VISSZAEMLÉKEZÉS II. RÉSZ

 

VISSZAEMLÉKEZÉS II. RÉSZ

(A kapucinus történelem, személyiségek és rendtársak. A 60-as évek, vidéki szolgálat: kántor, kisegítő lelkész, káplán és a keszthelyi rendőrségi zaklatások)

A kötél (corda) a 3 csomó, a kapucinus név eredete, a tonzura

A kötél? 

Tulajdonképpen Szent Ferenc, amikor elindult a keresés útján nem tudta, hogy mit akar a Jóisten tőle igazába. Egyszer a Szent Damján kápolnában imádkozott, s megszólal a feszület, hogy 

“Ferenc omladozik az épületem, tedd rendbe.” 

Ő a templomra gondolt, az épületre, s nem az Egyházra. Látja düledezik ez a templom nekilát kőműves munkát végezni. Azt hitte az a hivatása. Egyszer, ott elhangzott a misén a Lukács Evangélium 10. fejezete, hogyan küldi az Jézus az apostolokat először kettesével maga előtt Galileába hirdetni az igét, azt mondja: “Ne legyen bototok, se sarutok, se derékszijjatok.” Bement mise után kérdi a plébánostól, hogy lehet érteni. Jézus minden eszköz nélkül küldi tanítványait. Akkor teszi le ő a bőrövet, s csak egy egyszerű borjú kötelet köt a derekára. S teszi le a garast a szegénység mellett. Lassan jött rá arra, hogy neki nem kőműves munkát kell végezni, hanem az Egyháznak a düledező épületét rendbe tenni. Amikor már 80-an lettek, csatlakoztak hozzá a társak, akik először kőműves munkát végeztek. De aztán később rájöttek, hogy Evangéliumot kell hirdetni. Ő volt az első, Szent Ferenc, aki jóváhagyatta a rend szabályát a pápával. 

Egyszer csak kialakultak a szerzetesrendek szokásaik szerint. Ő jóváhagyta. A pápa nem akarta először fogadni őket, mert éppen akkor voltak bajban a valdesek és az albigensek eretnekségvel, akik főleg azt hibáztatták az Egyházban, hogy gazdag. Egyszerre beállítanak ezek, hogy koldus életmódot hagyja jóvá a pápa. Heteken át vártak ott, 8-10 barát, hogy fogadja őket a pápa. Akkor van a pápának az az álma, hogy a Lateráni bazilika össze akar dőlni, s oda megy Szent Ferenc és a vállával fenttartja a párkányt. Akkor jött rá, hogy ezeket a barátokat el kell engedni szónokolni. Attól kezde aztán megy a dolog. Magyarországon mindjárt a Ferenc rend megjelent, de a kapucinusok, mint reform, kapucinus reform 1517-ben létezik, kilépettek a Ferenc rendből. F. N.: “Miért?” Szigorítanak, a szegénység betartását. Hozzánk Magyarországra Brindisi Szent Lőrinc   jött először 1601- ben tábori lelkészekkel, vagy 8 társával, akkor volt Székesfehérvár visszafoglalása a töröktől, az volt a Csókakői csata. Az olyan csodálatos volt, hogy a török sereg ötszörös létszámú volt, mégis vonultak vissza éktelenül és azt hallották a fogság esett tisztek nagy szégyenkezve, hogy 6 méter nagynak látták Brindisi Szent Lőrincet, ahogy jött a kereszttel. Az annyira valóság, annyira csoda volt és annyira vallották a török tisztek, hogy az a szokás amikor szentté avatnak, akkor két csodáját festmény alakjában kirakják a Szent Péter templomba. Az egyik festmény a Csókakői csatát ábrázolta. Annyira fontosnak tartották ezt Lörinc életében. Később aztán sorba alakultak a kolostorok, legelőször Bazinban, a Felvidéken, aztán Pozsonyban. Pozsonyban nevelték a kispapokat. Pozsonyban nagyon jelentős lelkipásztoraik voltak a kapucinusoké. Három nyelven folyt az istentisztelet: Magyarul, németül és tótul. A kispapok is ott nevelődtek. Magyarországon az első nyakon csapást Mária Teréziától kaptuk, aki előírta azt, hogy 24 éves kor alatt nem lehet felvenni a rendbe senkit. Csak egy felnőtt ember döntheti el azt, hogy ő szerzetes lesz vagy mi. Ez meglehetősen visszavágta a hivatásokat. Ez még nem volt tragikus, hanem József császár. Azt hittük, hogy a Habsburgokkal nagyon jóban van a Szentszék. Volt a placetum regium , így nevezték. A püspökök csak a királyi udvaron keresztül tarthattak kapcsolatot a Vatikánnal. F. N.: “Mint a békepapság.” Mint a békepapság, ha írt egy levelet azt a királynak kellett leadni. Ha tetszett (placetum, tetszés) továbbította, ha nem bevágta a tűzbe. Ha a pápa írt a püspöknek az nem kaphatta kézhez, a királyhoz ment a levél, ha a királynak tetszett, akkor továbbította.

