öltözött volt és éhezett. Nagyobb testvéreim elmondásából tudom, hogy édesanyánk rendszeresen négy-öt éhes gyermekkel tért haza az osztályából. Amíg ezek a gyermekek megcsinálták a leckét, édesanyánk főzött valami ehetőt. Leginkább rántott levest vagy puliszkát.

Ahogy nemzetünk kezdett feleszmélni a világégés kábulatából, úgy tért vissza honfitársaink szívébe az életkedv. Hihetetlen, de volt még a lelkekben tartalék a romok eltakarítására. Így újraszervezték a közigazgatást is. Régi bihari kollégái visszacsalták édesapánkat Berettyóújfaluba, a csonka Bihar vármegye ideiglenes székhelyére. Árvaszéki elnök lett. Most már édesanyánk egymaga birkózott Zalában a népes család gondjaival, ráadásul az édesapánkat Biharba elkísérő nővérkénket nyolcévesen elveszítettük. Belefulladt a Berettyóba. A temetésén ketten voltak, a pap és édesapánk. Ezt a csapást a családunk máig sem heverte ki, de akkor is élni kellett. Öt gyermek még mindig a jövő reménységét táplálta. 

Édesapánk új fészket teremtett Berettyóújfaluban a Tisztviselőtelepen. Végre édesanyánk kinevezett tanítóként és az újraegyesített család örömében kezdhette meg a munkát az 1946/47- es tanévben a Római Katolikus Elemi Népiskolában. Nyugodt jövő ígérkezett, de fokozatosan kiderült, hogy minden remélhető jó szertefoszlik. A fordulat éve édesapánkból – a két doktorátusával – segédmunkást csinált, és jószerével ebben a minőségében állt helyt a munkaversenyben szinte nyugdíjazásáig. Az volt a bűne, hogy karakteres képviselője volt az emberi tisztességnek. Édesanyánkat a maradékkal kényszerlakhelyre költöztették, ahol hatalmas székely szívével ő tartotta a lelket a sorsuk romjain vergődő elesettekben. És persze a frissen államosított iskolában tanított. Mai napig nem tudom, hogy hogyan maradhatott katedrán. De még ennél is nagyobb rejtély, hogy honnan táplálkozott a lelke. Honnan tudott még tartalékokat mozgósítani? A titok megfejtését abban látom, hogy rendíthetetlen hite volt. Hittani műveltségén túl szeretetből fakadó, értelemmel megragadott Istentudata volt, és mindent Égi Urára bízott. 

A háborút követő két évben legidősebb nővérem félbehagyta középiskolai tanulmányait, és átvette a családanya szerepét. Mire visszamehetett tanulni, már csak én voltam, aki még nem érte el a tanköteles kort. Annál többet jártam iskolába! Édesanyánk – akit a tantestületben csak Pipi mamának becéztek – mindenhová magával vitt. Nappal az állványos iskolai tábla mögött töltöttem az időt, és füleltem, hogy hogyan keresik a gyermekek az állítmányt. Jó időben persze az udvaron játszottam. Így ötévesen jártam a dolgozók iskolájába, sőt analfabéta-tanfolyamra és tantestületi értekezletekre is. Úgy éltem tanítónő édesanyám mellett, mint az igáslóval a kiscsikója. Édesanyámat aludni sosem láttam. Amikor lefektetett, az asztalon még tornyosultak a javításra váró füzetek, amikor ébredtem, már óravázlatot írt. Elmés praktikái voltak az időnyerésre. Ha nem maradt ideje megfésülködni, bravúros kendőfelkötésekkel csinált kontyimitációt vagy turbánt. De amivel valamennyiőnket rendre rabul ejtett, az a szünet nélküli derűje, góbé őseitől örökölt eredeti humora volt. Ritkán adódó szabad perceiben felolvasott családjának. Az olvasást a legjobb, legizgalmasabb részeknél hagyta abba, így aztán egymás kezéből kapkodtuk ki a félbehagyott könyveket. 

Tanítónői pályafutása 1959-ben ért véget, amikor is nyugdíjazták. Akkorra én is elkerültem Berettyóújfaluból, így már semmi sem kötötte családunkat a gyökereinket jelentő és nagyon szeretett Biharhoz. Szüleim Zsámbékra költöztek, ahol a váradi ifjú éveikhez hasonlóan magántanítványok korrepetálásával egészítették ki szégyenletesen sovány nyugdíjukat. Innen már minden úgy van, mint a népmesében: a hős elnyeri méltó jutalmát. Legidősebb testvérünk, édes bátyónk a papi hivatást választotta. Hosszú politikai vesszőfutás után 1969-ben plébános lett Zalaapátiban. Első intézkedése az volt, hogy szüleinket magához vette. Újra lett igazi otthonuk, és nekünk is megadatott a hazatérés boldogító lehetősége. Innentől nem szenvedtek semmiben hiányt, őszinte szeretet és megbecsülés övezte személyüket. A Gondviselés életükben fizetett hűségükért. Bátyánkat követve laktak még Nagykanizsán, Tapolcán és Keszthelyen is. Édesanyánk végül Keszthelyen tért meg Teremtőjéhez 1986. augusztus 25-én. Az 1986/87-es tanév első tanítási napján temettük. Megrendülésünket fokozta temetési dátumának sorsszerűsége. Tanítónői igyekezettel, sokunknak példát adva iparkodott, hogy ama – feltámadásig tartó – Mennyei Tanévet le ne késse.

Múltkoriban jártam Berettyóújfaluban, gyermekkorom kedves helyszínén. Gyönyörű kis templomunk centenáriumát ünnepeltük. Nem lehet szavakat találni arra, hogy milyen érzés volt megtapasztalni földijeink nagy szívét. Egykori növendékei – fél évszázad után is – hűségesen ápolják édesanyánk emlékét. Bizonyosság ez arra, hogy a történelem átrajzolhat térképeket, nyomorúságba süllyeszthet családokat, nemzeteket, de a hivatásuknak élő tanítók-nevelők a legszilárdabbnak hitt parancsuralmakat is túlélik hatásukkal. Mert ugye a Fát ki lehet vágni, de az Erdő örök. Csermely László emlékezése:

Talán igaza volt Németh Lászlónak, amikor azt írta, hogy „hamar el tudjuk feledni azt, akit szerettünk, de aki minket szeretett azt soha.” Mária néni pedig szeretett minket, tanítványait. Az általános iskola ötödik osztályában, tehát már felső tagozatban, nem csak magyartanárom, de osztályfőnököm is volt Berettyóújfaluban. Biztos nagy várakozás előzte meg akkor, hogy vajon ki lesz az osztályfőnökünk, ki milyen tárgyat fog tanítani, hiszen addig minden évben csak egy tanító nénink vagy tanító bácsink volt. Nem szégyellem bevallani, hogy ennyi év távlatából Mária nénin és a magyar órákon kívül csak arra emlékszem, hogy ki tartotta az ének és testnevelés órákat. Tény viszont, hogy a verseket akkor ötödikben szerettem meg igazán. Ebben talán az is közrejátszott, hogy aki önszorgalomból a kötelező verseken vagy versszakokon túl többet is megtanult a következő órára, azt Mária néni külön megjutalmazta, többnyire egy-egy jeles osztályzattal. Ugyanakkor úgy emlékszem, hogy szeretetteljes szigorral tanított és nevelt bennünket. Türelmes, lelkiismeretes oktató volt. Nem emlékszem, hogy valamikor is kiabált volna velünk. Családját, gyermekeit rajongásig szerette, de nagyon szerette tanítványait is. A faluban szinte mindenki ismerte, nem csak azért mert még/már akkor is ritka volt az öt gyermekes család, hanem mert a szülők egy gondoskodó, tanulóit megismerni és segíteni akaró embernek tartották, akinek a segítségével együtt lehetett irányítani gyermekük fejlődését, és ezt hittel meggyőződéssel – teszem hozzá utólag: jogosan – terjesztették róla. Az pedig, hogy tanítói képzettsége ellenére a felső tagozatos osztályokban éveken keresztül a magyar nyelv és irodalom tanítását is rábízták, nem elsősorban a szaktanárok hiányával, hanem sokkal inkább az alapos pedagógiai felkészültségével, széles körű műveltségével, olvasottságával és szakmai hozzáértésével magyarázható. http://www.kspe.hu/data/pa/PA-2008.pdf