A legnagyobb visszaéléseket József császár csinálta. Nem volt rosszindulatú ember, de nem volt munkatársa, nem volt senki, aki fékezze, figyelmeztesse dolgokra. Ezt budai rendházat mi a török elleni küzdelemben való részvételünkre miatt kaptuk, Avianói Márk és társainak a jutalma. Először mi itt plébániát vezetünk. De közben a jezsuiták azért könyököltek, hogy csak ők legyenek plébánosok Budán. Felépítették a Szent Anna templomot. Itt megszüntették a plébániát, áttették oda. Mi akkor már csak azzal foglalkoztunk, hogy innentől délre, Csepeltől egészen Bajáig lelkipásztorkodtunk a Duna mentén, az 20 páter. Úgy, hogy komoly munkát végeztek.

József császár elkezdte a szerzetes rendeket feloszlatni, megváltoztatni életmódjukon. Beállított ide is Budára, például, mert minden kolostort meglátogatott, amelyiket fel akart oszlatni. Azt mondta: meghagy minket, ha plébániát vállalunk, miért nem vállaltunk volna, és leadják a káposztás kertünket, ami a Corvin tér volt a Fővárosnak. Boldogan leadtuk a Corvin teret, a káposztás kertet, mert újra éledt a plébánia. Ő osztotta fel a Vízivárost, Alsó és Felső Vizivárosra, a Vám utcánál van a határ. Beleszólt a rendnek az életében olyan mértékben, hogy leszedte rólunk a barna csuhát, fekete reverendát kellett hordani. A hátunkra rávarrtak háromszöget, hogy jelezzék, hogy ez szerzetes, a szakállunk ez természetes volt. Fehér selyem zsinór volt a kötél helyett. Ezüst csattos papi cipőt írt elő. F. N. : “Ezüst csattos cípőt?” Igen, ezüst csattos cípőt a koldus barátoknak. Müszter kabátot, és ezüst végű fekete sétapálcát. Azzal sétáltak a Duna-parton szépen pörgették a barátok a fekete sétapálcájukat. A papoknak 300 korona zsebpénzt írt elő, ebből nekik kellett fehérneműről és cípőről gondoskodni saját maguknak. A felső ruhát a reverendát a rend adta. A laikus testvéreknél a sekrestyés egyúttal iroda tiszt volt, mert akkor a főigazgatási nyilvántartás csak az egyházban volt anyakönyvezés, úgy hogy nagy forgalom volt minden nap a plébánián, keresztlevél, házasságlevél, halotti levél. Ezt a sekrestyés állította ki mint írnok, darabonként 5 koronát kapott. Ebből 1 korona az övé volt, a többi a plébániáé. Úgy tessék elképzelni, hogy 5 koronából fel lehetett öltözni tetőtől talpig. A szakács például abból élt, hogy a rendtagok nem kaptak reggelit, hanem azt nekik meg kellett venni a szakácsnál. A konyhaajtóra ki volt írva, hogy ma kapható mit tudom én, sültcsirke stb.

Három  csomó, az tulajdonképpen három szerzetesi fogadalom, ezt evangéliumi tanácsoknak nevezik, az Úrjézus tanácsolta, hogy aki a legszűkebb úton kísérni akarja őt, az engedelmességben, tisztaságban és szegénységben éljen. Ezt jelzi a három csomó a kötélen .

A név

F. N.: “A ferenceseknek is van kapucnija, meg másoknak is van kapucnija, akkor a kapucinusoknak miért lett kapucinus a neve?” Azért, mert a ferenceseknek sokkal kisebb a kapucnijuk és nincsen hozzá varrva a ruhájukhoz és így le tudják venni az egész hertyenküt. A miénk rá van varrva és sokkal nagyobb. Minket először úgy hívtak, hogy ferenc rendi remeték, de azután a gyerekek csúfoltak az utcán kapucsíni, kapucsini, az olaszok: a nagy csukjások. Ez  csúfnév lett a hivatalos.

F. N.: “Úgy emlékszem, hogy korában tonzúra és kis sapka is volt, most nincs, miért nincs, annak idején, miért volt?”

Ez azért volt, mert az ókorban a rabszolgákat úgy megnyírták, hogy ne tudjanak elszökni. Karikára volt nyírva a hajuk. Isten rabjai voltak a szerzetesek, és ezért hordták ezt a jelvényt, de ezt zsinat ezt eltörölte, mert azt mondta, ez már nem időszerű.

F. N.: “A kis sapka azért volt, hogy ne fázzon a feje, vagy a zsidóknak a kis sapkája?” Csak a papoknak járt a kis sapka, a felszentelt papoknak. F. N. : “De miért? Hogy ne fázzon a fejük?”  Nem, csak mint jelvény.

a “Lurdi” barlang története

A 30-as években építették, még pedig a Tatán a tóban a nád elkövesedik. Ilyen könnyű kövekké alakul és abból hordtak ide ilyen megkövesedett nád csomókat sziklakő alakú volt. S volt egy Varsányi nevezetű bácsi, egy vasutas, aki majd nem mindegyi kolostorunkban ebből épített egy-egy barlangot. Ezek a kövek megvannak, össze vannak gyűjtve. Érdemes volna visszaállítani, ha valamelyik sarokban fel tudjuk húzni. Csak akkor, ha  faházat lebontjuk az udvaron. A Műemlék Felügyelet sürget, hogy tüntessük el. Mert nem ide való, műemlék szempontból ronda. F.N.: “A barlang fel volt szentelve?”  Nem volt semmi különlegessége.

F. N.: “Van egy meghívó apák-, anyák napjára 1947. június 1-n a Kapucinus Egyházközség, Szent József Szívgárda csapata rendezte.”