A szerzők, a közreműködők névsora

Czettele Győző.  okl. matematikus-gépészmérnök

Csermák Kálmán és Alice (neje).  magyar író, CSc

Dudásné Hausenblasz Cecília.   ének-zenetanár

Erdősi Gyula  okl. villamosmérnök, okl. mérnök-tanár, okl. gazdasági-mérnök, egyetemi doktor, CSc

Exterde Sándor  okl. vegyészmérnök, okl. gazdasági-mérnök, műszaki igazgató

Faccioli Marco  olasz kapucinus szerzetes atya, a Magyar Kapucinus Delegáció vezetője, plébános 

Fliszár Károly   ny. főesperes-plébános

Gárdonyi Máté.  tanszékvezető egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, történész, PhD

Györfi Sándor   Kossuth-díjas magyar szobrászművész és éremművész

Hausenblasz Hantos Andrea   énekes, zenetanár

Hausenblasz Kató   egyházzenész, kántor

Illés Mária   jogi doktor, ügyvéd

Kármán Tamás  kiadványszerkesztő

Kelle Antal   Termelési rendszer szakos okl. gépészmérnök, Ferenczy Noémi-díjas képzőművész, ArtFormer

Kopcsay Ágnes  könyvtáros

Kopcsay László   egyetemi docens, PhD

Lambert Zoltán   ny. plébános, érseki tanácsos, érdemes esperes, protonotárius, kanonok

Leopoldo Ingegneri   olasz kapucinus szerzetes atya, egykori plébános

Lepp Edvin   műszaki szakértő

Nagy Gábor Tamás   magyar jogász, szociológus, politikus, volt polgármester, elsőbeosztott, konzul

Nahlik Gábor   okl. gépészmérnök, okl. gazdasági-mérnök, műegyetemi doktor, CSc

Pacsai Norbert   biológia szakos tanár

Paolo Guido Spinelli   az Olasz Köztársaság egykori magyarországi nagykövete

Pintér Géza   fizika tanár a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában és Gimnáziumban, a Budapesti Szent Benedek Gimnáziumban

Reich L. Ciprian   kapucinus szerzetes pap

Rencsik Imre   intézményvezető, Posticum - Spirituális és Kulturális Központ, Nagyvárad, kisegítő lelkész, Római Katolikus Egyházközség  Svájc

Sándor Bertalan Brúnó   lelkivezető, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központja

Stanisław Jan Dziwisz   lengyel katolikus püspök, 2005-től 2016-ig krakkói érsek, 2006-tól bíboros. Korábban Szent II. János Pál pápa teljes pápasága alatt a Szentatya személyi titkára

Stoffán György  egyháztörténet kutató, író

Szabó Ferenc   jezsuita szerzetes, teológiai doktor, tanár, költő, publicista

Szalai Jeremiás    ny. plébános, esperes helyettes

Szalek Ewa   Termelési rendszer szakos okl. gépészmérnök, okl. gazdasági-mérnök, lengyel-magyar fordító

Szelesteiné Pacsai Ildikó   gyógyszerèsz

Szelestei Tamás   főorvos, volt polgármester

Szpisják Péter Pál    kapucinus szerzetes atya, templomigazgató

Thaler Tamás    okl. építőmérnök,  út és vasútépítő-mérnöki szak, fotográfus

Vadászné Hausenblasz Katalin   könyvtáros

Várszegi Imre Asztrik   bencés szerzetes, püspök, pannonhalmi főapát (1991-2018), történész

Vecsei Miklós   a diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke

Vincze Tibor   polgármester, diakónus

Zsömböly Lukács    okl. építőmérnök, Alsóvizivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia képviselő-testületének alelnöke

Zsuffa Péter.  tűzzománc művész

Zsugán Gedeon H. Gyula   újságíró, könyvtáros

Irodalomjegyzék

 