Van néhány meghívó, szindarabokról, meg minden. Komoly ifjúsági élet ment itten. A Szívgárda, az csak egy melléküzem ág volt, hogy úgy mondjam. Sokat dolgozott Zseni, nem tudom, hogy emlékszel-e? F. N.; “A névre igen.” Öreg hölgy volt. 

Páldeák Klári. F. N.: “Arra igen. Őrá igen.” Ő még él mindig. A Margit körúton lakik. F. N.: “Itt lakott a Pontyban, nem?”. Itt is lakott. A Szilágyi Dezső tér 4.-ben lakott. Én náluk laktam először 2 évig, a rend feloszlatása után. P. Ervin lakott náluk először, amikor börtönbe került, akkor én. Klári sokat dolgozott a Szív gárdában.  Csak 56-ba költöztek a Ponty 2-be. Hogy meddig laktak itt, nem tudom, mert közben engem is kirúgtak a Fővárosból. Azt tudom, hogy Margit körút 15-be költöztek innen. A fiúk ferencrendi páter lett. Páldeák Iván, s Szabolcs atya néven szerepel a ferenceseknél. Ide akart belépni, József atya volt a tartományfőnök, de itt udvarolt egy lánynak nagyon komolyan, úgy, hogy azt mondta neki József, ne jöjjön ide kispapnak. Nap mint nap találkozik a kvázi menyasszonyával. Így aztán elment ferencesrendinek. Idén mondja az aranymiséjét, itt nálunk majd augusztusban.

Voltak nagy ünnepek, amikor nagy évfordulókra, érsekek, nem tudom kik jöttek ide látogatóban. Azon felül 1938-ban az Eucharisztikus kongresszuson valami 20 kapucinus püspök volt itt, akik ezekre az ünnepekre jöttek. Ez is nagy esemény volt itt annak idején, komoly megterhelés volt, ugye. De, hát ez 38 volt Magyarországnak a csúcspontja, a kongresszus itt volt még, és férfiak szentségimádása és eskütétele Jézus Krisztus hűsége mellett, s minden. Hová jutottunk a hűséggel. Nagyon nagyon lecsúszott Magyarország. F. N.: “Igen, nagyon.” Most nincs hitoktatás, nuku, nincs semmi, ugye. Mikor fogunk kiemelkedni ebből? Szép új világ.

Régi körmenetek

A háború előtt akkor a Duna-partra is kimentünk. A Halász utcánál kimentünk. A Halász utcánál mindent körbe lehetett járni visszajöttünk a Jégverem utcánál. A háború után kezdtük azt az útvonalat, hogy Corvin tér - Iskola utca,  lementünk egészen a Vám utcáig, ott vissza a Fő utcára.

Ez a vonal alakult ki és ez tartott egészen addig, amíg a Corvin teret fel nem bontották most. Vagy 4-5 éve. Akkortól kezdve úgy változtattuk meg, hogy elmentünk itt le a Jégverem utcáig be a Kapucinus utcába és a kis körön vissza. Úgy, hogy így rövidült le. Volt olyan idő, amikor nem engedték, hogy az Úrnapi körmenetben oltárt állítsunk. Olyankor megcsináltuk azt a viccet, hogy a Fő utca 32, 30 kapu alatt, meg a Ponty utcai udvar bejárónál ott csináltunk oltárokat. És csak akkor nyitottuk ki az ajtót, amikor odaért a körmenet. Ezt aztán többet nem folytattuk, mert nem volt értelme, hogy ottan vartyogjunk egy imádságot, aztán megint kapu csukás. Oltárokat Úrnapkor már nem állítunk az utcán.

Weninger Ernő kántor, karnagy, zeneszerző

A 34-es a csoportképeken már szerepelt Weninger. És hát egy csodálatos ember volt. Szóval, még az is előfordult, hogy olyan szépen muzsikált, hogy a hívek nem énekeltek, inkább őt hallgatták, ő szólózik. Vagy pedig olyan viccet is megcsináltak, hogy a 1/2 12-es misén ének nem volt csak orgonaszó, ugyanis az összes slágert feldolgozta. A ½ 12 mise az igazi szagos mise volt, az ő idejében. Nagyszerű énekkara is volt, és jó énekesei voltak, s jó szólistái. Rétfalvi, meg ezek jól énekeltek. F. N.: “Miért vittek el, a neve miatt, a származása miatt, mert, hogy karnagy volt vagy az Egyház miatt?” 56-ban kompromittálta magát, emiatt  internálták is őt egy darabig, Törökbálintra, vagy hová. Elment Balassagyarmatra  kántornak, hogy ne bántsák. Itt az orgonába eldugtak egy lemezjátszót, és ráfogták, hogy rádióadó. Egy ócska lemezjátszó volt csak. Szóval ilyen hülyeségekkel. Házkutatást tartottak és ráfogták, hogy az rádióadó, ők használta. Nemcsak őt a fiát is internálták. Az egész család kompromittálódott. Itt laktak szemben a másik oldalon a Fő utcában. Csodálatos énekhangja is volt Weningernek, s meg hát nagyon jó muzsikás volt. Az orgonát azt tulajdonképpen 80 %-ban Dodnizsevszky doktor csináltatta, ez itt lakott a Ponty utca 2-ben, meg a fia is később. Nagy orgonista is volt a lakásán is volt orgona. Katonaorvos volt még a K und K hadseregből lovag Dodnizsevszky Kázmér.  Minden nap itt sétált fel alá a ház előtt, akkor még park volt. Emlékszem, akkor P. Anasztáz robogót végig a ház előtt: “Wie geht es her doktor?”  “ Wir sterben langsam!” “Lassan megdöglünk!” Nos ő terveztette az orgonát, s 80 %-ban ő fizette, úgy, hogy neki köszönhetjük. Ez egy nagyszerű hangszer tulajdonképpen csak egy kicsit nagy a templomhoz. Ezt például Besnyőre ki lehetne vinni, mert ott egy kupolás templom van jobban érvényesűlne. Itt, ha igazán bekapcsolják eltöri az ember derekát a hang, olyan erős ez az orgona. És ezt ő állította össze, ő tervezte, ő fizette a 80 %-át. F. N.: “ Ez nagy dolog, mert egy orgona régen sem volt olcsó!” Óriási pénz volt. Akkor került ide Weninger, tulajdonképpen augusztusban. Ő volt a gazdája ennek az orgonának.