1. Avianói Márk nyomdokain. Budapest Főváros I. Kerületi Polgármesteri Hivatal. 2003. szeptember 12.

2. A hír, amely rólam szól. Budapesti Nap I. kerület.Arcok Budapest. 2003. szeptember 4. 14. oldal

3. A kávétól Szent Ferencig = Új Ember, 2003.november 23. LIX. évf. 47. szám

4. Magyar Katolikus Lexikon I–XV. Főszerkesztő Diós István. Budapest, Szent István Társulat, 1993–2010. Interneten: lexikon.katolikus.hu

5. A visszaadott kölcsön = Új Ember, 1994. szeptember 18. L. évf. 38. szám

6. Boldog Avianói Márk szobrának felavatása Buda török alóli felszabadításának 320. évfordulóján (Alsóvízivárosi Szent Erzsébet templom, Fő utca32.) 2006. szeptember 2. 11 óra. A Budavári Önkormányzat kiadványa

7. Egyházzenész jubileuma = Új Ember, 2001.november 25. LVII. évf. 47. szám

8. Érszegi Márk Aurél: Avianói Márk, Európa lelki orvosa = Új Ember, 2003. április 27. LIX. évf. 16-17. szám

9. Érszegi Màrk Aurél: Boldog Aviánói Márk élete. Hittel és diplomáciával a keresztény Magyarországért. Budapest, Új Ember-Márton Áron Kiadó, 2003.

10. 300 éve szentelték fel az Árpádházi Szent Erzsébet templomot = Budai Kapucinus különszám. Szerkesztő: Farkass Péter, Kopcsay Ágnes, Paulini Levente. Budapest, 2016.

11. A Szent Anna templom és a budai Víziváros katolikus egyházai. Szerkesztette: Koltai András. Budapest, Felsővízivárosi Szent Anna Plébánia,2005.

12. Őszentsége Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásán elmondott beszédei – 2023. április 28–30. Budapest, Magyar Kurír, 2023.

13. Pacsai Norbert: Publikum-Örökszentmiklós. Videó. 2017.09.22.

14. Pilinszky János: Bűn és Bűnhődés = Új Ember,1965. szeptember 26.

15. Rosdy Pió atya a mosolygós szent = Új Ember, 2002. szeptember. 22.

16. Rencsik Imre: Fidél atya aranymiséjén =Keresztény Élet, 2000. október 8. 41. szám

17. Pál: Élő történelem = Új Ember Magazin, 2003. április

18. Röpke, Wilhelm: Emberséges társadalom - emberséges gazdaság. Budapest, Aula Kiadó, 2000. 2. kiadás

19. Röss Bertalan: Aviánói Márk pápai követsége és a török félhold alkonya Magyarországon. Budapest, Magyar Kapucinusok Tartományfönökség, 1936.

20. Szabó Ferenc: Örömben éltem - köszönöm! Égy jezsuita hivatás története. Budapest, Jezsuita Kiadó, 2016. (Jezsuita könyvek. Arcélek)

21. Méterekkel a harcolók fölé magasodott. Pacsay Fidél kapucinus atya Avianói Márkról. Összeállította: Szikora József = Új Ember, 2003. április 27.(LIX.évf. 16-17. szám)

22. Szilágyi Aladár: Ha valami nagyot akarsz - Posticum. = Erdélyi riport – online közéleti újság. 2010. október 13. (9. évfolyam)

23. Varga János: Magyar ajándék a pápának. Magyar Kurír katolikus hírportál, magyarkurir.hu. 2006. szeptember 14.

Table of Contents and Resume in English

 

 „Father Fidel, the founder of the school, in the service of Blessed Mark Aviano”

 

Stanisław Kardynał Dziwisz: Recommendation

Asztrik Varszegi: Father Fidel Pacsay in the footsteps of Blessed Mark Aviano 

Mate Gardonyi: Capuchins at the service of the Hungarian People

Mottos

Series editor’s preface

Introduction

 

IN MEMORIAM FATHER FIDEL JANOS PACSAY

Gabor Tamas Nagy: Commemorative medal for Castle of Buda, my memories of Father Fidel

Leopoldo Ingegneri: The statue is partly the merit of Father Fidel

Paolo Guido Spinelli:  The statue should remind us of Italian-Hungarian friendship

Sandor Gyorfi: Father Fidel considered the statue of Mark Aviano one of the goals of his life

 

THE REMINISCHENCES OF FATHER FIDEL

CHAPTER 1: THE PASTOR AND HIS STATIONS

Norbert Pacsai: Why Capuchin?