Emlékszem mint kispap, amikor idekerültünk egyszerűen nem tudtunk imádkozni ministrálás közben, mert annyira lekötött az orgonajátéka, mert odafigyelt az ember arra a muzsikára, amit ez az ember produkált. Ez nem volt feltétlen jó.

Emlékek régi rendtársakról

Legelőször 1898-ban jöhetett be generálisunk megnézni a rendtagokat. Azt írta - egy szent életű svájci páter volt ez - rá se ismertem a rendtársaimra, úgy külalakra, ahogy kinéztek, ugye és elkezdték akkor a reformot. Szigorítani a rendet. Nagyon nagyon nehezen ment.  1912-ig tartott, amíg végre tudták hajtani. 1910-ben egy Titus Hanusec nevezetű rektor úr az írta Pozsonyból a generálisnak, hogy mindenről lemondanak a páterek, a zsebpénzről is, de a cilinderről nem. A cilindert József császár írta elő. Alig lehetett elvenni. Az én időmben például Lucius testvér kalap dobozban őrizte a cilindert. F. N.: “De, azért már nem hordta?” Dehogy, nem hordta. Még őrizte kegyelettel. 12-ben nagyon aztán nagyon elügyetlenkedték a reformot, mert a ferencesek is körülbelül ugyanilyen cipőbe jártak, de ő úgy oldották meg a reformot, hogy “reform házakat” indítottak be, a kispapokat már a reform barátok nevelték barna csuhában járatták stb. Ahogy haladtak ki a rendházakból úgy foglalták el az új barátok a helyet. A kapucinusok egyszerre mindenkit kiraktak, akik nem fogadták el a reformot. Úgy, hogy 12 magyar páter maradt meg és 5-6 testvér. Rettenetes érvágás volt. Szegényeknek könyvből kellett tanulni, mi az, hogy mi a kapucinus. Jószándékú emberek voltak. Sikerült rendbe tenni a dolgokat.

Sajnos közbejött a világháború. Feloszlott a Monarchia. Mi Béccsel együtt voltunk, osztrák-magyar rendtartomány. 1934-ben aztán leváltunk, mert nehéz volt így kormányozni egyáltalán a tartományt. 34-ben lett önálló, csak magyar kapucinus rendtartomány.

A Jóisten küldött embereket, nagyszerű volt a Béla páter például, nagyszerű volt Bertalan, akit már te is ismertél. F. N.: “Bélát is ismertem.” Bélát is. Ezeknek érdekes volt a sorsuk. Ez Bertalan, ez zalai paraszt gyerek volt, rettentő mozgékony, modern fickó, aki nagyon kereste a helyét az életben. A szüleinek csak annyira tellett, hogy a négy polgárit elvégezte. Nagyon jó iskola volt különben a polgári. Nagyon az életre neveltek, jól megtanították még németül is a növendékeket. Nem olyan iskolás nyelvtanítás volt például. Ő feljött Pestre egy idő után a faluból, amikor már elvégezte a négy polgárait, hogy majd valami szerzetesrendbe belép. De először elment cukrász inasnak. Ő maga mesélte, hogy annyit nyalakodott, hogy két nap után elkergette a főnök, majd lőszergyári munkás lett, Csepelen. Kereste a helyét. Közben két gimnáziumból letette a magán vizsgát a meló mellett. Egyszer a 63-as villamoson jött az Üllői úton és meglátta P. Anasztázt, addig nem látott kapucinust életében. Szakállas barát, mezítláb stb. Leszállt az örökimádóknál az Anasztáz ment gyóntatni az apácákhoz. Ő is leugrott a villamosról, utána somfordált. Aztán becsengetett, ki volt az aki előbb bement.  Mondták: Anasztáz atya kapucinus. Van itt Pesten van ilyen kolostor? Van. Hogy lehet oda jutni? Menjen vissza üljön fel egy 63-as villamosra, menjen el a Gellért hegyig ott a 9-es villamosra. Eddig eljött, bejött a házba azt mondja a portás: Veremund atya, aki most pillanatnyilag kormányozza a tartományt, ő Móron van, napokig ott lesz. Azonnal elment, vonatra ült és ment Mórra. Felvette a renddel a kapcsolatot. Őt elküldték novíciusnak, akkor még együtt volt a noviciátus, mert ez még a 20-as évek elején van, együtt volt az osztrákkal, Scheibbs-be került. Az is segítette a német a nyelvtudását is, amit nagyon hasznosított később. Prohászka összes műveiből 22 kötetből 20-at fordított le ő. Prohászkának a nehéz nyelvezetű könyveiből, magyarul is nehéz olvasni. Ő hazakerült, s egyből küldték az egyetemre, de még két gimnáziumi osztálya hiányzott. Ő egy év alatt leérettségizett, s elvégezte az egyetemnek is az első két félévét. Érvényesítette az érettségivel stb. Ebből tüdőcsúcshurutot kapott a nagy melóban. Kiküldték Ausztriába a hegyekbe, jó levegőre. Barna sört kapott naponta. Két három hét múlva, abban kis kolostorban odajött egy öreg páter, azt mondja neki, látom fiatalember únja magát. Nem hébereznénk egy kicsit?

Egyetemi tanár volt ószövetségi szakon. Leültek. Az egész Ószövetségi Szentírást héberül végig tanulmányozták. Hazajött. Bercinek híre ment, hogy tud zsidóul, annyira, hogy jelentkezett magánvizsgára a professzornál. Egy magánvizsgánál 100 sort kell tudni jól. Kérdezi a prof tőle: melyik legyen az a 100 sor? Az egész Ószövetség, minden. 

Nem akarta elhinni. Híre volt, milyen jó a hébere. Egyszer csak írt Rómából egyik rendtársunk, szentírás professzor, hogy meglátogatná a kispapjainkat, egyáltalán megnézné a budai rendházat. A kispapjaink az egyetemre jártak be, tehát még nem volt saját főiskolánk, Bertalan, Béla és társaik. Azt is megírta ez a professzor, hogy egy növendéket magával visz Rómába szentírástudományt tanulni. Hát ki legyen? Hát a Berci. Bercinek szóltak, hogy ekkor, meg ekkor érkezik ez a professzor. Néhány mondatos hébernyelű köszöntőt állítson össze, és ő köszöntse a professzort. Kamill bácsi volt a tartományfőnök, Kamill atya kiment a Nyugatiba, ahová érkezett a páter. Meghagyta, hogy mindenki legyen a portán, köszöntsék, s Berci ott héberül. Megjött a páter, és Kamill bácsi villamosra akart vele felszállni. Azt mondta a professzor, nem lehet, mert van kézipoggyásza. Rengeteg könyvet hoztam a srácoknak, 1,5 mázsát. Nem tudjuk villamossal elvinni, taxiba kell ülni.  Beültek egy taxiba és 15 perccel hamarabb itt voltak, vagy 20-val, mint várták.

Ott lézengett néhány.  Berci még az emeleten tanulta, magolta a héber szöveget. A taxiban azt mondja Kamill bácsi a profnak, hogy majd, aki köszönteni fogja, azt vigye Rómába magával. Megjönnek, Berci sehol. Béla ott volt, mint növendék. Zavarba voltak, mi legyen. Béla előugrott, Dicsértessék, mondta héberül. Karonfogja a prof s mondja, ezt a gyereket viszem magammal. Berci akkor jött le a lépcsőn. Ezek az Isten útjai. Ez nagyon fontos dolog volt. Béla került ki Rómába, hét évig tanult szentírástudományt. Fontos volt, hogy ezt ő csinálja.

Tudniillik Berci egy csodálatos ember volt. Egyszer egy kispapunk azt mondta, hogy mellé egy minisztérium kellene, hogy az 5 percenként keletkező ötleteit végre is hajtsa valaki. Ő egy ötletes ember volt. Ő nem szervező volt kimondottan, Béla viszont szervező, ő alapította meg aztán a főiskolát, csinálta meg a nagykönyvtárt. Bercit is kiküldték Münsterbe. Németországban tanult missziológiát, tanult újságírást, tanult erkölcstant. Olyan híre volt, hogy milyen okos ember, hogy a pápa az ő professzorát meg őt megbízta azzal, hogy 1939-től járják be az összes missziós állomást a világon, s számoljanak be neki. Csak a háború akadályozta meg aztán, hogy nem tudták végrehajtani. Berci már utazott egy csomót, készített azokról  felvételeket, s azokból filmeket is csinált itthon, amiket sokszor bemutatott az ifjúságnak “Világjáró” címmel.  Volt például neki egy felvétele, a Mekong folyón hajóztak épp Hátsó Indiában és malájok ültek a hajó szélén. Az egyik elaludt és beesett a vízbe jött egy krokodil és kettéharapta. Berci éppen akkor fotózott. Annyi pénz ígértek neki az amcsik ezért a felvételért, hogy összevágjuk egy filmben valahol, ugy-e. S nem adta. Aztán mikor menekültek 44-ben Nagyváradról, Berci mikor menekült. Mindent feladott vasútra. A szolnoki vasúti híd már nem működött, úgy hogy a vonat Hatvan felé került, a hatvani állomáson lebombázták, s elpusztult ez a felvétel is többek között, azon kívül 16 kötet prédikációs anyaga, ami sajtó alá volt rendezve. Mondtuk neki akkor, hogy Berci bácsi, most gyorsan neki kéne ülni, s amire emlékszik le kell írni. Ennek a forrásanyaga mind a Münsteri egyetem könyvtára, levéltára stb., amit szintén lebombáztak. Nem tudott pótolni.