Andrea Hausenblasz Hantos: "How many children, and the father is so young!!"

Bertalan Bruno Sandor: The truth flourishes like a palm....

Reich L. Ciprian: May your example remain with us

Norbert Pacsai: The bumpy life path

Gyula Erdosi: "Daycare" at the Capuchin monk

Mária Czicze: Silver mass

Karoly Fliszar: The hospitality of "Mr. Esperes".

Tamas Szelestei: Father Fidel, the Keszthely church builder

Geza Pinter: The returned loan to the reopening Benedictine high school

Imre Rencsik: "My homeland was and remains my real home"

Maria Illes: That strand of white rose

Zoltan Lambert: My memories of Father Fidel Janos Pacsay

 

CHAPTER 2:  THE MEMORIES OF DISCPILES AND BELEIVERS

Gyozo Czettele: The priest with gloves

Kalman és Alice Csermak: The Keszthely heritage

Gyula Erdos: The photo of the two of us was on the wall of his room

Sandor Exterde: My fragmentary memories of my first spiritual mentor Fidel

Kato Hausenblas: Church musician's jubilee and stories

Laszlo Kopcsay: Our Father Fidél

Norbert Pacsai: Serene crumbs

Gyorgy Stoffan: The monk living for the believing Hungarian people

Ferenc Szabo: He taught me to minister in the main church

Jeremias Szalai: Unforgettable three years at Tapolca Parish

Ildiko Szelesteine Pacsai: Our fates are intertwined

Katalin Vadaszne Hausenblasz: “When I was a little Boy”

Miklos Vecsei: Brother

Tibor Vincze: He was our Parish Priest in the happy Zalaapati years

Gyula Zsugan Gedeon H.: The last Capuchin in Varad

 

CHAPTER 3: MARK BOLDOG OF AVIANO – DEFEAT OF OTTOMAN IN DIVINE FORCE FIELD

Summary by Norbert Pacsai: Dr. P. Bertalan Ross (1936): Based on the book "The Papal Embassy of Mark Aviano and the Twilight of the Turkish Crescent in Hungary"

 

Editor’s closing remarks

Acknowledgement

 

APPENDIX:

The Temples

Hungarian Capuchin Officials

“The Returned Loan”

Father Fidel told a story of Father Saint Pio

“It is amazing what he has done for us”

„In the Footsteps of Mark Aviano”

Statue of Blessed Mark (Hungarian gift to the Pope)

Memorial in the Posticum

Pacsai Norbert: Our Mother

 

List of authors and contributors

Bibliography

Footnote list

List of the photos

Table of contents and summary in English

 

Resume

Janos Fidel Pacsay (Nagyvarad, 1926 - Buda, 2003)

He completed his theological college studies in Latin at the Religious Studies College in Buda. In 1950, monastic orders were banned. He was secretly ordained a priest in the church of Mariabesnyo. He could not practice his profession for 13 years. From 1964, secular priest: chaplain, in the church of the monastery in Buda, then in villages. From 1969 he was a parish priest in Zalaapati, then in Nagykanizsa, Tapolca and Keszthely. From 1988, the monks can operate again. Father Fidel reorganized the Hungarian Capuchin order, was head of house and parish priest in the church of the monastery in Buda, until his death in 2003. The man from Nagyvarad summarized the experiences of the supply training as follows:

 

"..at that time, my colleagues and I planned to start an international seminar for minor priests from Central European states in a city in Poland, where we have a huge house. It was like I was teaching scriptural studies."

 

Father Fidel did a lot for the beatification of Márk Aviano, for the preservation of his memory with a statue erected in front of the Arpad House Szent Erzsebet church in Buda, and thus for the strengthening of Italian-Hungarian friendship. The book pays tribute to Father Fidel's spirit of Capuchinism, his pastoral work and his work for the fame of Blessed Mark Aviano, preserving the memory of Father Fidel.