Közben azután itt már megalapították a főiskolát. Úgy, hogy mi már helyben tanultunk ebben az épületben. A tanárok voltak:

-a Berci, ő erkölcstant tanított,

- Béla  bácsi tanította a héber, görög, aráb, szír nyelvet.

Mindennap felelni kellett héberből, meg görögből,s hat éven keresztül. Akkor Angelus atya is tanított egy darabig. Aztán ki mindenki? Volt még József atya, ő tanította a filozófiát, 

Nagyon jól ment ez az iskola egész 1950-ig, amikor szétrúgták az egészet. Mehettünk melózni, ki merre látott. 

Itthon úgy alakult, hogy P. Bertalan volt itt a plébános. Ebben szobában lakott Jácint. Ez még 56. Akkor P. Béla lakott itt, a szembe lévőben Jácint, a Bertalan a sarok szobában. 

Bertalant egyszer megkérték a békepapok, hogy  tartson előadást az otthonukban, a Naphegyen. Többek között mondott egy példázatot, hogy a sivatagban idegenvezető vezet egy csoportot, s emberek már nagyon szomjasak és állandó látomásaik vannak. Az idegenvezető meg tudja, hogy ez csak lidérc, és lebeszéli őket, de a végén mivel nem engedi őket elmenni inni, agyoncsapják. Elmennek inni, de vizet nem találnak. Beresztóczy Miklós:

“Ezt a sorsot szánod nekünk?” módja a békepapok vezetője. Rettentően rátámadtak Bercire. Annyira megijedt Berci, hogy idegösszeroppanást kapott. Nem tudtuk kihozni a szobájából. Az orvosai azt mondták, összeomlott, ebből már nem lehet rendbejönni. Volt az Edit néni, hogy hívták? Zongorát tanított. A férje egy görbénjáró bácsi volt. P. Bertalan kómája, mert az unokaöccseinek volt a keresztapja. Az operaház intendánsa volt különben. Aztán ez kikotorta Bercit a szobájából, elkezdte vinni fürdeni a Csasziba. Ki mozdította, úgy hogy a végén mégis csak  visszaállt, ha nem is azzal az intenzitással, de tovább dolgozott.

Sajnos 59-ben meghalt Béla. Bertalan és Jácint ketten maradtak.  Hol kaptak egy káplánt, hol nem.

Ez volt a titkos központja a kapucinusnak. Volt, aki naponta ide járt ebédelni. Magam is évekig főztem itt, de azután nyugdíjba ment egy apáca, egy kórházi főnővér, és az akkor átvette a konyhát. Én pedig portás, meg olyan irodás féle lettem, reverendát hordtam. Nem tudták az emberek, hogy milyen státuszban voltam itt. Jácint meg Bertalan szabadabban mozoghattak, mert én az irodát meg a sekrestyét csináltam évekig. Nekem annyiban volt hasznos, hogy reggel én ½ 9-kor szabad lettem a sekrestyével, s ha nem kellett irodáznom, akkor be tudtam járni az egyetemre tanulni, teológiát tovább.

Nem tudom, arról beszéltem miért nem tudtam ledoktorálni?  F. N.: “Nem.”

Bejártam az egyetemre. Egyszer januárban iratkoztunk, mert tudniillik abban az évben 80-an kispapot az állam kidobott a szemináriumból. Üzentek nekünk, akik valamikor központisták voltunk, hogy iratkozzunk be hatodik évre, mert legyen növendék, mert több a professzor mint a növendék, és megszüntetik a főiskolát  Lászlóval mind a ketten beíratkoztunk. Hol mentünk, hol nem, ezt már nem ellenőrizték, a lényeg, hogy be voltunk íratkozva. Panaszkodik az irodavezető, aki egy hortista rokkant katonatiszt volt. A fél lábát ott hagyta a Don kanyarban. Panaszkodott, hogy őneki rettentő rossz, hogy most januárban Pasarétről villamossal bejárni, háromszor is át kell szállni, s műlábbal havazott lépcsőn. Már egy éve hospice küldött neki egy kis BMV-t az ő rokkantságára átalakítva, s nem adta ki a raktár. Mondom neki: Meg tudja adni a számot?  “Hogy ne tudná.” Mert az én édesanyámnak a testvére volt az igazgatója a vám raktárnak. Vámos ezredes volt 1918 óta volt a vámnál. Akkor írtunk 50 valahányat. 59-60. Bemegyek a raktárba mondom Pista bátyámnak, hogy miért jöttem, ó nincs semmi gond. 24 óra alatt a pasas megkapta a kocsit. S ez a marha végig hívta a professzorokat, hogy az a Pacsay beépített pacák lehet, mert az nem létezik, hogy neki egy évig hever a kocsija, ő 24 óra alatt kihozza.

Nemsokára mentem szigorlatozni a doktorátus előtt. A professzorom, akinek egyetlen hallgatója voltam héberes. Harapott mint a fene! Olyan kérdésekről beszélt, amiről soha! Csak lexikonban találkoztam. Azzal fejezi be, hogy azért nem vágom el, elégséges. Menjen XY professzorhoz mindegy kicsoda, aki influenzás, szabálytalan ugyan, de a lakására menjen szigorlatozni. Mentem, harap mint a fene. Nem tudom mi van ezekkel. Olyan jóba voltunk. Kérdezte a rendhagyó igéket az utolsóig. Még szerencse, hogy itt a nagyon tanítottak a kapucinusoknál, így nem volt probléma. Olyan jött elő: “Maga nem olvasta a cikkemet a “Vigiliá” -ban erről, meg erről.”  Elővettem a táskámból a legépelve odateszem a cikket. Nem azt, hogy olvastam, hanem kigépeltem. Azt mondja: “Magának nincs meg az én jegyeztem.” Az 3000 oldal volt kötetben. Ilyenekkel is jött  végén azt mondta: “Mindjárt megkérdezi, hogy a másik tárgyakból hányást kaptam. Telefonált. S azzal búcsúzott el: “Úgyis elvágom magát a doktorátusi szigorlaton. Legyen nyugodt, hogy elvágom.” Én görögül búcsúztam el tőle.

Nem volt értelme, hogy menjek. Hogy lebőgjek? Szépen elmaradt a disszertációm. Például, aki növendékeknek tanította a héber nyelvet, az utcán átment a másik oldalra, hogy ha jöttem a járdán. Szóval ilyen furcsa dolgok történtek az egyházon belül is. 

Szegény Berci is sokat szenvedett aztán, rengeteget üldözték. Az újságban egész oldalas cikk jelent meg például ilyen címmel  “A hintás Berci!” Ez nagyon veszélyes volt ám akkor. És egy 60 felüli ember nem szívesen vonul börtönbe. Szegény próbált lavírozni. S védeni minket folyton. Mindenkit takart.

Engemet rávett egy világi pap, hogy menjek el hozzá kántornak, mert én még próbáltam összeállítani a disszertációmat, hátha…Itt kántorkodtam emellett a pap mellett. Sok dolgom nem volt, ő meg lógott folyton, mert én otthon voltam. Onnan abból a kantorságból sikerült Devecserbe átkerülni kántornak. A devecseri plébános volt a béketábor megyei főnöke. Jó ember volt, csak bújt e mögé a cím mögé, hogy segíteni tudjon. Ennek volt Arácson szőleje, s nagyon szeretett oda lejárni. Káplán is volt Devecserben, de korház is volt. Őt az idegesítette, hogy netán a káplán iskolában van, ő meg az arácsi szőlőben kapál s beteghez kell menni. S kisírta, hogy én kisegítő lelkészként itt dolgozhassak, s így csúsztam be a papságba.

Itt közben Budán Berci nagyon beteg lett. S kért egy káplánt. Az mondta neki az esztergomi helynök, mert érsek nem volt, hogy kérjen a kint dolgozó szerzetesek közül valakinek működési engedélyt, de olyannak, akinek pesti lakása van, mert nem lehetett bejelentkezni Pestre állandóra. S én szerencsére nem jelentkeztem ki. És más fél évi kántorkodás után be tudtak csempészni ide káplánnak. Ez tòrtént 64 januárban. 64 februárban meghalt Berci. Ő helyébe idekerült Ágoston. S egy darabig Jácinttal voltunk káplánok mellette. Én 66-ig bírtam itt ki. És akkor, azért mert, túl sokan voltatok az énekkarban, meg jártatok hittanóráimra, amiatt engem kirúgtak. De egy sor papír erről nem készült, csak egy telefon, ami úgy szólt: “Pacsay tegye le a kalapácsot”! Így, ha leteszi a kalapácsot, akkor támogatni fogjuk a veszprémi egyházmegyébe való átvételét, s akkor papként működhet, ha nem teszi le a kalapácsot, akkor kitesszük a papi keretből és mehet melózni. Én közben jegyző is lettem az érseki bíróságon Eggenhofer Artúr ő volt a kormányzó, Schwarz Eggenhofer Artúr azt akarta, hogy maradjak meg civilben jegyzőnek, mert nincs aki csinálja a bírósági ügyeket. Betesznek gépkocsi-előadónak egy gyárba. Úgy volt, hogy külkerhez kerülök gépkocsi elòadónak, de én aztán azt mondtam neki, hogy inkább leszek falusi káplán, de pap legyek, s ne gépkocsi-előadó!

Letettek engem Tüskevárra káplánnak, de ott sem hagytak azután sokáig, nyárra áttettek Somogyegresre, mert az ottani plébános tüdőszanatóriumba került és nem volt ott pap. Egész nyáron Somogyegresren voltam, nagyon jó munkahely volt. Őszre vissza kellett mennem Tüskevárra, azzal fogadott a pap, akinek névnapja volt augusztus 20, a szünidő végére, hogy áttettek engem káplánnak Kisgörbőre. De várjak, mert ő bemegy az Egyházügyi Hivatalba megpróbálja megakadályozni. Ez a bácsi tudoskodó plébános volt, aki Tüskeváron csinált múzeumot is és rengeteg pálos anyagot összegyűjtött, s ebből akart ő történelemből doktorálni. Igen ám de, ahhoz idegen nyelvekből kellett vizsgázni a központi szemináriumban. Engemet megkért még az előtt, hogy írják neki egy szír-magyar nyelvtant, mert ő nem tud megtanulni szïrül, mert olyan mint az arab írás visszafelé halad. Magyar betűkkel megírtam neki egy szír nyelvtan könyvet, amit inkább betanult kívülről az olvasmányokat. A tanár észre sem vette, hogy még olvasni sem tud szírűl, úgy, hogy ebből fényesen levizsgázott. Boldog volt, hogy engem odatettek, hogy héberül ugyanígy levizsgázik. Ezért akart menni az Egyházügyi Hivatalba. Ment. Este megyek ki érte az állomásra. Nagy leverten jött. Azt mondták: “Ilyen piszkos dologba ne nyúljon bele.” Elmentem Kisgörbőre, ahol sokkal fiatalabb pap volt a főnököm, aki azzal kezdte, hogy megtiltotta, hogy az evangéliumról prédikáljak, nekem a szent leckéről csak szabad prédikálni. Meg ez, meg amaz. Már ott voltam egy éve, amikor hívattak a Tanácsházára. Egy nagyon rendes volt jegyző volt a tanácselnök, meg egy másik pacák, aki minden vasárnap felszökött a kórusra és onnan hallotta a misét. Szóval ez volt a tanács. Azt mondják, hogy ide telefonáltak a Keszthelyi Kapitányságról, hogy menjek be, mert elveszett a bejelentő papíromnak a cédulája.”Ne tessék bemenni, ez egy hülyeség, ha elveszett, honnan tudják, hogy maga egyáltalán van. Ne menjen tisztelendő úr.” Ha nem megyek, akkor elvisznek. Másnap elmentem reverendában Keszthelyre. Bemegyek a kapitányságra, hát ugye azt mondták a bejelentő hivatalhoz, egy olyan 18 éves leányka van ott. Mondom, hogy miért jövök.”Tessék szívesen venni egy bejelentő lapot és kitölteni.” Mondom, hál istennek.  Megcsinálom a papíron. Jövök, hozom. “Nem nekem kell adni. Itt van a törzs elvtárs ő majd megmondja, hova kell mennem.” A törzs elvtárs olyan 2 méter magas, halálfejes muki volt. Láncokon, ajtókon mindenen keresztül, kinyílik egy ajtó keresztben áll egy íróasztal, ott van egy ülő író alezredes. Odaadom a papírt. “Nem erről van itt szó, kérem. Tessék leülni.” Nagyon vigyáztam, hogy nehogy kirántsák a széket magam alól, mert azzal szokták kezdeni. Nem. Ott állt előttem egy rendőr hajlítgatja a szalámit. 

Azt mondja az alezredes: “Még nem kell. Tudja maga ellen mi a vád? Maga 1944-ben kémelhárító főhadnagy volt a Honvédelmi Minisztériumban a nyilasoknál!” Elkezdtem röhögni. “Min nevet?” Mondom: Nézzen a naptárba, akkor én 18 éves voltam, hogy lettem volna a minisztériumban kémelhárító főhadnagy? Azt mondja: “Hogy magának igaza van!”  Elkezdtünk beszélgetni egész délelőtt. 10 percenként hol a rendőr jelent meg, hol egy rövid hölgy olyan 50 körüli kibontott hajjal bricsesznagrádban, az hajlitgatta a szalámit az orrom alatt. “Mindig mondta: még nem kell.” A végén elég barátságosan váltunk el. A végén kiderült engem azzal vádoltak, hogy én kém vagyok. Tartották, hogy én kém vagyok, és hogy Wyszynski bíborosnak kivittem azoknak a papoknak névsorát, akik püspököknek alkalmasak, hogy ő továbbítsa a Vatikánba. Mondom neki: Uram ennyire lebecsülik a Vatikánt, hogy egy Alsó vízivárosi káplánon keresztül szereznek értesüléseket arról, hogy milyen papok vannak Magyarországon. Ők jobban ismerik a papokat mint maguk itt helyben. “Tudja, hogy magának igaza van!” 

Aztán emlékeztem, hogy ezek tényleg rám akasztottak két fiatalembert, akik itt az énekkarba jelentkeztek mint egyetemi hallgató, beépültek. Krakkóban mikor megszállta a barátoknál becsengettek, hogy sírjak ki nekik szállást. Varsóba is utánam jöttek. Én mondtam az alezredes ék, hogy én jártam abba az utcába, ahol Wyszynski lakik, azon egyszerű oknál fogva, hogy a rendházunk annak utcának a sarkán van. De bent nála soha. A végén aztán egész megbékélve váltunk el. 

Utána figyelmeztettek a tanácsnál, hogy nem emlékszem, hogy amikor idekerültem katonai egységet telepítettek Kisgörbő mellé.Folyton egy gépkocsi körbe járt a plébánia körül és leste, mikor fogok rádiózni. 

Aztán, mint bírósági jegyzőnek utánam küldtek három-négy per anyagot, amit én kezdtem el, én is rendezem el a pert. Azok ilyen vastag 2 kgy-os posta csomagok voltak. Jácint, aki bíró volt visszaírt, hogy nagyon haragszanak rám, mert olyan piszkosak kerülnek vissza az okmányok. Ezek átkenntek minden papírt, mert azt hitték, hogy kémjelentések. Olyan marha egy kém, hogy negyed kilós csomagokban küldi a postát. Az suttyomban dolgozik. Szóval valamilyen lehetetlen világ volt. 

Hat áthelyezés után Zalaapátiba tettek plébánosnak, 11 évig szüleimmel együtt élhettem, onnan Kanizsára, onnan Tapolcára, onnan Keszthelyre és onnan kerültem be azután a rendbe